
Az újabb kör a lányok játékával indult, egy vetélkedőben kellett kérdésekre válaszolniuk a fiúk múltjával kapcsolatban. Az este fénypontja pedig a férfi szépségverseny volt. Pataki Zita Edináékról: „Azt éreztem, megfulladok!” Reggeli közben Kulcsár Edináék megpróbáltak beszélgetést kezdeményezni az időjóssal és párjával, ám Zitánál gyorsan betelt a pohár a felszínes csevegés miatt. Egy rögtönzött párterápiát is tartott a párosnak.
Hoppá! Norbiék megszivathatták az egyik párt Mivel a tegnapi napot az Éjjel-Nappal Budapest sztárjai teljesítették a legjobban, csomagokat kaptak a Szárnyas Szív Futárszolgálattól. Végül a pech pakkot adták oda versenytársaiknak.
Baleset érte Pataki Zita párjának intim testrészét El se tudjuk képzelni, ez mennyire fájhatott Atinak. Ráadásul a fájdalom mellett a legkínosabb az volt, hogy többen láthatták is meztelen valóját.
Odett Norbiról: „Nem állt fel szegénykének…” „Hol lehet innen kimenni?!” – kérdezte az Éjjel-Nappal Budapest sztárja, aki annyira kínosnak érezte szerelme zavarba ejtő történetét, hogy legszívesebben azonnal elmenekült volna a Tele(k)vízió stúdiójából.
Molnár Gusztira rájött a szapora és nem tudta visszatartani Kellemetlen helyzetbe került a színész, amikor váratlanul felbukkant a volt barátnője...
Ciki intim titok: Ez megtörtént Fecóval az ágyban... Kárpáti Rebeka párja felidézett egy múltbeli esetet, ami nem volt éppen zökkenőmentes.
Kulcsár Edináék összevesztek a lánykérésen A Tele(k)vízió játék komoly feszültséget szült a házaspár között. Csuti teljesen kikelt magából, amikor meghallotta Edina válaszát.
Kárpáti Rebekáék feladják a játékot? A szépségkirálynő teljesen maga alatt volt a Tele(k)vízió játékban nyújtott teljesítményétől, amit Fecó nem tudott szó nélkül hagyni. Félrehívta szerelmét, hogy átbeszéljék a dolgokat, ám a beszélgetés egy kisebb vitáig fajult.
LL Junior megszivatta saját szerelmét Az énekes olyan hiteles alakítást nyújtott, hogy felesége ennyi év után sem kételkedett szavaiban.
Norbi Odettnek: „Szakítsunk!” Mikor Norbi bevallotta szerelmének, mekkora összeget rakott a liciten, Odett teljesen kiakadt. Ki is robbant a vita közöttük, ráadásul Norbinak megdöbbentő kijelentés hagyta el a száját.
Pikáns pillanatok: A fiúk lenge öltözékben kápráztatták el a lányokat! „Záporok, zivatarok ma nem várhatók, de hőhullámot időnként érezhetnek” - nyitotta meg Zita a Mr. Puszta szépségversenyét. Jóslata beigazolódott - a lányok sikongatva tapsoltak a félmeztelen fiúknak.
Előzetes: Kulcsár Edina - „Összepakolok és hazamegyek!” (10.22.) A feszültség egyre inkább fokozódik a Nyerő Páros villájában: a szépségkirálynő képtelen visszatartani könnyeit. Vajon feladja a küzdelmet? Nyerő Páros ma este 21:00-kor az RTL Klubon!
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!