Tavaly nyáron jelentették be, hogy az RTL Magyarország története során először nyerte el az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) a Bajnokok Ligája mérkőzések magyarországi közvetítésének jogát. A 2024–25-ös szezontól kezdődően a következő három szezonon át az RTL Magyarország lesz az otthona a legrangosabb európai futballmérkőzéseknek hazánkban.
Az RTL legnagyobb horderejű újítása, hogy a 2024. július 9-én induló szezonban 192 mérkőzést lehet majd megtekinteni magyar kommentátorok tolmácsolásával. A nézőknek mindez azt jelenti, hogy az országban bárhol, az RTL+ szolgáltatásra előfizetve élőben követhető az összes mérkőzés.
Digitális felületen a közvetítés új technológiai megoldásokat jelent, hiszen a stúdióból vagy a helyszínről a kommentárok élő hangsávját és a digitális képet magas minőségben összekapcsolni jelentős műszaki kihívás, ám erre már felkészült az RTL.
Nem csak a technológia lesz új, a médiavállalat új sportszerkesztőséget hoz létre, amit Zelenyánszky Balázs vezet.
A szakember sportújságírói karrierjét a WestelPress Hírügynökségnél kezdte szerkesztőként 1999-ben, első televízióműsora az MTV-n került képernyőre. Ezután több mint tíz évig dolgozott az RTL-nél sportműsorok és élő közvetítések (Box Klub, futball-világbajnokság, magyar és nemzetközi futballmérkőzések, Forma-1, Nemzeti Vágta) felelős vagy főszerkesztőjeként.
Az új projektek indításában is van tapasztalata, hiszen részt vett a SportKlub alapításában, majd dolgozott a csatornánál vezető szerkesztőként és kommentátorként. Tapasztalatokat szerzett az induló M4 Sportnál, majd a TV2 sportfőszerkesztőjeként tevékenyen részt vett a Spíler TV létrehozásában, majd a csatorna irányításában.Az RTL-nél nem csak a meccsek közvetítése jelent majd újdonságot, de ehhez kapcsolódóan sport tematikájú műsorfolyam is indul majd, a mérkőzések előtt azok hátterét is ismertetik. A sportszerkesztőségük már most is kiváló szakemberekkel dolgozik, hiszen a szakértők olyan volt magyar válogatott labdarúgók, akik mindegyike játszott is UFEA Bajnokok Ligája mérkőzésen, többek között Hrutka János, Lisztes Krisztián és Szélesi Zoltán erősíti a csapatot.
A mérkőzések kommentátora továbbra is Gundel Takács Gábor marad több tapasztalt kommentátor mellett
Átalakuló sportközvetítési piac
Magyarországon eddig a lineáris tévén keresztüli sportközvetítések szinte kizárólagosak voltak a tömegek érdeklődését vonzó sportágakban. Az Egyesült Királyságban már 2024-től a BT Sport és az Amazon streaming közösen nyerte el a közvetítési jogokat. Azzal, hogy az RTL a nagy globális szereplők helyett hazai streamingplatformra tudta bevezetni az élő sportközvetítést, sokat tett azért is, hogy elterjedjen a hazai sportszeretők körében ez a médiafogyasztási minta.
Az átállás során fontos annak kezelése is, hogyan lehet az out zeleof home médiafogyasztásban, különösen a szórakozóhelyeken is elérhetővé tenni a mérkőzések nézését, hiszen a streamingszolgáltatások jogi háttere Magyarországon alapvetően az otthoni felhasználáshoz igazodott eddig.
Az UFEA Bajnokok Ligája mérkőzések jogainak odaítélése egy összetett folyamat, az UEFA jogokot összesítő dokumentuma 9 oldalas. Az RTL a legértékesebb, úgynevezett A-csomagot nyerte el, továbbá az úgynevezett B csomag digitális jogait, tehát digitális platformon minden meccset közvetíthet. Ennek értelmében az UFEA Bajnokok Ligája keddi és szerdai játéknapjain is az RTL választhat elsőként, hogy mely mérkőzéseket közvetíti, digitálisan vagy lineárisan.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!