
A Rólam vagy Rólunk (más néven: Küldetésünk, Történetünk, A “márkanévről”, stb.) bemutatkozó oldal alapvető része minden céges weboldalnak, függetlenül az iparágtól, terméktől, szolgáltatástól. A mai kor vásárlója tudni akarja, kivel “üzletel”, és nem hajlandó akárkinek fizetni ugyanazért vagy egy hasonló áruért. Ez különösen igaz a világjárvány óta: a felhasználók 86%-a szerint a cégek társadalmi szerepe változóban van, 62% pedig a vásárlási szokásain is változtatott a járvány hatására, és nem vásárol olyan márkától, aminek az értékeivel nem tud azonosulni.
A B2B szektorban sem kevésbé fontos a jól felépített bemutatkozás: a döntéshozók 55%-át egy erős, hatásos sztori győzi meg leginkább arról, hogy egy terméket, szolgáltatást igénybe vegyenek. A jelenlegi gazdasági helyzet pedig hab a tortán, és szintén a tudatosabb anyagi döntések felé tereli a vásárlókat.
Miért fontos a bemutatkozó oldal SEO szempontból?
A Rólunk aloldal az egyik első hely, ahol a vásárlók információt keresnek egy márkáról, a látogatók akár 80%-a is elnavigál ide az első látogatáskor. A Hubspot kutatásából kiderült, hogy a bemutatkozó oldal a felhasználók szerint a második legfontosabb eleme egy weboldalnak az elérhetőségek, kapcsolati információk után.
Ez azt jelenti, hogy a cégről szóló információk előrébb rangsorolódnak, mint a termékképek és videók, a chatelési lehetőség, a közösségi médiára irányító ikonok/linkek, vagy akár a blog. Ez már önmagában elég jó érv, hogy igényes bemutatkozása legyen minden cégnek, de SEO szempontból is vannak előnyei. A felhasználóbarát Rólunk aloldal a weboldalad értékét is növeli a Google EAT irányelvek alapján. A tapasztalataid és eredményeid bemutatása a szakértői szereped és a hitelességed bizonyítja, a cég transzparenciája pedig a megbízhatóságot erősíti az algoritmusok számára.
Kinek és miről szól a Rólunk aloldal?
Az ütős és hatékony bemutatkozó oldal legalább annyira szól a látogatóról, mint a márkáról. A végtelen cégtörténet vagy egy második termékeket/szolgáltatásokat bemutató aloldal helyett azt kell közvetítened, mit és hogyan teszel, hogy segítsd a vásárlóidat a céljaik elérésében.
A célközönséged legtöbbször arra kíváncsi, hogyan teszi jobbá az életét a megoldásod, milyen értékeket képviselsz, milyen előnyei vannak a veled való munkának, milyen eredményeket értél el korábbi ügyfelekkel, illetve miben különbözöl a konkurenciától.
A termékeid funkciói, a szolgáltatásod tartalma a bemutatkozó oldalon nem érdekesek. A szakmai díjaid felsorolása is csak addig, amíg nem csap át önfényezésbe, közvetetten viszont építhetik a szakértői státuszt.
Hogyan írj hatásos bemutatkozást?
1. Mérd fel, mi érdekli a célközönséged
A jó benyomást keltő bemutatkozás is piackutatással kezdődik. Ez alapján tudod meghatározni a márkához tartozó kulcsszavakat, a versenyelőnyöket, a márkád hangját (USP) és a célcsoportod igényeit.
Egy hatékony Rólunk aloldalhoz tudod kell, hogy:
- mi okoz nehézséget a célcsoportodnak,
- milyen megoldásokat használtak már,
- mit nem kedveltek más megoldásokban,
- mit várnak egy olyan márkától és megoldástól, mint a tiéd,
- mi az elsőszámú céljuk.
Ezekről a kérdésekről költséghatékonyan és direktben is megkérdezheted a célközönséged, például egy névtelenül kitölthető, online űrlappal. A válaszok alapján pedig már be tudod lőni, hogy mit kell részletesebben vagy rövidebben kifejtened.
A leggyakoribb témák egy Rólam aloldalon az alábbiak:
- kiknek nyújtasz megoldást és hogyan,
- küldetés (mission) vagy vízió (vision),
- rövid cégtörténet, mérföldkövekkel,
- cégkultúra és a cég értékei, amiben hisznek,
- vezetőségi tagok vagy a teljes csapat rövid bemutatkozása,
- hogyan működnek a szolgáltatások vagy készülnek a termékek,
- ügyfélvélemények, visszajelzések.
Hogy ezekből kinek mennyi kerül fel a Rólam aloldalra, az iparágtól, a termék/szolgáltatás különlegességétől (mennyire újszerű, mennyire kell magyarázni) és a célközönségtől is függ. Vedd figyelembe a piackutatás eredményeit, azaz hogy mi áll jól a márkádnak, mi érdekli a vásárlókat, és ezek alapján optimalizáld a bemutatkozó tartalmat!
Olvasd el az összes tippet a Kosárérték E-kereskedelmi magazin oldalán!
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!