Nagyon szép szakmai utat járt be eddig. Mindig erről álmodott?
Mindig hittem abban, hogy az visz előre, amit szeretek, amiben hiszek és amiben önazonos tudok lenni. Ha ez teljesül, akkor ez egy olyan flow, olyan szenvedély és egyben belső hajtóerő, hogy annak előbb-utóbb be kell érnie. Ez az út az, ami felfelé visz. Nem feltétlenül élt bennem az a vágy, hogy első vagy második számú vezető legyek egy vállalatnál, de azt mindig éreztem, hogy sok van bennem, és valahogy mindig jó érzékkel, nagy szabadsággal nyúltam hozzá a projektekhez. Ha pedig olyan helyen voltam, ahol ezt a kreatív energiát, az értékteremtést nem tudtam igazán kibontakoztatni, akkor inkább munkahelyet váltottam, olyat választottam, ahol ebben közösen tudtunk gondolkodni a vezetőimmel. Érdekes, hogy hatéves koromban két vágyam volt azzal kapcsolatban, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Az egyik a légiutaskísérő volt, a másik pedig a tévébemondó, mert teljesen magával ragadott, ahogyan Endrei Judit, Kudlik Júlia és kolléganői az MTV-n beszéltek. A szép beszéd egy repülőtéri szóvivői pozícióban tökéletesen meg tud valósulni, és tulajdonképpen a repülés világától sem kerültem messze. Úgy gondolom, 35 évvel később nagyon szépen összeért ez a két irány.

Ahhoz, hogy egy nő pályája ilyen magasra íveljen, elengedhetetlen egy támogató közeg, ami nemcsak a családi hátteret jelenti, hanem egy olyan munkahelyet is, ahol teret adnak a nők kibontakozásának. A Budapest Airportot működtető cég vezetőinek ez eltökélt szándéka. Miért?
A Budapest Airportnál semmilyen módon nem érződik, hogy egy vezető férfi vagy nő. És ez nagyon ritka. Teljesen egyenlők vagyunk, nincs eltérő megítélés. Egyrészt köszönhető ez annak, hogy kiváló kvalitású nők dolgoznak itt, vezető és nem vezető pozíciókban is. Ráadásul az idei évben egy felsővezetői váltással már a női oldal javára billen a mérleg nyelve, vagyis több nő dolgozik a vállalatnál felsővezetői pozícióban, mint férfi. Szerintem ez elképesztő, pláne egy olyan iparágban, amit a közvélemény inkább a férfiakkal azonosít. A francia kisebbségi társtulajdonos- és egyben a repülőtér üzemeltetője, a VINCI Airports eltökélt szándéka, hogy a nemek arányát legalább 30%-ra emelje a vezető pozíciókban 2030-ig. Ugyanakkor ez nem a kvótáról szól, hiszen egy női és egy férfi vezető is attól jó, hogy felkészült, hogy kompetens. Nem azért alkalmazunk női vezetőket, hogy kitehessük a kirakatba, hanem mert ebben hiszünk. Az egyensúlyban. Ez az attitűd már jelen volt a korábbi tulajdonosok idején is, és ma sem csupán elmélet, hanem a mindennapi gyakorlat része: teljesítmény és szakértelem alapján ítélünk, megkülönböztetés nélkül.

Ettől függetlenül habitusát tekintve egy nő teljesen másképp gondolkodik vagy viselkedik még vezetőként is, mint egy férfi. Milyen hozzáadott értéket képvisel a légiközlekedési iparág, jelen esetben a Budapest Airport munkamoráljában az, hogy női vezetőket alkalmaznak?
Ez valóban érdekes felvetés, már csak azért is, mert első gondolatra a légiközlekedés nagyon férfias iparágnak tűnik, ami tulajdonképpen így is van, hiszen, ha egy teljes repülőtéri ökoszisztémát nézünk, akkor nagyon sok olyan szakterület van, ahol egész egyszerűen szükség van a férfiak fizikai erőnlétére. Mi, nők azonban sokkal inkább az intuitív, emocionálisabb vonalat képviseljük. Utasokkal dolgozunk, minőséget képviselünk, élményeket adunk – ezekben mind ott van az emberi tényező, és ebben a női megközelítésnek nagyon fontos szerepe van. De összességében az egyensúlyban hiszek, ahhoz, hogy bármilyen rendszer – akár egy család vagy egy nagyvállalat – jól működjön, balanszban kell lennie a férfi és női energiáknak, megközelítéseknek, gondolatoknak, és nagyon nagy tisztelettel és elfogadással kell egymás felé fordulnunk. Én a Budapest Airport egyik erejét ebben látom: az egymás iránti nyitottság természetességében. A saját szakterületemnél maradva azt gondolom, hogy az én és az én csapatom esetében kifejezetten fontos, hogy bizalmat építsünk. Ehhez pedig kell egy nagyon erős szenzitivitás, hogy felismerjük, mi az, amit tőlünk várnak, mi az, amit mi tudunk adni, hogyan tudunk hitelesek lenni, mik a gyenge pontjaink, mik az erősségeink és hol kell javítanunk. Ez az érzékenység elsősorban nem az érzelmességben mutatkozik meg, hanem abban, hogy az emóciók mentén talán megértünk olyan rétegeket is, amit a férfiak radarjai másképpen érzékelnek. Ez nem jobb vagy rosszabb, egész egyszerűen másként vagyunk kódolva. Mi nem kizárólag tények, számok, adatok mentén, hanem az emóciók mentén is jelen vagyunk, ami nagyon sokat segít.

2019 óta felelős a Budapest Airport vállalati kommunikációjáért, és azóta már számos krízishelyzetet megéltek. Melyik volt ezek közül a legemlékezetesebb és miért?
Ha a külső tényezőket tekintjük, akkor egyértelműen a Covidot említeném. Addig még soha nem láttunk ilyet, a légiközlekedésben sem. Nem tudtuk, hogy egy vállalat hogyan tudja túlélni, hogy nem belső, hanem külső körülmények miatt gyakorlatilag padlóra kerül egy héten belül, miközben elveszíti a bevételei 99,9%-át; és mindez így volt hónapokon keresztül, több hullámban. A Coviddal térdre kényszerült a teljes légiközlekedési iparág. Nagyon komoly kihívás volt, hogy ne omoljon össze se financiálisan, se mentálisan a vállalat. Már csak azért is fontos volt ez, mert tudtuk, ha a krízis egyszer véget ér, nekünk tovább kell üzemelnünk. Nem tudtuk, hogy milyen gyorsan fog a turizmus visszaépülni, de azt láttuk, éreztük és több kutatás is alátámasztotta, hogy az emberek kényszerű bezártsága miatt elképesztően megnő majd az utazási kedv. Ez mostanra olyan szinten kinőtte magát, hogy az emberek sokkal szívesebben költenek például élményre, elsősorban utazásra. Ezt mi is tapasztaljuk az utasszámainkban. Összességében elmondható, hogy a Covid magasabbra repített bennünket, mint ahonnan miatta visszaestünk. A Covid miatt bekövetkező nagyon masszív, kétlépcsős csoportos létszámleépítés pedig nagyon nehéz volt érzelmileg mindannyiunknak. A kollégáink közel kétharmadát el kellett küldenünk, és bár még javában tartott a leállás, de már terveznünk kellett, mi lesz akkor, amikor elindul újra a forgalom. Ez a két folyamat nagyon ambivalens módon, de egymás mellett napi szinten működött. Egyik meetingről mentünk a másikra, az egyiken azt tárgyaltuk, hogy hogyan állunk le és hogyan tudunk megtartani minél több kollégát, a másikon pedig azt, hogy amikor majd vissza kell állnunk a normál üzemelésre, akkor azt hogyan fogjuk menedzselni. Ezek nagyon furcsa megélések voltak, és az, hogy ez mentálisan nem zilált minket szét, annak köszönhető, hogy nagyon erősen tartjuk egymást emberileg is. Ez az elképesztő bizonytalanság még inkább összehozott minket és meg tudott erősíteni. És az, hogy ebből közösen tudtunk kijönni, vezetőként is óriási tapasztalat volt. Számomra komoly szakmai, mentális és emberi kihívást jelentett, hogy állandóan készenlétben kellett lenni, miközben szükség volt egy rugalmas krízismenedzsmentre és hidegvérre. Csúcsra járatta ez az időszak az idegrendszerünket, de a tudat, hogy ott állunk egymás mögött és ha kell, támaszt adunk a másiknak, átsegített a legmélyebb pillanatokon is.

A belső körülményeket tekintve mi volt az, ami igazi szakmai kihívást jelentett?
Talán az, hogy az egymást gyorsan követő vezérigazgató váltások során 2019 és 2024 között igazodni, alkalmazkodni tudjunk egymáshoz. Mindenki más személyiség, más habitus, elengedhetetlenül fontos volt a rugalmasság, a reziliencia, hogy fel tudjuk venni a ritmust. Mindez szükséges volt ahhoz, hogy egyénileg is nagyon jó kapcsolódásokat tudjunk kialakítani, illetve, hogy az új vezető a vállalathoz, az új kollégáihoz minél hamarabb kapcsolódni tudjon. A Budapest Airportnak jelenleg közel 1700 munkavállalója van, ami egy hatalmas létszám. Abból a szempontból is nagyon kivételes cég, hogy aki ide egyszer belép, az ezt az iparágat csak nehezen tudja elhagyni. Viszont nagyon sok szakterület van, ahol a kollégák dolgoznak, így egymás megértése a napi munka miatt elengedhetetlen. Ezeket az egymástól teljesen eltérő gondolkodásokat, valóságokat látni és megérteni egyrészt csodálatos világ, másrészt akkor tudjuk ezt hajtóerővé formálni, ha a közös cél érdekében tudnak érvényesülni a különböző mindsetek.

Milyen vezetői szemléletre van szükség egy nemzetközi repülőtér kommunikációjának irányításához, akár krízishelyzetben, akár békeidőben?
Először is, alaposan kell ismerni a repülőtér működését, mi mire van hatással, mikor kit kell hívni. Fent kell tartani egy valós idejű információáramlást, minden irányban. Vagyis mélyen benne kell lenni a szervezet működésében és mátrixában is. Stratégiai fontosságú vállalat vagyunk, kritikus üzemmel, a kommunikációnknak is ezt kell tükröznie, mindamellett, hogy az emberi oldalát is szeretem megmutatni a vállalatunknak, és nem árt, ha a komolyság mellé befér a lazaság és a szokatlan ötletek is – persze kizárólag a kommunikációnkban. Az biztos, hogy nagyon nagy nyugalomra, türelemre és tisztánlátásra van szükség. Illetve, ahogyan az előbb is említettem, hidegvérre, mert nálunk tényleg szinte minden nap történik valami, ami megoldást igényel, és nem mindenre van példa korábbi évekből. Nem kell feltétlenül hatalmas krízishelyzetekre gondolni, de elég egy kényszerleszállás, ami szinte napi szintű, vagy akár az év eleji havazás és ónos eső miatti leállásunk. Sokszor kívülről nem is látszik, vagy kifelé nem látványos 1-1 helyzet, ettől függetlenül fontos, hogy ne veszítsük el az önuralmunkat, a türelmünket, és hogy ne kapkodjunk bizonyos helyzetek megoldásánál, mert egy-egy helyzet nagyon sok mindenkit érinthet, miután 250 partnervállalatunk van. Az elmúlt évek alatt sokszor bebizonyosodott, hogy a kellő időben való kommunikáció mennyire fontos, ahogyan az is, hogy ne rohanjunk, mert nagyon komoly károkat lehet azzal okozni, hogyha az információ nem pontos. Miután a rendszer és a folyamatok is igen összetettek, nagyon kell a tisztánlátás, a megértés, de az egyszerűség is, hogy a történteket úgy tudjuk elmondani, hogy azt az emberek is megértsék.

Mi jelenti most a legnagyobb kihívást Önnek, illetve a Budapest Airportnak?
Elképesztő mértékben nő az utasforgalom a repülőtéren, a 2025-ös évet közel 20 millió utassal, új rekorddal zártuk. A vállalat számára a legnagyobb kihívás a kapacitásfejlesztés: több utashoz több helyre van szükségünk. Ezt a kommunikációnknak is követnie kell, az edukáció, a friss információk, és az utaskiszolgálásban részt vevő vállalatok és hatóságok közös erőfeszítései tűpontosan kell, hogy működjenek. Nagyon magas minőségi és biztonsági sztenderdek mellett dolgozunk, a gördülékeny kooperáció nem opció, hanem alapfeltétel.

A kulisszák mögé szokatlan, már-már extrém kommunikációs eszközökkel is bepillantást engednek az utasoknak. Gondolok itt arra, hogy évekkel ezelőtt az egyik kereskedelmi csatornán ismert személyiségek mutatták be a Budapest Airport működését, de említhetném a Korda Györgyékkel való együttműködést is a Reptér című daluk kapcsán. Miért választották a kommunikációnak ezt a szokatlan formáját?
Egyrészt azért, mert nem hiszek a hagyományos, bejáratott kampányokban vagy kommunikációban, mert túl nagy zaj vesz bennünket körül. Bár ez nyilván nem mostani jelenség, de nem hiszem, hogy ki lehet tűnni megszokott megoldásokkal, amelyek minden utcasarkon szembejönnek. Hatást kell kiváltanunk, anélkül csak pénzszórás lenne minden kampány. Bizonyos szempontból a rutinszerű megoldások adhatnak biztonságot, de én szeretek ennél bátrabb lenni. Ráadásul az egy szerencsés helyzet, hogy a reptéren szinte bárhova nyúlunk, abból lehet egy-egy jó témát vagy sztorit kerekíteni. Jó érzék, jó időzítés és jó csapat – ha ez a három megvan, sínen vagyunk. Szeretem megmutatni, hogy kik vagyunk. Minden túlzás nélkül mondom, hogy a reptéri nagy családba tartozni kiváltság, szeretem ezt a helyet. És ha az én szívem itt van, akkor ezt kifelé is meg tudom mutatni: érzéssel, szeretettel, hittel. Ha visszagondolok a korábbi, díjakat nyert kampányainkra, valahogy mindig ez az összetartozásérzés és a szívünk vitte sikerre. Ahol ott volt az energia, és benne volt az a szellemiség, ami minket jellemez, azzal kilőttünk jó messzire. Ugyanakkor egyik üzenetünk sem volt túlgondolt vagy bonyolult, én eleve a kevesebb több elvet képviselem mindenben. Letisztultság, egyszerűség és hitelesség humorral vagy egy jó üzenettel kombinálva – kizárt, hogy ne működjön. Ráadásul pont a Reptér című szám mutatta meg, hogy nem csak óriás költségvetéssel lehet évekig tartó sikert elérni. Egy jól időzített, egyszerű, de jól kivitelezett ötlet néha sokkal messzebbre visz, mint a túlgondolt kampányok. De azért az meg kell jegyeznem, hogy amikor Korda Gyuri bácsiékkal a klipet forgattuk, akkor is ott volt a szívünk… A kampányokra visszatérve pedig, egyáltalán nem gondolom, hogy a mi szakmánk csak abból áll, hogy kampányok sorozatát építjük fel. Én abban hiszek, hogy a bizalmat építjük folyamatosan, és ahhoz, hogy az ember bizalmat építsen, „le kell vetkőznie”, meg kell engedni, hogy mások is lássák, ki ő valójában. Pont ugyanúgy, ahogy az emberi kapcsolatainkban, ott sem működik a bizalom, ha falaink vannak, mert akkor lehetetlen kapcsolódni. Nekünk az a dolgunk, hogy ezt a kapcsolódást valamilyen módon, a lehető legkülönfélébb eszközökkel megteremtsük, hiszen ezeken a kapcsolódásokon keresztül tud aztán a bizalom felépülni és működni. Én ebben a fajta bizalomépítésben és kapcsolódásban hiszek, ami csak úgy lehet, ha láttatjuk magunkat és láttatjuk a kollégáinkat is. Ráadásul ez befelé is hat, ami a megbecsültség mellett a belső integrációt és az összetartást is erősíti.

Ezt a fajta hozzáállást, gondolkodásmódot, kommunikációs stratégiát már számos díjjal elismerték az utóbbi években. Legutóbb, tavaly októberben a PRNEWS People of the Year díjat vehette át New Yorkban. Mit jelent Önnek ez a díj?
Én úgy érzem, hogy az elmúlt 30 évemre került fel ezzel a korona. Amikor valaki ide eljut, amögött nagyon sok évnyi nagyon komoly munka és rengeteg munkaóra van. Ezzel az elismeréssel nemcsak egy adott évnek az eredményét díjazzák, hanem azt a tudatos szakmai építkezést, ahogyan erre a hivatásra készültem, azt a hozzáállást, amellyel a saját szakmámat képviselem, és ahogyan dolgozom nap mint nap. Nagyon megtisztelő, és nagyon boldog vagyok attól, hogy el tudtam hozni ezt a díjat, ráadásul azért is, mert eddig magyar szakember ezt még nem kapta meg. Ez az elismerés is csak megerősíti bennem, hogy hinnem kell az emberi és szakmai bátorságban, és egyúttal örülök is annak, hogy a sikerem rávilágítja a figyelmet a magyar kreativitásra, szakértelemre, hiszen az a szakmaiság, ami itt van az országunkban, az igenis világszintű.

A jövőben mi lesz majd az a beszélgetés elején említett flow, ami segíti majd abban, hogy helyt tudjon állni a munkában?
Ha rátalálunk arra a belső erőre, ami stabilitást ad, az hoz egy nagyon nagy nyugalmat, egyfajta hazaérkezés érzést. Ahogyan az első kérdésére válaszolva is elmondtam, nem feltétlenül tűztem ki célul, hogy felsővezető legyek. Az volt a célom, hogy hiteles maradjak, önazonos, és hosszú távon is értéket teremtsek. Hagyjak nyomot magam után. Legalább ilyen fontosnak tartom a következő generáció támogatását, fejlesztését, hogy az utánunk következők szakmailag helyt tudjanak állni. Jó lenne, ha visszajönne a fiatalok hite az alázatos és tudatos építkezésben, én is egy kis faluban nőttem fel, amit elértem, az a kitartásomra a válasz. Mondhatnám úgy is, ha elkezdünk sportolni, minden nap mozgunk, előbb-utóbb elkezd látszódni. Nincs olyan, hogy a lépésről-lépésre való előrehaladás nem működik. A türelem az, ami menet közben néha elvész, és ez sokszor nagyobb kihívás, mint a szakmai fejlődés.

Valentínyi Katalin (Fotó: Budapest Airport)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!