A Pornhubon kezdett matematikát oktatni egy tanár

A Pornhubon kezdett matematikát oktatni egy tanár
Felöltözve, teljesen safe-for-work formában tart matekórát Changshu, aki a felnőtteknek szóló oldal nézőit szeretné korrepetálni matematikából.

Azt hiszem abban megegyezhetünk, hogy az emberek túlnyomó többsége, mikor meghallja a Pornhub nevét, rögtön a masszívan felnőtteknek szóló tartalmakra gondol, nem is ok nélkül - írja a pcword.hu.

Az oldal nézettsége olyan szolgáltatókat utasít maga mögé mint a Netflix, a Zoom vagy épp a Twitch. Ennek is azonban vannak hiányosságai: ez idáig nem tanította senki például matekra a látogatókat. Nos, ez most megváltozott.

Egy tajvani matematikatanár ugyanis úgy döntött, hogy az említett felnőtt oldalon próbál szerencsét, azonban nem olyan tartalommal mint a legtöbb szereplő az oldalon. A Changshu névre hallgató oktató a Mel Magazine-nek a következőt mondta a tervéről:

"Mivel nagyon kevés ember tanít matematikát a felnőtt oldalakon, miközben rengetegen látogatják azokat, arra gondoltam feltöltök oda én is videókat, amit számtalan ember láthat majd."

A videók a changhsumath666 nevű profil alatt találhatóak, de óvatosan kattintsatok, a hivatkozás bizony a Pornhubra vezet. A videókkal már több mint 1,7 millió megtekintésnél jár, amihez jól passzol a csatorna szlogenje: "Play Hard, Study Hard!"

Changshu fő célja azonban nem az, hogy ezen az oldalon népszerűvé váljon, ezzel csak az online kurzusára akarja felhívni a figyelmet, aminek a bevételéből fizeti az alkalmazottjait és biztosítja a videók technikai hátterét. Sosem volt még ennyire szexi a matek.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Pornhub, oktatás