És ami rád igaz, igaz a világra is. A nagy paradigmaváltások előtt a világ rendszerint elveszíti az egyensúlyát. Óriási kilengések jellemzik — elég csak körülnéznünk: mi zajlik itthon, a régiónkban, Európában és a világban. Gazdasági kilengések, politikai feszültségek, kulturális törésvonalak, technológiai sokkok. A régi szabályok még működnek valamennyire, az újak pedig még meg sem születtek. Nem kell történésznek lenni ahhoz, hogy felismerjük ezt az állapotot.
És valljuk be: mi az, amit ne láthattunk volna előre? Szinte mindent láttunk már. Az ipari forradalmak korában. A kapitalizmus felemelkedésének évtizedeiben. Gazdasági válságok, háborúk, technológiai robbanások és társadalmi átrendeződések idején. A történelem ritkán ismétli önmagát pontosan — de meglepően gyakran rímel.

2024-ben ezért emeltem be az Internet Hungary gondolati keretébe Nassim Taleb fekete hattyú-elméletét: a ritka, váratlan, előre szinte megjósolhatatlan eseményekét, amelyek — ha bekövetkeznek — egész korszakokat írnak át. A „felkészülés a felkészülhetetlenre” nem a jóslásról szól. Éppen ellenkezőleg. Arról, hogy megtanuljunk együtt élni a bizonytalansággal — sőt, hogy a magunk javára fordítsuk az erejét. Hogy krízishelyzeteket modellezzünk, alternatív forgatókönyveket építsünk, és időben felismerjük a változás első jeleit. A váratlant nem lehet megakadályozni. Fel lehet azonban készülni arra, hogy ne bénítson meg.

Az elmúlt két év azonban egy kényelmetlen felismerést is hozott. A veszély felismerése nem ugyanaz, mint a megújulás képessége. Látni a bajt — még semmit nem old meg. Ezért 2026 elején a fekete hattyú mellé behoztam egy másik szimbólumot is: a főnixmadarat.A fekete hattyú az, ami megtörténik velünk. A főnix az, amit magunkkal teszünk. Az egyiket elszenvedjük — a másikat választjuk. És itt jön a nehéz rész, egyben a cím parancsa: égesd fel magad, hogy újjászüless. A főnixnek van bátorsága elhamvasztani önmagát, hogy a saját hamvaiból támadjon fel. A kérdés csak az: vajon nekünk van-e?
Nietzsche szerint az ember nem arra született, hogy csendben meghajoljon a világ előtt, hanem hogy felülmúlja önmagát. És a felülmúlás nem fájdalommentes: nemet kell mondanunk arra, ami gyenge bennünk — ez maga az elhamvasztás —, és igent arra, ami erős, bátor és valódi. A belső szabadság itt kezdődik.
Mert a legfontosabb kérdés talán nem az, hogy mi történik velünk. Hanem az, hogy képesek vagyunk-e megváltozni mi magunk. Képesek leszünk-e összefogni, és egymást támogatni, hogy a hazai versenypiac megmaradt részét itthon tartsuk — és belülről fejlesszük. A főnix ugyanis nem kívülről kap új életet. A saját hamvaiból születik újjá. 2026 legfontosabb üzenete éppen ez: a megoldás nem kívülről érkezik. Önmagunkból kell megszületnie.

A személyes és piaci siker képlete szerintem ma is három pilléren áll: kapcsolatokon, tudáson és teljesítményen.
Kapcsolatok nélkül nincs piac. A kapcsolat azonban kétélű: kiérdemelhető és érdemtelenül is megszerezhető, megadható és bármikor megvonható. Ápolni kell, mégsem mindig azé, aki a legtöbbet tette érte. De egy biztos: ez az összefogás alapja, és ez kikerülhetetlen.
Tudás nélkül nincs alkalmazkodás — ezt az erőt viszont már nem lehet elvenni. Igaz, egyre gyakrabban kell újratanulni és újat tanulni.
Teljesítmény nélkül pedig nincs tartós eredmény. Kapcsolatok épülnek, majd széthullanak. Piacok emelkednek, majd alászállnak. A tudás és a teljesítmény ellenben a legerősebb pajzs: olyan vagyon, amelyet válság idején sem lehet elvenni. Az összefogáshoz bizalom és szakmai tekintély kell — tartós tekintélyt pedig csak a tudás és a teljesítmény adhat. Ez teszi az embert nélkülözhetetlenné. Ez a valódi versenyelőny.

És a verseny sem ellenség, hanem a fejlődés motorja. Nem érzelmi kategória, hanem a működő piac természetes állapota. Persze könnyebb másokat hibáztatni. A magyar közéletben és gazdaságban évtizedek óta reflex, hogy minden problémára találunk egy külső felelőst: kormányokat, multinacionális cégeket, platformokat, algoritmusokat, geopolitikai folyamatokat. És kétségtelen — a globális platformgazdaság ma olyan mértékben von ki értéket a helyi piacokról, amilyenre korábban nem volt példa.
De ettől még nem mászhatunk ki a saját felelősségünk alól. Mi lenne, ha a hibáztatás és az önvizsgálat arányát egyszerűen megfordítanánk? Ha egy százas skálán a „mások hibája” csak harminc pontot kapna — az önreflexió pedig hetvenet? Gyanítom, sokkal közelebb kerülnénk a megoldásokhoz.

Hány buborékban élünk egyszerre?
Mert a buborékból több is van bennünk és körülöttünk. A saját korlátaink, amelyeket hajlamosak vagyunk a világ határainak nézni — az ember a saját buborékjában csak megfő, és lassan önmagát mérgezi. Az algoritmusok, amelyek nem azt mutatják meg, ami van, hanem azt, amiről azt hiszik, látni akarjuk — és így napról napra szűkítik a látóterünket. A csoport belterjessége, ahol már csak egymást visszhangozzuk, és összetévesztjük a megerősítést az igazsággal. A kényelem, amelyről Nietzsche beszél: a gyengeség, amely nem akar megküzdeni önmagával. És végül a legalattomosabb: a lokális piac védőburka — az otthonosság, amely épp akkor altat el, amikor ébren kellene lennünk.
Ne maradj benne. Nyisd ki a burkot: beszélgess, ismerj meg új embereket, mozdulj ki. Lépj ki a saját csoportod buborékából.

Egyetlen dolog segít a buborék ellen: a nyitottság és a folyamatos kételkedés. Cinikusan szoktam mondani — egy dologban lehetsz biztos: abban, hogy nem igaz, amit látsz, és nem igaz, amire először gondolsz. De minden elképzelhető.
John F. Kennedy híres mondatát sokan idézik, kevesebben alkalmazzák. Ne azt kérdezzük, mit tehet értünk az ország. Azt kérdezzük: mit tehetünk mi a saját országunkért, piacunkért, szakmánkért és közösségeinkért?

Az Internet Hungary 26 éve tartó küldetése, hogy a magyar versenypiac — a digitális kereskedelem, a marketing és a média — közös gondolkodótere legyen. Gondolkodjunk tehát együtt. Most éppen arról, hogy ki képes kitörni a buborékból.
A fekete hattyú és a főnixmadár között ott áll az ember, aki eldöntheti, hogy a repedező burokban marad, vagy a saját hamvaiból születik újjá.

Végül egy személyes, büszke vallomás. Az idei vizuális koncepció képét magam készítettem — hosszú és olykor kifejezetten viharos együttműködésben Emivel, a mesterséges intelligenciával. Néha önállósította magát, amit nehezen toleráltam. De szerintem szép lett — és az enyém. (Midjourney 8.1)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!