Kilenc egyetemi hallgató tudományos diákköri dolgozatát díjazta március 29-én az NMHH. Az online megtartott díjátadón Karas Monika, az NMHH elnöke kiemelte a dolgozatok aktuális kérdések iránti érzékenységét, a hallgatók bátor és felelős problémafelvetéseit. A dolgozatok között hangsúlyosan szerepeltek a közösségimédia-szabályozással, az online személyiségi jogokkal, a szólásszabadsággal és a félretájékoztatással kapcsolatos témák. „Mindezek közös nevezője a szabadság és a felelősség kérdése, amelyet minden nemzedéknek új körülmények között kell megválaszolni. A szabadság törékeny, a felelősség súlyos. Mégis újra és újra meg kell találni a kettő egyensúlyát” – mondta köszöntőjében az elnök, hozzáfűzve: dolgozataikban a díjazott hallgatók is ezt az egyensúlyt keresik.
Az NMHH Médiatanácsának Médiatudományi Intézete 2012 óta kétévente ír ki pályázatot média- és hírközlési témájú TDK-dolgozatok ösztönzésére. Az MTMI legfrissebb pályázatára 2020. december 1-ig jelentkezhetett minden olyan hallgató, aki intézményében média- és hírközlési joggal foglalkozó TDK-dolgozatával indulhatott a idei OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójában. A díjazásnak azonban nem volt feltétele, hogy az OTDK-ra írt munka bejusson az országos megmérettetésre. Az egymillió forint összdíjazás mellett a nyertes pályaműveket az nmhh.hu/mtmi oldalon is rövidesen publikálják - írják.
A díjazott hallgatók neve, a dolgozat címe, intézményei és konzulensei: (Szerző Cím Intézmény Konzulens)
Alkonyi Aurél Zalán - Információs kontroll és állami felügyelet a modern Oroszország tömegkommunikációs felületein - NKE ÁNTK - Dr. Péterfalvi Attila
Bácskai Máté Az elektronikus személyiség jogi felelőssége - PPKE JÁK - Dr. Papp János Tamás, Dr. Kiss Anna
Budai István - Az álhírek terjedése a közösségi médiában - PPKE JÁK - Dr. Papp János Tamás
Elekes Dóra - A mozi jogi szabályozása Magyarországon a 20. század első évtizedeiben - SZIE ÁJK - Dr. Kelemen Roland
Huszár Daniella - Freedom of Expression az algoritmusok világában – Emberi jogok érvényesülése a közösségi média platformjain - ELTE ÁJK - Dr. Gosztonyi Gergely
Kondrát Flóra - A nagy platform nagy felelősséggel jár? – A Google mint digitális platform versenytorzító gyakorlata - PPKE JÁK - Dr. Papp János Tamás, Dr. Szilágyi Pál Béla
Mihály Laura Dominika - A médiamegosztó portálok terrorista tartalmaival szembeni fellépés külföldi és hazai jogi eszköztára - SZE ÁJK - Dr. Kelemen Roland
Szánthó Alexandra Tímea - Felhasználói tudatosság az online térben - ELTE ÁJK - Dr. Erdős István
Szilárd Ákos - A szólás szabadsága, avagy az interneten mindent szabad? - ELTE ÁJK - Dr. Gosztonyi Gergely
Fotó: NMHH
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!