
A kampányt szervező ügynökség figyelemfelkeltő plakátokat helyezett ki több hazai egyetemen, beszélgetéseket szervezett a témában, és a kampányt támogató márkákkal számos tartalmat készített a fiatalok számára, amelyeket széles körben elérhetővé tettek a közösségi médián keresztül.
"A #pinkseries kampány hatalmas mérföldkő volt a számunkra. Nagyon hálásak vagyunk mindazoknak, akik támogatták, különösen a Remington Hungarynek és az Olive and Oliva-nak. Ez a kampány lehetőséget adott nekünk arra, hogy közvetlenül kommunikáljunk azokkal a hölgyekkel, akiket a betegség érint, és meghallgassuk, hogy mire van szükségük" – mondta Csiki Anita, a #pinkseries kampány ötletgazdája és a Starpath Agency tulajdonosa.
A küldetés folytatódik: A cél továbbra is a rákszűrés népszerűsítése
Bár a kampány hivatalosan véget ért, Csiki Anita és csapata nem állnak meg itt. A céljuk felhívni a figyelmet a rákszűrés fontosságára és ezzel növelni a szűrési hajlandóságot, különösen a fiatalabb korosztály körében.
"Lezártuk a kampányt, de a küldetésünk nem ért véget. Fontos, hogy a rendszeres rákszűrés üzenete továbbra is eljusson a közönséghez. Az időben felismert daganatos elváltozás akár életet is menthet, ezért arra buzdítunk mindenkit, hogy rendszeresen vegyenek részt a rákszűréseken. Bárkinek szívesen segítünk és irányt mutatunk, akinek kérdései vagy aggályai vannak" – hangsúlyozta Csiki Anita, aki hozzátette: "A kampány során létrehozott tartalmak továbbra is elérhetők a Starpath Agency honlapján és közösségi média oldalain, és arra ösztönözzük a közönséget, hogy az információk megosztásával segítsenek az üzenet terjesztésében."
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!