Csermely szerint a fő kérdés nem az, ki tartja kezében a döntéseket, hanem hogy hogyan születnek ezek a döntések. Az ember, az algoritmus, a mesterséges intelligencia vagy éppen a lokális szereplők mind más logika mentén működnek. A valódi kihívás az, hogyan tudja egy kis ország, egy kisebb piac érvényesíteni saját szempontjait a határtalan digitális térben.

Az alapító-szervező úgy fogalmazott: felettünk ma már úgy terül el az adatfelhő, mint az égbolt, amely minden mozdulatunkat, szokásunkat, attitűdünk lenyomatát magában foglalja. Az okoseszközök, a közösségi média, a streaming szolgáltatók nem csak minket informálnak és szórakoztatnak: azt a célt is szolgálják, hogy egyre pontosabb képet kapjanak rólunk. Ez a kép egyszerre tartalmazza és alakítja a döntéseinket, választásainkat.

Csermely Ákos szerint a hazai piac a globális óriásokkal árnyékában csak a „varázslókban” bízhat: azokban, akik a száraz adatok mögött képesek meglátni az emberek érzelmeit, a helyi közösségek sajátosságait, és gyorsan tudnak reagálni a változó környezetre. Ez a fajta tudás nem helyettesíthető mesterséges intelligenciával.

Az Internet Hungary szervezője arra is figyelmeztetett, hogy a digitális forradalom nem csak fényes jövőt ígér. Úgy fogalmazott: most érkezünk meg a „digitális középkorba”, ahol a túl sok adat, a kontroll és a globális platformok hatalma éppúgy beszűkítheti a szabadságot, ahogyan új lehetőségeket is nyithat.

Zárásként Csermely a „fekete hattyú” metaforáját idézte: a váratlan, ritka, de meghatározó események nemcsak fenyegetést, hanem lehetőséget is jelentenek. Kérdés, a magyar piac képes lesz-e felismerni ezeket.

Felismerjük vagy csak odaképzeljük a mintázatot?

Az adat és az emberi megérzés viszonyát Vernyik Imre bontotta ki a következő előadáson. Vernyik szerint intuíció címén gyakran nem a belső tudásunkra támaszkodunk, hanem egy másik jelenségre: az apoféniára. Ez azt a hajlamot takarja, hogy ott is mintázatot lássunk, ahol valójában nincsen.

Az intuíció lényege, hogy korábbi tapasztalatok és felismerések alapján, tudattalanul is gyors és megalapozott következtetéseket vonunk le. Az apofénia ezzel szemben pusztán illúzió, rendteremtési kísérlet a káoszban. A kettő összekeverése szerinte veszélyes, különösen akkor, amikor az adatvezérelt gondolkodást állítjuk szembe az emberi megérzésekkel.

„Az adat az apoféniával van harcban, nem az intuícióval” – hangsúlyozta. Az intuíció mögött mindig ott van a tapasztalat, míg az apofénia nem a valóságon nyugszik.

Vernyik arra is figyelmeztetett, hogy nemcsak az emberek hajlamosak téves mintázatokat felfedezni. A gépi tanulás és a mesterséges intelligencia is képes jelentést látni az adatsorokba ott, ahol valójában csak zaj van. Ezért az algoritmusokra bízni a döntéshozatalt éppolyan kockázatos, mint vakon hinni a saját megérzéseinknek.

Ezért sokszor a kreatív folyamatokban, reklámkampányokban vagy akár a mindennapi döntésekben is hajlamosak vagyunk elhinni, hogy zseniális meglátásaink támadtak, pedig semmilyen tapasztalat nem támasztja alá őket.

A statisztika és az adat képes arra, hogy kiszűrje a hamis mintázatokat. Az adatok tehát nem az intuíció ellenségei, hanem eszközök, amelyekkel megtisztíthatjuk a gondolkodásunkat az apoféniától.

„Nem kell választanunk az adatok és az intuíció közt. A lényeg, hogy megtanuljuk a kettőt helyesen kombinálni” – zárta Vernyik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!