1998-ban a Kodak cirka 170 ezer munkást foglalkoztatott és a filmpapírtermelés 85%-át birtokolta. Három év múlva atomjaira hullott – hatásszünet. No lám, semmi sem tart örökké, s Kodak bukása csak egy a dominók közül, amit a digitalizáció elindított. Nem csak cégek fognak megszűnni, hanem komplett munkakörök. Malchiner Maximilian Péter által felvázolt jövőkép elsőre rémisztően hathat, azonban, ha kicsit jobban belegondolunk lehetőségek tárházát nyitja meg az emberi kreativitás felé. Szerencsére erre is kaptunk aktuális példát. Például ki ne szeretne az önjáró autóban eltöltött egy-két órás beutazás során is aktívan dolgozni? Ugye, hogy ugye! A főnökség mindenképpen kreatív! Egy feladatkör kiesik, jön helyette ezer másik, de ez sajnos nem ilyen egyszerű -- derült ki Malchiner Maximilian Péter a 22. Media Hungary-n tartott előadásából.
A huszadik században vizualizált jövőkép a kétezres évek csudálatos világáról, technikailag egy karnyújtásnyira van – de most tekintsünk el a repülő autóktól. A Tesla immáron négykerekű számítógépeket vakszol a futószalagon, sőt egyre több és több digitálisan automatizált felülettel találkozunk a mindennapokban, míg nem a ma ismert munkák 80 százaléka szépen lassan eliminálódik a piacról. Ezt még lehet fokozni. Rendben, eltűnt a mai korunk klasszikus értelemben vett állások többsége, de mindehhez hozzájön, hogy az orvostudománynak és persze ezzel kézen fogva a technikának köszönhetően, az átlagéletkor évente 3 hónappal nő. Tehát ami ma 79 év, az 2020-ra 80 év lesz, sőt 20-30 év múlva már általánosnak számít, ha valaki megéli a százat. Hogy csapódik le ez mégis egy olyan társadalomban és munkaerőpiaci közegben, ahol eltűntek a beosztások? Egészen át kell strukturálni az emberi értékekről, kreativitásról, tehetségről, sőt összességében a személyiségről való gondolkodás esszenciáját.
Képesek vagyunk egyáltalán előre látni ezt, ha levetítjük önmagunkra? Történt ugyanis, hogy az emberi gondolkodás személyre szabott limiteit kutatták. Nem, nem vagyunk képesek. 40% tud mindössze öt évre, és közel 0%-ra tehetők azok, akik 10 évre előre látják az életüket, perspektíváikat. A megoldás kulcsa azonban mégis pofon egyszerű.
Senki nem várt világmegváltó gondolatokat, ám mégis a boldogság, az emberi lét és erőfeszítés céljaihoz lyukadtunk ki. Ennél a pontnál egy közönséges előadás átcsapott rögtönzött coaching foglalkozásba, hiába ült legalább hetven ember a teremben. Sokan nem jutnak tovább a névjegykártyájukra nyomtatott statikus billogoknál. Én ügyvéd vagyok, én PR szakember… megvan a mi, és kimarad a miért. Rengeteg energiát fektetünk olyan dolgokba, aminek haszna és miértje indokolatlanul a homályba vész. Buddhista filozófiát követve Malchiner Maximilian Péter éppenhogy megfordítja ezt a kérdést és így válaszol: mindegy, hogy mit csinálok, a lényeg, hogy létrehozzak valamit, elérjek valamit.
Ízelítő a szomorú valóságból: a kérdésre, hogy hányan mennek úgy haza minden nap, hogy csinált valamit, produktív napja volt. Sokkolóan kevés, egy tucat és már sokat mondtam. Kíváncsi lettem volna, hogy talán más közegben, talán más országban milyen arányban lendültek volna kezek a magasba. Tehát nem, nem érezzük magunkat kimondottan proaktívnak, eredményesnek. Sőt. Haladunk a fasoron, görcsösen kapaszkodunk a kormányba, aztán pislogunk párat, mikor a saját monoton körforgásunk egyszer csak a képünkbe mászik egy konferencián.
És, hogy hogyan kapcsolódik mindehhez a boldogság? Nos, záróakkordként, mikor már mindenki megtapasztalta a lent és fent életérzést pár egyszerű széktornázó gyakorlat keretein belül, újabb ősigazságot kaptunk útravalónak: a boldogság kulcsa az emberi kapcsolatokban rejlik, a minőségi időben, talán még akkor is, ha csak szótlan bámuljuk a másikat tíz percig egy kávé fölött… egy konferencia után.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
