Ez egy személyes szöveg lesz. Szenvedélyes. Néhol talán túl őszinte is.
De nincs idő udvariaskodásra, konvenciókra, az értelmetlen kötelező körökre.
Csak arra, ami igazán őszintén jön belőlem és amit szerintem fontos lesz csinálni.

Mert a hazai kereskedelemről, marketing- és médiapiacról sem lehet steril PowerPoint slide-okban beszélni. Ma még emberek csinálják, embereknek, egy olyan világban, ami épp most gyorsít rá arra a kanyarra, ahol a rutin már nem kapaszkodó, hanem teher.

Évek óta mondom, hogy a fekete hattyúk korát éljük. A váratlan, rendszerszintű eseményekét, amelyek nem kérdeznek, nem kopogtatnak, csak belépnek és újrarajzolják a pályát. 2026 ilyen év lesz. Talán, az elmúlt évek után, összeségében és csúcspontjához érkezvén az egyik legmarkánsabb.
A kérdés nem az, hogy jön-e a káosz. Hanem az, hogy képesek vagyunk-e ebből az örvényből valami többet kihozni puszta túlélésnél.
Képesek vagyunk-e végre nem reflexből reagálni?
Képesek vagyunk-e félretenni a személyes brandet, az azonnali üzleti előnyt, a „most még gyorsan nyerjünk egy kicsit” logikáját – legalább addig, amíg tisztán nem látjuk, mi történik körülöttünk?

Mert ha a jobbító szándék csak szép szavakba csomagolt önérdek, akkor az nem stratégia. Az legfeljebb önigazolás. A piac viszont könyörtelenül megkülönbözteti a kettőt.

Tanuljunk mások kárából!
Hol vannak ma a fegyverkovácsok, az írógépműszerészek, a drótostótok, a csizmadiák? Hol vannak azok az iparágak, amelyekről egykor elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne legyenek? A mozi, a zeneipar története nem hanyatlás, hanem átalakulás – de csak azok számára, akik időben értették meg, hogy a forma nem örök, legfeljebb az igény az élményre az.

Igaz, régen lassabb volt a világ. Az információ késve érkezett, a hálózatok töredezettek voltak, a tér és az idő még nem zsugorodott össze egy nanopillanattá. Ma viszont mindent élőben, real time közvetítenek az arcunkba. Naponta látjuk, hogyan veszít teret a saját piacunk. Nem elméletben, hanem számokban, felhasználói döntésekben, átszivárgó költésekben.

Évek óta beszélünk a „globálisokról”. Én inkább határtalanoknak hívom őket.
Nem gonoszak. Nem ellenségek. Profi szereplők, akik innovációval, adatvezérelt gondolkodással és kíméletlen fókusszal szívják fel a helyi piaci potenciálokat a saját nemzeti gazdaságuk javára. Ez nem szemétség. Ez szakmai kiválóság.

A kérdés az: mi mit válaszolunk erre?
Nem dühvel. Nem sértettséggel. Nem panaszkodással.
Hanem releváns, átgondolt, professzionális stratégiákkal. Néha paradox módon épp az segít, ha lassítunk. Hogy legyen időnk felkészülni arra az évre, amely amúgy száguld felénk.
Korábbi konferenciám mottója – „Felkészülés a felkészülhetetlenre” – nem szlogen, hanem túlélési minimum.

A verseny nem érzelmi kérdés. Nem múltakról, nem érdemekről, nem előjogokról szól. Olyan, mint a sakk: minden lépésre van ellenlépés. Aki tavaly nyert, nem kap automatikus jogot az idei győzelemre.
A versenypiac törvényei nem hajlanak meg a nosztalgia előtt és nem kérhetjük meg az ellenfelet, hogy: “Te ne lépj már oda, mert akkor mattot adnál!”

Ezért fontos a realitásérzék.
Dobó István sem indult el török várakat ostromolni Eger alól. Tudta, hol van dolga.

És itt érkezünk el a lojalitás kérdéséhez. Sokan temetik. Talán nem alaptalanul. De a TEMU sikere nem feltétlenül a fogyasztók hűtlenségéről szól. Inkább arról, hogy valaki jobban, gyorsabban, élményszerűbben találta el az igényeiket. Hívhatjuk bárminek a programjainkat – pontgyűjtésnek, klubnak, közösségnek –, a valódi kérdés az, hogy mi hűségesek vagyunk-e a vásárlóinkhoz?

Mert a lojalitás nem elvárás. Hanem következmény.
Na , még kétszer leírom: I.: A lojalítás kövekezmény. II.: A lojalítás következmény!
Az Apple sem azért erős, mert a fogyasztói irracionálisak – hanem mert érzelmi, funkcionális és identitásbeli és kényelmi szinten is kapcsolatot épített.

És igen: többet kell nyújtanunk, mint egy globális piactér!
Például azt, hogy támogatjuk a megrendelőink piacát is.
A határtalanok nem fognak nálunk hirdetni, vagy legalábbis nem annyit amennynit elviszenk a megrendelőink piacából!
A jelenlegi hazai megrendelőink nem fognak csak azért a hazai médiában hirdetni „mert ez hazai”. Vagy legalábbis nem annyit mint ami keszed bennünket a gondból.
Hanem akkor fognak többet hirdetni nálunk, ha többet nyújtunk a globálisok által nyújtott szolgáltatásokból.
Ez adottság. Nem panaszkodni kell róla, hanem stratégiát építeni köré.

A „nem az én dolgom” hozzáállás ma már nem semleges. Aktívan káros. De figyelem: az átgondolatlan, hirtelen reakciók – még a legjobb szándékkal is – könnyen visszaütnek.
Egy rosszul előkészített stratégia egy egész kampányt romba dönthet. (A Gyalog galopp trójai fanyulát nem véletlenül idézzük újra meg újra.)

– Képzeljük el az elképzelhetetlent!
– Készüljünk fel a felkészülhetetlenre!

Történelmi párhuzamokból sincs hiány.
A Belle Époque 1.0 eufóriáját világrend-összeomlás követte.
Meggyőződésem, hogy most a Belle Époque 2.0 lecsengését éljük. (bővebben erről itt írtam – kérlek olvasd el ezt is.)
Ami utána jön, még formálódik – de biztosan nem a megszokás kényelme.

Ez az év az újjászületésről szól. Ha már alkalmazkodnunk kell, tegyük tudatosan.
Én idén azon dolgozom, hogy a fekete hattyú erejét összebarátkoztassam a főnix bátorságával: Így lehet a váratlan fordulatokból megújulást építeni.

Kezdjük magunkon.
Önreflexióval. Tervezéssel. Olyan szakmai fórumokkal, DigitalHungary Klubbokkal ahol nem egymás fölött, hanem egymással gondolkodunk.

Hosszú távon nincs egyéni siker működő piac nélkül.
2026 nem ígér könnyű évet, de megújjulást ígér annak, aki hajlandó mindent tovább gondolni az első, reflexszerű megoldásnál.

Találkozunk január 21-én a DigitalHungary Klub első napján!
PROGRAM ITT PDF formátumban itt: KLIKK

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!