Az élményekre alapvetően szüksége van az embernek, ám a függőség komoly problémákhoz vezethet, s nagyon észnél kell lenni annak érdekében, hogy ne alakuljon ki ördögi kör. Nehéz a kiszállás, nehéz új utakat találni, hiszen ehhez először is mély és alapos önismeretre van szükség. Az élmény, mint igény szinte már fontosabbá válik a fogyasztók számára, mint akár maga a termék. De ne szaladjunk ennyire előre.

A Media Hungary konferencia számos aspektusban e gondolatot járja körül s így válnak igazán fontossá Almási Kitti pszichológus gondolatai is.

Az ismert szakember a konferencia első napján a zsúfolásig megtelt előadóteremben először is az addikciót említette meg az élményhajhászás okán, aminek a másik pólusán az unalmat, az unatkozást találjuk. Pontosabban az ettől az állapottól való félelmet. Az élmények folyamatos üldözése – ha hozzászokunk – veszélyessé válik és a visszaesés, kiégés akkor következik be, „amikor elkezdünk unatkozni”. Pedig a modern embert már nagyon nehéz lenyűgözni, izgalomba hozni, legyen szó az élet akárhány területéről. Ennek okát a szakember abban látja, hogy túláradó lehetőségek között élünk, az emberek pedig szinte már mindent kipróbáltak. Fokozni kell az élményeket annak érdekében, hogy az újszerűség érzetét megkapják. Persze ne gondoljuk, mindent büntetlenül meg lehet tenni: a folyamat fokozása az extrémitás felé lökheti az egyént.

A mechanizmus
Amikor megfogalmazódik egy belső hiányállapot, egyfajta űr keletkezik az emberben s ennek az űrnek a fájdalma ösztönzi arra az egyént, hogy valamilyen külső ingert keressen – avatta be a résztvevőket függőség folyamatába Almási Kitti. Ekkor viszont könnyen spirálba kerülhet az egyén, hiszen ha ez az inger akár csak egy pillanatra is kitölti az ürességet, akkor azt újra át akarja élni. Viszont egy idő után ez sem lesz elég, hiszen az adott inger minősége és mértéke egy idő után hozzászokást eredményez, s nem hozza a vágyott hatást és élményt. Itt következik be a hozzászokás, aminek egyenes következménye vagy az élmény mennyiségének növelése, vagy újak keresése.

Van-e tudésunk önmagunkról?
De tudjuk-e valójában, hogy kik vagyunk, és mit akarunk? Koránt sem biztos. Almási Kitti szerint, amikor ezeket a külső táplálékokat hajkurásszuk, egyetlen dolgot felejtünk el: tulajdonképpen mire vágyunk, mi az, amit keresünk valójában? Praxisára hivatkozva állítja: a kliensek el tudják mondani azt, hogy mi a rossz az életükben, mi nem működik, de az Önnek hogyan lenne jó?” kérdésre kevesen tudnak válaszolni.

A mumus
Pedig miközben az ember jóval bonyolultabb szerkezet, mint akár csak egy háztartási gép, az utóbbihoz képest az emberhez nincsen „használati utasítás”. Legtöbbször azért van ez így, mert nem adunk magunkról. Holott ennek a lényege és a célja az lenne, hogy „megfogalmazzuk, hogyan kell velünk úgy bánni, hogy nekünk jó legyen, ez pedig a magunkról megfogalmazott használati utasítás másoknak, önmagunkkal kapcsolatban. E fontos lépés elmaradásának egyik fő oka az egyén mumusa, az önismeret hiánya. Noha az önismeret fogalma szinte már unalomig lerágott csont, mégis egy évekig tartó, alázatos és kemény belső munkáról van szó. Ugyanakkor izgalmas tudásra tehetünk szert önmagunkról – hívja fel a figyelmet a pszichológus.

A külső ingerek keresése magával hozhatja azt a veszélyt is, hogy az ember nem figyel magára. A szakember nagyon is életszerű példákat hoz erre a viselkedésre.

Vannak, akik

• Mindig költöznek
• Valamilyen fontos tárgyat mindig le kell cserélni a lakásban
• Mindig jön az új munka
• Mindig jön az új projekt
• Mindig újabb és újabb utazás következik Mindig úton lenni, szimbolikusan is, „mert nehezen tudunk otthon lenni”.
• Miért fontos mindig a zaj?
• Kik azok és miért van az, hogy csak társaságban érzik jól magukat a partnerükkel, kettesben már nem?

Az folyton „úton lévő” és „zajos” emberek félnek a csendtől, hiszen a csendet sok mindenre lehet használni. Bezárul a kör: ha csak külső ingerek érnek, „akkor megfeledkezem magamról”.

Persze Almási Kitti nem ellensége a külső élményeknek. Jó dolognak tartja azokat, ha abból képes valamit beépíteni az egyén, de ha a keresés célja az, hogy elterelje az egyén figyelmét a saját unalmasságáról és befásult állapotáról, az már egy addiktív helyzet.

Sablonok
Olyan szomorú, hogy az emberek csak egyféle sablonban tudnak gondolkodni – idézte meg Vekerdy Tamást a szakember. Almasi Kitti szerint legtöbb ember azt fogalmazza meg magának, hogy csak egyfajta sikeres és jó élet lehetséges, illetve hogy csak bizonyos dolgokra kell hajtani.

• Pénz
• Pozíció
• Státuszszimbólumok
• Egyfajta családi keret

„És a legtöbbünknek rámegy az élete arra, hogy ezt az egyfajta életsablont üldözi”, s amikor a sablonoknak megfelelően minden valósággá válik, az egyén már nem tud vele mit kezdeni. Talán azért, mert nem erre vágytunk – fogalmaz a pszichológus. S miközben sokan az egész életüket végig gürizik e külső minták miatt, végül csak a kezdetekhez szeretnének visszajutni.

S hogy milyen motivációk állnak még a sablonos gondolkodás mögött? A történet arról is szól, hogy ekkor nem figyelünk befelé, nem tudjuk, hogy honnan hová szeretnénk eljutni, nem képzeljük el magunkat abban a helyzetben, ahol tényleg jó életünk lehet. Ezzel szemben – mondta a szakember – egy külső, mások által épített úton haladnánk, mert azt mondják a jó irányna. Almási Kitti ezt tévútnak nevezte, s emiatt veszélyesnek tartja a sablonizált külső élményeket.

A média akkor végzi igazán jól a dolgát Almási Kitt szerint, ha olyan tartalmat tud kínálni, amihez mélyen, emberileg kapcsolódni tudunk, ami megérint, ami önmagunkba beépíthető és ezáltal önmagunkból is meghallunk valamit. Ezek pedig nem lehetnek sablonok - sokrétű, komplex mintákra van szükség.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!