
A koronavírus-járvány talán egyik legérdekesebb aspektusa, hogy az egész világon hónapok óta és sajnos úgy néz ki, még hónapokig ez lesz a legfontosabb téma. A márkák számára ez azonban lehetőség is: erre muszáj reagálni. Csakhogy a fogyasztás visszaesése azonnal visszafogta a kommunikációs költéseket.
Összefoglalő a Reboot Hungaryn elhagzott előadásokról.
A rugalmas alkalmazkodás kora
Vernyik Imre (Media Compass Kft - Head Of Client Services) szerint egyre többen látják azt, hogy a válságok idején érdemes a hirdetési piacon ott maradni, mert a növekedés felpörgésekor ezek a cégek tudnak leginkább kilőni.
A koronavaríus azonban másoknak is lehetőség: sosem látott gyorsasággal nőtt a digitális médiafogyasztás. Csakhogy amíg a fogyasztás nőtt, a reklámok száma és értéke is csökkent, így a tartalom előállítása egyre nehezebb lesz megfelelő mennyiségben és minőségben, és ennek az ellentétnek a feloldására a megoldás még nem látszik.
Nem volt gond az átállás, de a személyesség fontos maradt
A digitális átállás a webáruházak vagy éppen digitális ügynökségek számára eleve nem jelentett kihívásokat, hiszen online és iroda nélkül is tudnak működni. Mégis érdekes, hogy az irodák, a közös munkavégzés számukra is fontos. Kérdés, hogy a megszokott viselkedésminták a több hónapos távolságtartási szabályok miatt mennyire alakulnak át, megszokottá válhat-e az állandó otthoni munkavégzés?
Nem csak az irodai vs. otthoni munkavégzésben várható, hogy kulturális átalakulást hoz a járvány. Az online bevásárlások is sokkal általánosabbak és felkapottabbak lesznek a járvány után. A cégek között nem csak a keresletben van átalakulás, hanem például az employer brandingben is: a technológiai cégek gyorsan és rugalmasan tudtak reagálni a változásokra. A munkavállalóknak emellett az is tetszik, hogy ezek gyorsan növekvő változások, a reklámügynökségek, médiavállalatok ma már sokkal kevésbé vonzó munkahelyek Vernyik Imre tapasztalatai és interjúinak tapasztalatai szerint.
A vásárlás élménye, a szabadidő emléke virtuális életterünkben
A vírushelyzet leginkább azért okoz problémát, mert stresszhelyzetet okoz az életünkben. Beszűkül az életünk sokkal inkább a lakásunkra, az otthonról dolgozás pedig – a közhiedelemmel ellentétben a többségnek nem kevesebb munkát és lébecolást jelent, hanem még több munkát. Rédey Iván, a Dataweps country managere az online hallgatóságot is megkérdezte erről – 55 százalék válaszolta azt, hogy többet dolgozik, mint korábban. De ilyenkor érdemes az új megoldásoka keresniük a cégeknek, amivel könnyebbé tehetik a vásárlóik életét.
![]() |
A webáruházak felfutása ilyen helyzetben nem meglepő, de kkv-k is megtalálhatják a jó lehetőségeket. A szomszéd faluban lévő gazdabolt például úgy vezetett be házhozszállítást, hogy még weboldala sincs – a lényeg, a vevői igények felismerése.
Úgy is tekinthetik a vállalkozások, hogy rászabadultak a lehetőségek. Ki gondolta volna, hogy egy online bor-expo is életképes lehet? Hiszen ezekről azt gondoltuk, hogy meg kell kóstolni… Egy portugál konferenciát azonban sikeresen megvalósítottak, voltak bemutatók és még a privát B2B megbeszéléseket is leszervezték. És ez egy valós üzleteket szervező, az összes portugál borrégiót érintő kezdeményezés volt!
Az online vásárlás azonban nem ment ilyen zökkenőmentesen: hiába korlátlanok az online lehetőségek, a házhozszállítási, logisztikai kapacitások elhozták a virtuális sorban állást. Nagy kérdés ezért, hogy mennyire lesz kedvük a közeljövőben is az online bevásárlással bajlódni azoknak, akik most csalódtak, vagy rossz élményeket szereztek.
Ki hagyja magára az ügyfelet? A márkától az eladásig
Az üres hotelek, üres polcok a boltokban olyan képek, amiket a ma élő emberek nem igazán láttak még. Csakhogy amíg egyes szektorok kézifékkel álltak meg, a digitális világban óriási fejlődés ment végbe. Néhány hét alatt forradalmi változások zajlottak le Mondovics Péter, a Mastercard szakembere szerint. Ez több fronton zajlik: a kommunikációban az online platformok óriásit léptek előre.
![]() |
A szolgáltatások digitalizációja is zajlik, de ez sokaknak kihívás. A mosóport például nehéz lenne digitalizálni… A márka és a kereskedő csak együtt tud dolgozni ezen a kihíváson.
Az új szolgáltatások és termékek, vagy a meglévők új környezetben történő értékesítése elképzelhetetlen kommunikáció és reklám nélkül. Csakhogy a mostani válság – hasonlóan a korábbiakhoz – a reklámkiadások szinte azonnali és jelentős visszavágásával járt együtt. Nálunk a hírek márciusban gyorsan jöttek: a Coca-Cola felfüggesztette átmenetileg a reklámköltéseit, a programmatic piac óriási visszaesést regisztrált.
A fogyasztás felpörgetéséhez először az emberek biztonságérzetét kell helyreállítani, és csak ezután lehet továbblépni. A márkák szerepét nehezíti, hogy az ellátási lánc akadozásai alatt a fogyasztók szint bármilyen helyettesítő terméket elfogadtak.
Az Amazon példája pedig azt is mutatja, hogy a gyártói márkák kezdenek háttérbe szorulni: a világ vezető e-kereskedőjeként saját brandeket tudnak építeni. De ennél is fontosabb, hogy az amerikai otthonok 54 százalékában ott van az Alexa asszisztens – ott nem úgy rendelnek, hogy milyen márkát kérnek, hanem mosóport vagy üvegpoharat. Így a kereskedők egyre inkább egy új médiafelületként tudnak megjelenni.
Új digitális platforomokat is lehet építeni: a konfernciaszervezéssel foglalkozó Playit Show üzlete gyakrolatilag egyik napról a másikra eltűnt – de gyorsan reagálva erre létrehozták a gyumolcsplaza.hu oldalt. Csanda Gergely ötlete az volt, hogy ők a vásárlások után rászorulóknak adnak gyümölcsöt – így marketing költés nélkül sikerült egyik napról a másikra ismertséget és forgalmat szerezniük.
A vágyirányítók szolgáltatásai és értékjavaslatai
A digitális ügynökségek számára sokkal kevesebb kihívás a válság. Jól szemlélteti ezt Szabó Ákos, a bécsi Studio Binär alapítójának és ügyvezetőjének esete: három éve felszámolták a tárgyalójukat is, mert egyszerűen senki nem jött oda, mindent online intéztek.
![]() |
Ma úgy beszélünk arról, hogy milyen nem várt hatásai voltak a koronavírus-járványnak, hogy már hetekkel korábban tudtuk, hogy jó eséllyel ez elterjed a világban. Mégis valahogy vártuk a csodát, és eközben a cégek nem igazán gondolkodtak azon, mi lesz ha jön a járvány és a korlátozások.
Követni kellett az ügyfelek elvárásait és a járvány terjedését, és szinte naponta kellett a hirdetéseket változtatni, vagy akár lemondani. Az osztrák piacon egy ingatlanforgalmazó cég még korábban úgy szerződött le egy apróhirdetési újsággal, hogy nem tudta lemondani a hirdetéseket. Hiába zárták be a cégeket, a hirdetések még futottak. Érdemes ezt megjegyezni már csak azért, hogy fogadjuk el, hogy a 21. században sokkal rugalmasabb feltételekkel kell dolgozni.
Át kell alakítani az attitűdöket, mert a fix, változásmentes üzletmenet már nem lesz fenntartható – a növekedést kell szem előtt tartani. Ilyen példa lehet, hogy mivel a nemzetközi vásárok megtartásra jó eséllyel még hónapokig nem lesz lehetőség, online expot kell kitalálni. Ehhez fontos, hogy ne csak egy honlap és chatszoba legyen, hanem sokkal élményközpontúbb megoldás jöjjön létre.
A teljes videó itt tekinhető meg:
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!