Sokaknak első hallásra paradoxonnak tűnhet, hogy akár boldogok is lehetünk a munkahelyünkön. Valóban lehetünk boldogok a munkahelyünkön?

Igen, lehetünk, hiszen világszerte rengeteg kutatás mutat rá arra, hogy az emberek jelentős része boldog a munkahelyén, és ez nem a jövedelmüktől függ feltétlenül, hanem attól, hogy ők mennyire találják meg a saját örömüket. Ez lehet például a hivatásuk, ami nem diplomafüggő, mert egy taxisnak, egy kertésznek, egy fodrásznak, vagy akár egy gyári munkásnak is lehet erős és intenzív hivatástudata. Sokszor nem is a hivatástudattól függ a munkahelyi boldogság. Megesik, hogy egy titkárnő azért szeret bemenni a munkahelyére, mert akkor szépen felöltözhet, vagy valaki nehéz élethelyzetben van otthon, ahol ellát egy idős, nagybeteg családtagot, és a munkahelyi „kiszakadás” majdhogynem megpihenést jelent neki. Egy nemrégiben végzett kutatás szerint Magyarországon az embereknek körülbelül a fele elégedetlen a munkahelyével.

Mi lehet az oka ennek az elégedetlenségnek?

Az egyik oka az, hogy a magyar kommunikációban a panaszkultúra miatt a negatív tartalom nem a valódi tartalma a kommunikációnak, hanem sokkal inkább a módja. Tehát ha mi köszönéskor megkérdezzük a másikat arról, hogy van, és erre elkezd panaszkodni, ez számunkra természetes, egyáltalán nem meglepő. Nem ijedünk meg, nem csapjuk össze a kezünket, hogy hogyan segíthetnénk, hanem tudjuk, hogy ez a köszönés azt jelenti, hogy jó napot. Mert erre vagyunk szocializálódva. A másik ok pedig épp abból ered, hogy miután erre vagyunk szocializálódva, ezért aztán az sem meri magát jól érezni – illetve beszélni arról, hogy remekül megvan, aki szereti a munkáját vagy a munkahelyét, mert attól tart, hogy kirekesztik emiatt. A harmadik ok pedig nem más, mint az, ahogyan sok más esetben, legyen az párkapcsolat, lakóhely, a gyermekünk, a testi egészségünk vagy számos egyéb kérdéstekintetében: a munkahely kapcsán is gyakran illúziókkal csapjuk be magunkat, és azt gondoljuk, hogy csak a tökéletes a jó. Azonban az „elég jó” filozófiája segít megértetni azt, hogy ezekkel az illúziókkal inkább becsapjuk magunkat: számos dolog igenis nagyon jó akkor is, ha nem egy hollywoodi álom, legyen az párkapcsolat vagy munkahely. Eredetileg azt a címet akartam adni a könyvemnek, hogy Használd ki a munkahelyet!, és ezzel a címmel is dolgoztam egészen sokáig, ám mire befejeztem a könyvet, eltávolodtam a címtől, negatívnak éreztem.

Úgy érezte, hogy ezzel arra sarkallja az alkalmazottakat, hogy szipolyozzák ki a munkaadójukat?

Félreérthető lett volna: azt szeretném üzenni, hogy fedezzék fel a munkahelyen a saját, személyre szabott lehetőségeiket. Ilyen például az önismeret, amit nagymértékben növelhetünk, ha odafigyelünk a kollégák visszajelzéseire, történjen az szóban vagy e-mailben, egyénileg vagy csapatban. Például, ha csapatban elismerést kapunk, de egyénileg nem, akkor érdemes elgondolkodni, vajon ennek mi lehet az oka. Mást jelent, hogy az egyéni teljesítményünket elismerik, de abban a csapatban, ahol vagyunk, valahogy sose sikerül nagyot villantani. Ilyen szempontból a munkahely tükör is a számunkra. A másik terület, ahol hozzátehet a boldogságunkhoz a munkahely, a társas kapcsolatok világa. „Odabent” kisebb kockázattal gyakorolhatjuk az olyan jártasságokat, képességeket, mint például az asszertivitás, a metakommunikáció, a konfliktuskezelés és a problémamegoldás, melyeket aztán a magánéletben hasznosíthatunk. Vagyis, néha a magánélet főpróbája is lehet a munkahely.

Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy a reziliencia egy nagyon fontos képesség ahhoz, hogy a 21. században jól érezhessük magunkat a munkahelyünkön.

Így van, ez a negyedik téma a könyvben: munkahelyünk is segíti a reziliencia fejlesztését, a lelki ellenálló képességünk növelését. Már csak azért is, mert ha beosztottak vagyunk, akkor az akaratunktól, szándékunktól függetlenül is rendkívül sok változás történik. Én még nem jártam olyan munkahelyen, pedig azért száznál több különböző szervezet számára, hatóságnál, gyárban, bankban, energetikai, pénzintézeti, élelmiszeripari szervezetben, vagy akár kreatív ügynökségben dolgoztam, ahol valaki azt mondta volna, hogy náluk túl kevés a változás. Azt viszont sokan mondták, hogy régen minden jobb volt. Nem hiszem, hogy ez igaz lenne: senki nem szeretne olyan munkahelyen dolgozni, ahol például elavultak az eszközök. Nem szeretünk változni, mert az kényelmetlen, és ezért inkább ellenállunk a változásnak. Bár a magánéletünkben is több változás történik, ám azok többségét mi irányítjuk, ellenben a munkahelyünkön, főleg, ha beosztottak vagyunk, nincs ekkora hatásunk a változásokra, ezért másként is éljük meg őket. A munkahelyi változások megélését, tudatosítását, a reziliencia növelését a könyvben több gyakorlat is segíti.

Az alkalmazkodóképesség fejlesztésén kívül milyen egyéb módon szolgálhatja a boldogságunkat egy munkahely?

Kínálhat számunkra remek tanfolyamokat, tréningeket, de lehetnek körülöttünk nagyon különleges vagy különösen nagy tudású szakemberek, nagy formátumú vezetők. Egy külön fejezetet szenteltem a könyvben annak, hogy bemutassam, mire jó egy rossz főnök, és mi lehet az oka annak, ha a munkahelyre való jelentkezéskor nem vettük észre a felettesünk negatív tulajdonságait. Ám a megszerzett tudással legközelebb már ki tudjuk kerülni, hogy egy rossz főnök mellé csapódjunk, vagy, hogy akár egy olyan helyen köteleződjünk el, ahol negatív hatással van ránk a vezető.

A kellő önismeret elsajátítása elsősorban a munkavállaló feladata, vagy pedig a munkáltatónak is biztosítania kellene az ehhez szükséges alapok megszerzését?

A munkáltatónak azt kell biztosítania, hogy a munkavállalónak a képességeihez mérten meglegyen a fejlődéshez szükséges tere. Az önismeret már egy szubjektív dolog, ami mindenkinek a saját felelőssége, ráadásul nem is ugyanabban az ütemben járjuk be ezt az önismereti utat, vagy nem minden életszakaszunkban ugyanolyan mértékben koncentrálunk rá. Nem egy terápia helyszíneként kell elképzelni a munkahelyet, hanem egy olyan környezetként, ami sok mindent hozzáadhat ahhoz, hogy elégedettebbek legyünk, de ehhez a munkavállalónak tudatosítania kell a lehetőségeit, és tennie kell azért, hogy a szó jó értelmében kihasználhassa a munkahelyét.

A mentális, fizikai, szociális vagy pénzügyi jólét közül melyik az igazán domináns, amitől valóban azt érezheti egy alkalmazott, hogy ő kiegyensúlyozott, jó helyen van, jó munkahelyen van?

A fizikai, csak ezt nem tudatosítjuk. Relevánsnak gondolom a mondást, hogy a bajok az intenzív osztályon kezdődnek. Vagyis, amíg nem kerülünk szembe egy igazán nagy egészségügyi problémával, ami krónikus és akut, addig azt látjuk a legnagyobb gondnak, hogy rossz helyre tolták az íróasztalt az irodában. Ezt követi a mentális, majd a szociális és végül az anyagi jólét. De ne feledkezzünk el arról, hogy száz éve kezdődött el a Harvardon egy kísérlet, amiről néhány éve Robert Waldinger amerikai pszichiáter is beszámolt. Az eredmények alapján a jóllétünk lényegét a szoros kapcsolataink minősége határozza meg. Eszerint például hiába egészséges valaki, mert ha az, akit ő a legjobban szeret, nem egészséges, akkor az illető sem lesz boldog. Miután a fenti fogalmak szorosan összefüggenek, nehéz sorrendet felállítani a jóllétért felelős helyzetek között.

Sokszor egy jó szó többet ér, mint a fizetésemelés – vallják a munkavállalók. Dicséretadás terén hogy állunk Magyarországon?

Sok vezető félreérti a mondást, és gépiesen ad pozitív visszajelzést, amin aztán átlátnak a munkavállalók, mint a szitán. Több felmérés mutatja, hogy mi, magyarok negatívabbak vagyunk az átlagnál: ha azt mondjuk egy cipőre, hogy nem rossz, az minimum azt jelenti, hogy minden szempontból megfelelő. De nemcsak a dicséretekkel bánunk csínján, hanem a köszönöm szóval is, amit nem lehet túl sokszor kimondani, sőt a legtöbb ember el is feledkezik róla. Persze egy vezető érezheti tehernek, ha egy válaszát email-ben megköszönik, de éppen neki kell tudnia, hogy milyen sokat jelent a legalsó szinten dolgozóknak, ha egy soron kívül elvégzett feladatot ő megköszön, vagy éppen ellenkezőleg: mekkora csalódást jelent, ha nem köszöni meg. Ám nemcsak a köszönetnyilvánításban van hiány nálunk, hanem a mulasztás kommunikálásában is. Szemérmesen ismerjük be, ha valamit elfelejtettünk, rossz helyre írtunk, másképp csináltuk meg, mint ahogy kellett volna, pedig ez is az élet része. Gyakran tapasztalom, hogyha azt mondom: ó, ezt elrontottam, akkor a másik vigasztalni kezd, mert arra számított, hogy védekezek majd, és levezetem, hogy ami történt, nem is az én hibám. Pedig egyszerűbb azt mondani, hogy benéztük, másképp kellett volna, legközelebb nem így fogjuk csinálni.

Összegzésképpen el tudná mondani, hogy munkavállalói szempontból mitől lehet vonzó egy munkahely?

Van egy mondás, miszerint az ember céget választ és főnököt hagy ott. Az a tapasztalatom, hogy gyakran még 10-15 százalékos bérkülönbözetet se vesz figyelembe az, akinek jó a csapata és jó a főnöke a munkahelyén. Ez ugyanis olyan érzelmi pluszt jelent a mindennapokban, és olyan mértékű stresszcsökkentő tényező, hogy nehezen szakad el az ember egy ilyen helytől. Másfelől, ha azt érzik a munkavállalók, hogy törődnek velük – ebben is a személyre szabott törődésnek van igazán jelentősége, mert bár sokan örülnek a gyümölcsnapnak, a színházi kedvezménynek, a relaxszobának és számos egyéb juttatásnak is –, ami segít, de ha a közvetlen vezető azt mondja, hogy a múlt héten többször is bent maradtál, gondold végig, mikor akarod ezeket az órákat kivenni, akkor úgy érzi a munkavállaló, hogy figyelnek rá.

Azzal kapcsolatban van tapasztalata, hogy mely szektor munkavállalói az igazán boldogok a munkahelyükön? Az irodában dolgozók, a fizikai munkások, a hivatalnokok, a közalkalmazottak?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy azok az igazán elégedettek a munkahelyükkel, akik szeretik a munkájukat: legyen akár fodrász, szakács, tanár vagy menedzser, tűzoltó vagy mérnök. Ezt az elégedettséget bárki megélheti, aki nemcsak élvezi a munkáját, hanem tudja, hogy sokat számít az, amit tesz.

Juhász Marianna

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!