
Az Media-Digital Hungary konferencia idei mottója volt: Menj te oda, ahol a fogyasztód lesz! Ne csak egy pontra összpontosíts! Talán nem is az a művészet, hogy azt találd meg, hogy a fogyasztód éppen hol tartózkodik, hanem az, hogy miként tudhatod meg, hogy hol lesz akkor, amikor készen áll a vásárlásra!
Az a kulturális változás, amihez korábban 50-100 év kellett, most órák alatt is körbejárhatja a Földet. Mező László előadása szerint a koronavírus-járvány is egy trend, ami végigsöpört a világon, és megváltoztatott minket. A cégeknek ezért át kell állniuk a megváltozott fogyasztási szokásokra, és alkalmazkodó üzemmódra kell kapcsolniuk. "Azért vagyunk homo sapiensek, mert képesek vagyunk alkalmazkodni: megbeszéljük, döntünk, és utána elhitetjük a közönséggel, hogy tudjuk, mi a helyes irány" - emelte ki az előadásában:
Bucsky Péter szerint elfeledkezünk arról, milyen gyorsan változik a világ. A 2008-as gazdasági átalakulást nevezte egy olyan új korszak kezdetének, amikor már nem is a technológiai eszközökről, hanem az adatokról, az információról és ezek hasznosításáról szól a gazdaság lényege. Az előadó felvázolta az elmúlt 25 év technikai és adatfeldolgozási fejlődését illetve a 2000 óta jegyzett reklámköltéseket. És hogy mit hoz a jövő? Majd a számok mengmondják! Addig is nézd meg kollégánk előadását:
Honnan lehet tudni, hogy egy új ötlet, trend, innováció a jövő kulcsa, vagy csak egy múló hóbort lesz? Emlékszünk még az okos szemüveg őrületre, a világot megváltó okos órákról szóló előadásokra? Miért nem szóltak nagyot? Az önvezető autókban, a reklám automatizációban, az online egyetemekben, a mindent legyőző távmunkában kell hinnünk, vagy valami másban? Pogátsa Zoltán előadásában arról beszélt, hogyan születhet meg a kirobbanó fejlődés? Mitől terjed el egy innováció? Mi kell ahhoz, hogy "a következő nagy újítás" - ból tényleg legyen valami, és beépüljön a hétköznapokba? De beszél azokról a termékekről, alkalmazásokról is, amelyek csak átmenetileg terjedtek el, de nem maradtak velünk örökre (emlékeztek még a Tamagotchira? vagy a Pokemone-ra?). A koronavírus alatt berobbant Zoom lenyomta az eltűnőfélben álló Skype-ot, de vajon a Facebook is leszállóágban van? Mindez kiderül az előadásból:
Nem csak az ötleten múlik, hogy egy projekt megvalósul-e, éppen olyan fontos az időzítés is. A lehetőségeket a világunkba a változás hozza el: amikor változik a piac, egy új technológia vagy pandémia felforgatja a világunkat, változik a társadalmunk, az életünk és azok tudnak nagyot robbantani, akik ki tudják az új igényeket szolgálni - véli Balogh Péter kockázati tőkebefektető. Saját tapasztalatait megosztva arra jött rá, hogy a startupjukkal rosszul időzítettek, mert az a legfontosabb, hogy "abban a szűk időablakban mennyire pontosan tudjuk eltalálni, merre fog menni a világ." És persze oda menjünk, ahol a fogyasztünk lesz.
Gulyás János, a Magyar Reklámszövetség elnöke ezekről a trendfordulókról beszél előadásában, pontosabban azokról a negatív vagy pozitív inflexiós pontokról, amelyek a változás pillanatára hívják fel a figyelmet. Az inflexiós pontoknál a körülmények megváltoznak (gondoljunk csak a koronavírusra), na de mit kell tennünk ezeknél a változásoknál? Hogyan vegyük észre ezeket az inflexiós pontokat és mit kell cselekednünk? Az előadás gyakorlati példákon keresztül mutatja be, hogyan reagáljunk rá és hogyan használjuk a "pozitív provokációt."
Blaskó Nikolett az ACG Reklámügynökség alapító ügyvezető-tulajdonosa, a MAKSZ elnöke a konferencián arról beszélt, mi várható a pandémia utáni időszakban a hazai kommunikációs iparágban. Szerinte a járvány első hulláma átrendezte a terepet. Ez a változás valóban ijesztő, de arra is sarkall, hogy máshogyan gondolkodjunk, definiáljuk újra a működési költségeket és a folyamatokat, illetve az ügynökségi üzleti modelleket. A márkák szempontjából felértékelődött a hitelesség, és a megszokott termékközpontú szemléletet felváltotta az értékalapú tartalom készítése. A tereprendezés mellett viszont egy dolog biztosan nem változik: az iparág “people base”, azaz szakemberekre épülő marad. Az empátia pedig a kommunikációs szakma alapja.
A videosorozatunk folytatódik, maradjatok velünk!
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!