Az exhibicionisták köztünk élnek című beszélgetés a Facebookon és más közösségi oldalakon történő viselkedésünk mélyére próbált meg leérni, miközben ítéletet is mondott az Y generációról és az úgynevezett influencerekről Erdélyi Zsoltnak köszönhetően.
De szerencsére mielőtt egy teljes korosztály felett pálcát tört volna a szakember, Hevesi Kriszta definiálta az exhibicionizmust. Egy kettős személyiségvonásról beszélünk, ami szociális szorongásoktól való mentességet jelent, a másik jelentése pedig egy perverzió, ami magamutogatást „takar”, a szó jogi és orvosi értelmében – tudhattuk meg. A szexuálpszichológus rávilágított, hogy ennek a megítélései is igen változó a nemek tekintetében, hiszen egy úriembernek kevésbé néznének el egy „villantást” egy hollywoodi vörös szőnyegen.
„Hülyék vannak!”
Erdélyi Zsolt finoman szólva más megközelítéssel vágott a beszélgetésbe: egyszerűen deklarálta, hogy nincsenek is exhibicionisták. „Időszakok vannak: olyan eszközök születnek meg, melyeknek köszönhetően a sok hülye sok méghülyébbnek el tudja mondani a hülyeségeit”. A reklámszakember ezen a tájékon beszúrta, hogy oktató az ELTE-n, és hatalmas siker az órája, rengetegen akarják felvenni, mert az sok kreditet ér – tette hozzá nevetve. Kifejtette, hogy az ilyen „új médiumoknak” még nincsen meg az a formai világa, nincsenek rajta azok a fékek, amik a televíziózásban megfigyelhetőek. Hozzátette, hogy a kifejezések még nem érték utol a technika fejlődését, hiszen nem mondható minden influencerre, hogy exhibicionista.
Magamutogatunk és törékenyek vagyunk
A szexuálpszichológus is tovalibbent az exhibicionizmus témájáról, rátérve a nárcisztikus hajlamra, ami jellemez minket, miközben prezentáljuk magunkat a „Facsén”. „A közösségi média bevont minket, hogy alkotói legyünk az internetnek, lehet törölni, lehet több profilunk, létrehozunk egy illuzórikus világot, egy szubklinikai nárcizmust alakítunk ki mindannyian” – fejtette ki Hevesi Kriszta. Magamutogatók és törékenyek is leszünk egyszerre – mutatott rá az álvilág kettősségére. Kifejtette, hogy a Facebookon mindenki tökéletes, ami kikezdi a párkapcsolatot is, „mert nem lehet állandóan pucsítva és csücsörítve rohangálni”.
Pörgött a Puncs.hu
Weiler Péter vállalati dimenzióban vizsgálta a fenti pszichológiai tulajdonságokat. Rámutatott, hogy „ha a Randivonalat és Puncs.hu-ot képviselem, akkor nyomakodó vagyok, és ez az attitűd át tud ragadni a magánéletre is”. Utóbbi vállalkozásának kampányával kapcsolatban megjegyezte, hogy nem is tudtak nagyon másként eljárni, hiszen „próbáltunk kevés pénzből nagy durranást csinálni”.
Mint kiderült, a magamutogatás be is jött, hiszen 300 cikk jelent meg a portálról, ugyanakkor „nem tudtuk kontrollálni, hogyan dagad, hogyan hullik vissza.” Elismerte, hogy a kampány hazánk tűrőképességét próbára tette, majd kijelentette, hogy a szomszédos országokban ugyanez a taktika nem verte le a biztosítékot.
Van, aki tovább marad a párkeresőkön
Folyamatos nárcisztikus töltést adnak a párkereső oldalak – ezt már Hevesi Kriszta tette hozzá. A szakember szerint sokan akkor is visszajárnak, ha már megtalálták párjukat, úgy növelve önértékelésüket, hogy megnézik, hány embernek kellenének. A szexuálpszichológus megjegyezte, hogy ez a nárcisztikus hajlam komoly hajtóerő lehet, például a sportolóknak el kell hinniük, hogy ők a legjobbak.
Az idő fogytával Erdélyi Zsolt ismét magához ragadta a szót. A reklámszakember nem fukarkodott a verbális pofonokkal a nagyrészt fiatal közönségnek. Kifejtette: nem nagy szám, hogy szembe helyezte magát az Y generáció a korábbi etalonnal, a TV-vel. „Semmi újat nem találtak ki azzal, hogy konverziónak hívja a vásárlást” – zárta a beszélgetést.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!