Olyat kapnak a gyerekek, hogy eszükbe sem jut a tablet és a mobil

Olyat kapnak a gyerekek, hogy eszükbe sem jut a tablet és a mobil
A mai világban az együtt töltött idő a legnagyobb ajándék, arra törekszünk, hogy a családoknak lehetőséget adjunk arra, hogy élményszerűen együtt legyenek - summázta Illés Gabriella a Tulipántündér Produkció egyik legfontosabb küldetését. A vállalkozás tulajdonosa komoly televíziós múlttal bír, s jól érzi magát a piacon. S vajon Illés Gabriella mire használja a közösségi médiát? Lippai Roland erről is kérdezte a szakembert.

Követsd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!

- Mit gondolsz a sikerről, a sikerorientáltságról?
- Nehéz kérdés. A sikeres embereket talán az teszi sikeressé, hogy fáradhatatlanok, viszi őket előre a hév és a lendület. Ahhoz, hogy az ember olyan dolgokat csináljon, amiket szeret és amiket sikerre tud vinni, nagy motiváció és kitartás kell. Szerintem a sikeres embernek az az ismérve, hogy ha valamit vele kapcsolatban a külvilág sikeresnek ítél meg, akkor rögtön a következő lépésen gondolkodik. Megéli, meg kell élni a sikert is, de mégis úgy gondolom, hogy a sikeres ember folyamatosan elégedetlen, s szeretne tovább fejlődni. Ez viszi őt előre.

- Te sikeresnek gondolod magad? Mi az önreflexiód?

- Érdekes kérdést tettél föl, mert én nem szoktam ezen gondolkodni. Nyilván a külvilág visszajelzései alapján számodra is érdekes lehet, hogy mit gondolok magamról és arról, hogy hol tartok a saját utamon. Viszont én alapvetően csinálni szeretem a dolgokat. De hogy mégis válaszoljak: ha a külvilág visszajelzéseit nézem, akkor azt hiszem, hogy a külvilág számára sikeres ember vagyok. Én magam viszont nem ezen filozofálgatok, inkább azzal foglalkozom, hogy a dolgomat, a feladataimat elvégezzem. Mindössze tizennyolc éves voltam, amikor egyetem mellett elkezdtem dolgozni a közszolgálati televíziónál s az elmúlt húsz évben nagyon tevékeny voltam. S persze hazudnék, ha azt állítanám, hogy miközben nagyon sok mindent csináltam az elmúlt két évtizedben, nem jutott még az eszembe az, hogy mennyi mindent nem tettem még meg! Mindig azzal nyugtatom magam, hogy még nem jutott rá időm (nevet - a szerk). A környezetem inkább arra csodálkozik rá, hogy ennyi minden hogyan fér bele az időmbe. Engem a céljaim elérése, a terveim megvalósítása hajt, szóval nem azon gondolkodom, hogy sikeres vagyok-e vagy sem. Ám azt hiszem, hogy a saját kis álomlistámról már sok mindent meg tudtam valósítani - és a lista még hosszú.

- Előfordul, hogy elfáradsz?
- Tudatosan töltekezem, megvannak azok a források, ahonnan erőt merítek: a családom, a joga, a futás, az úszás számomra a töltekezést jelenti. De akár az is kikapcsolódást jelent, ha vasárnap nem kell korán kelni és van időm hosszabban kavargatni a kávémat és egy picit bambulni magam elé. De hogy vissza reflektáljak az előző kérdésedre: a sikerekből és a visszajelzésekből is tudok töltekezni. Én egyébként "építő" vagyok, szeretek felépíteni dolgokat. A két évtizedes televíziós pályafutásom is azért volt olyan sokszínű, mert ilyen alkat vagyok. S ha már felállt és üzemel a rendszer, akkor vagy tovább állok, vagy olyan projektekben dolgozom, ami szépen megvalósul, s ha véget ér, akkor is megyek tovább új kihívásokat keresve. Amikor látom, hogy a semmiből felépül valami és az sikeressé válik, számomra az is a töltekezés egyik módja.

- "Építő" voltál már gyerekként is?
- Az óvodában visszahúzódó voltam, de az általános iskolában már változott a helyzet. Az óvoda nem volt az én világom, rosszak az emlékeim is, de az iskolában más volt, mivel ott egy olyan pedagógus vezetett minket, aki számomra is kinyitotta a világot. Egyébként voltam gyerekszínész is, de nem tartottam magam elég tehetségesnek, viszont amikor televíziós stábok érkeztek interjúkat készíteni, azonnal éreztem, hogy én ezt akarom csinálni. Egész hamar elkezdtem a pályaorinetációt, már tizennégy évesen is azt mondtam: riporter vagy rendező szeretnék lenni.

- Szóval fontos a nyitott közeg, a szabadság, merthogy egy zárt rendszerben nagyon sokan elkallódnak, nem veszik őket észre, nem foglalkoznak velük. Van recept arra, hogy hogyan vetessük magunkat észre, vagy a szerencsén múlik a dolog?

- A saját kis közegünknek nagy felelőssége van abban, hogy a gyerekeink megélhessék a gondolataikat és az elképzeléseiket.

- Ezt hogyan érted?
- Gondolja csak bele, miket látsz, amikor boltba mész, vagy csak sétálsz egyet. Hallod, látod a fiatal szülőket a gyerekeikkel. Vannak, akiknek a gyerekei mennek előre, bátrak, s igen, olykor esés a vége, de van merszük a vágyaikat, az álmaikat megélni. S látod azt is, amelyik el akar indulni, de visszatartják, mondván, “neked úgysem sikerülhet”. Tehát óriási a felelősségünk, mi ezért kezdünk el foglalkozni a mesékkel is, s hiszek a meseterápia erejében is. Jómagam is nagyon sok mesét kaptam gyerekkoromban. A mesében sok minden megismerhető a gonosz mostohától a hercegig bezárólag, elindulhatunk egy vándorúton is, ahol csak egy pogácsánk van. Nagyon fontos, hogy a felnőttek ne rontsák el a gyerekeket: mutassunk nekik minél több olyan közeget, ahol bármi lehetséges, csak tenni kell érte.

- A mi generációnk számára még tényleg fontosak voltak a mesék, de mintha mára veszítettek volna jelentőségükből, e generáció szülőként mintha már nem adna át annyi mesét a gyerekeinek. Jól látom?
- Bízom benne, hogy nem jól látod, miközben valamilyen szinten igazad is van. Mi ez ellen dolgozunk, ez ellen küzdünk. Történeteket kitalálni, azokat elmesélni nagyon fontos dolog. És a gyerekek ebben partnerek. Óriási elismerés volt A Játékkészítő előadásain látni a sok figyelő gyereket, nagyon sok ajándékot is kaptam. Egyszer egy kisfiú rohant utánam és egy piros szemüveges rajzot kaptam tőle, azt mondta annak a lánynak készítette, aki ezt az egészet kitalálta, hát be is párásodtak a szemeim. Nagyon sok boldog gyerekkel találkoztam. A minap Messengeren ezt az üzenetet kaptam: “a gyerekek A Játékkészítőt nézik minden este, mi lehet az ellenszere?”. Azt válaszoltam, hogy az “Álomutazó” (nevet- a szerk.). Minden projektünk, így A Játékkészítő is arról szól, hogy a legszebb és legvadregényesebb kaland is a te fejedben játszódik le. Az álmok és az álmodozás az Álomutazó esetében is a történet alapja.

- A Tulipán Tündér Produkció a gyerekekre és a családra koncentrál. Ami az a központi gondolat, az a motívum, ami összeköti a munkáitokat?
- Arra törekszünk, hogy az egész család számára tudjunk szórakoztató programokat kínálni. Abban hiszünk, hogy a mai világban az együtt töltött idő a legnagyobb ajándék. Alapvetően két szálon dolgozunk: egyik a karácsonyi produkciók, mint amilyen A Játékkészítő volt és amilyen az Álomutazó is. A másik vonal viszont az interakív kiállítások - ilyen volt az Űrkiállítás is - ahová szintén együtt jön el a család és szórakozva tudnak együtt időt tölteni és új ismeretekre szert tenni. A gyerekek túlterheltek, mi pedig a rendezvényeinkkel igyekszünk nekik játékos, lletve érdekes módon információkat “csepegtetni” a világról. Szórakoztatás, tanítás, pici nevelés - ezt szeretnénk tenni és erre törekszünk jövőben is. Szeretnénk, ha a családok együtt jönnének el a rendezvényeinkre.

- Merthogy veszélyben a közösen eltöltött időnk?
- Ha bemész egy játszóházba és körbenézel, mit látsz? A szülők többsége ül és a telefonját nyomkodja, miközben a gyerek rohangál valahol. Szóval igen, ez egy veszélyes helyzet. Az Álomutazó története is a rohanó világ veszélyeire hívja fel a figyelmet.

- Nagy meló összerakni egy ilyen produkciót?
- Óriási fejlesztő munka van mögötte annak érdekében is, hogy a gyerekek mellett a felnőtteket is meg tudjuk szólítani. De mindig is erre törekedtünk. S noha ezt a műfajt négy éve mi kezdtük el Magyarországon, nekünk is tanulnunk, fejlődnünk kell.

- A gyerekek igénylik ezt a típusú szórakoztatást? Ki lehet őket vonni a tabletek és mobiltelefonok bűvköréből?
- Nagyon nagy igényük van rá. Nagy, színes produkciókról van szó, egy mesevilágba csöppennek bele. A gyerekek A Játékkészítőt is tátott szájjal figyelték, s amióta meghirdettük az Álomutazót, nem telik el olyan nap, hogy a privát Facebook-oldalamon ne kapnék üzeteneteket a szülőktől azzal, hogy milyen hálásak.

- Hogyan használod a közösségi médiát és melyik platformokon vagy fenn?
- A Dr. Csernusnak voltam a szerkesztője, amikor valaki szólt, hogy “van ez az iWiW, ahol mindenkit meg lehet találni”. Majd jött a Facebook, amivel sokáig nem is igazán foglalkoztam azon kívül, hogy néha belogoltam és visszaigazoltam a jelöléseket. Később ez változott, de a magánéletemet sosem tettem nyilvánossá. De aztán láttam, hogy ezt a platformot tudatosan is lehet használni, főleg akkor vált ez fontossá, amikor saját vállalkozást indítottam. Elkezdtem tudatosan építkezni, hangot adni a szakmai életemről. Viszont magamtól nem generálok tartalmakat, csak az életem egy szegmensét mutatom meg - azt, amelyik a pályafutásommal kapcsolatos. Viszont a partnereink részéről jött egy olyan felkérés, hogy ha elkezdeném használni az Instagramot, akkor kölcsönösen ki lehetne használni a platformban rejlő lehetőségeket, és gyakorlatilag ez egy elvárás lett. Így viszont elkezdetem gondolkozni a profilomon, mert ezen a platformon valami mást szerettem volna magamról kommunikálni. Az Instagram számomra egy magazin: az ismerőseim fotóin keresztül hol egy gasztrotúra, hol pedig egy utazás. Én magam pedig inkább vicces képeket töltök föl. Nem is olyan régen az édesapámat kellett elvinnem a fogorvoshoz. Hajnal négykor keltem, hogy az aznapi feladatlistámat el tudjam indítani, de már fél nyolckor késésben voltam. Jót nevettem magamon s kitettem az Instára egy fotót azzal, hogy ezt csinálja utánam valaki (nevet - a szerk). Négykor kelek, de már reggel késésben vagyok! Az Instargamon megengedek ilyen jellegű privát hangot is. De azt hiszem, ez a csatorna ma már annyira fontosá vált, hogy több energiát kell majd bele fektetnem az ápolásába, építésébe.

- Félelmetesen hosszú a televíziós pályafutásod produkciós listája, felsorolni is nehéz lenne a műsorokat, amikben részt vettél. Hiányzik a tévé? Vagy jó most így, vállalkozóként?
- Nem hiányzik, mert az a televíziózásban eltöltött utolsó aktív éveimben már a saját magunk rekordjaival kellett versenyeznünk. Fantasztikus csapattal dolgoztam együtt, nagy sikereket értünk el, de a változó televíziózás közepette egyre nagyobb energiát kellett arra fordítani, hogy utolérjük saját magunkat. Szerencsés időszakban kezdtem el televíziózni: voltam riporter, részt vettem valóságshow-kban, tehetségkutatókban, tényleg sok műsort csináltam. De elfogytak a műsorformátumok, kivesztek az ötletek. Viszont egy nagyon jó - egy BBC-mintájú - közszolgálati televízió lázba tudna hozni. Olyan műsorok készítésére gondolok, amik nem mindig érnek el nagy tömegeket, de akik nézik, azok szeretik. Nagy feladat lenne olyan műsorokat készíteni, ahol nem feltétlenül a nézettség, hanem az értékteremetés és a nézők megszólítása lenne egy halmazban. Egy ilyen feladat izgalmas lenne. Ám az is igaz, hogy tizenhét év után a multinacionális közeg, a hierarchia, a sok egyeztetés ki tudja venni az ember vitorlájából a szelet s már nagyon vágytam arra, hogy ne kelljen állandóan egyeztetni, valakit meggyőzni - hiszen én “tudom” a dolgom és hadd tegyem, amit kell. A vállalkozói lét egy csodálatos világ: egyívású kollégákkal haladunk a közös célok felé.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lippai Roland

A digitalhungary.hu főszerkesztője, szabadúszó újságíró, coach, coaching szemléletű tanácsadó. Minden érdekli, aminek köze van az emberhez és rendületlenül hisz a szavak erejében és az igazságban. …