
Lakatos István túljárt Balogh Levente jelöltjének eszén?
Szabó Gergő azt a feladatot kapta Balogh Leventétől, hogy alkudjon le 15%-ot abból az árból, amit Lakatos Istvánnál költene el irodabútorokra. Az elnöki asszisztens jelölt magabiztosan próbálta elérni célját, már csak az a kérdés, hogy ki elégedett az eredménnyel.
Rachel csalódott, mert Balogh Levente nem bízik benne
Az elnök úr szerette volna jobban megismerni Rachelt, aki családjáról is mesélt a beszélgetés során. Kiderült, hogy öccse életében nemcsak nővérként van jelen, hanem félig az „anyukája” is, mert a szülei sokat utaznak, és habár jó kapcsolata van maximalista édesapjával, sokszor mérges volt rá az elvárásai miatt. Az őszinte beszélgetés után Balogh Levente elárulta, ő milyennek látja a jelöltet.
Elégtétellel távozott az elbocsátott Halász Andrea Balogh Levente jelöltjei közül
Eszter, Zsuzsi, Péter és Márió azt a feladatot kapták Balogh Leventétől, hogy nap végéig nevezzék meg azt a jelöltet, aki szerintük nem alkalmas az elnöki asszisztensi pozíció betöltésére. Négyen meg is hozták a döntésüket, amit az elnök úr elfogadott, így Andreának távoznia kellett az Office-ból.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!