A 1080P a hosszú távú megbízás keretében nemcsak a márka- és médiastratégia kialakításáért, az új termékek reklámozásáért, kreatív tervezéséért felel a jövőben, hanem a 1080P szolgáltatási porfóliójának tudatos bővítéseként a vállalkozás és termékeinek PR kommunikációjáért is. Augusztus 21-én indult a MiniKölcsön – a hazánkban közelmúltban bevezetett mikrohitel szolgáltatás – kampánya, amely hangsúlyosan TV-ben fut, mellette erős digitális, print és PR támogatással - írja az mmonline.hu.
A kreatív koncepció kitalálásánál szempont volt, hogy elszakadjunk a reklámos álomvilágtól, és az átlagemberek nyelvén, hozzájuk szóljunk. – részletezte Asztalos Gergely, kreatívigazgató. –Tudtuk, hogy ha egy kis humort, lazaságot is beleviszünk, még jobb, hiszen ez nem az a fajta hitel, amit egy komoly családi döntés előz meg, ezért nincs is az azzal járó felelősség. Ha a magyar fogyasztó magára ismer, már jól dolgoztunk. Ezen kívül ügyelnünk kellett arra, hogy a terméket ne keverjék össze a nézők a piacon jelen levő rövid lejáratú, magasabb kamatú hitelekkel, hiszen ez egy kifejezetten kis összegű, szinte azonnal felvehető kölcsön – mintha csak a barátunktól kértünk volna. – tette hozzá Asztalos.
Havasi Ágnes, a 1080P média divíziójának vezetője szerint: kifejezetten előnyt jelentett a kampány során, hogy mind a kreatív, mind a média stratégia az ügynökségünknél van, mert így olyan szinergiát tudtunk kihasználni, amelyben szárnyaltunk.
A MiniKölcsön konstrukciója viszonylag új, de már létező szolgáltatás a piacon – folytatta Ádám Marianna, client service director.
– Most érte el a technológia azt a szintet, hogy kiléphetünk vele a nyilvánosság elé. Megtisztelő, hogy ügyfelünk bizalmat szavazott nekünk azzal, hogy a márka felépítését teljeskörűen képviselhetjük. A kampány első eredménye már kézzelfogható, a TVC most indul. Igen megnyerő volt számunkra a 1080P felkészültsége és teljeskörű szakértelme a márka- és médiastratégiai tervezéstől, a kreatív munkán át a PR-ig, így az igazgatóság egyöntetűen bizalmat szavazott a csapatnak. Biztosak vagyunk benne, hogy a márkánk és az újdonságnak számító termékeink sikeres bevezetésére a lehető legmegfelelőbb partnerre találtunk a 1080P-vel. – összegezte az együttműködést Sárközi Zoltán, a MikroCredit Zrt. vezérigazgatója.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!