Az idő központi kérdés az életünkben. Olyan érzetünk lehet, hogy egyszerűen nem elég a huszonnégy óra, nem elég az időnk mindarra, amit meg szeretnénk tenni – írja Figyelemkontroll című könyvében Kenyeres András, felhívva a figyelmet arra, hogy sokszor a körülöttünk, a környezetünkben lévő rengeteg opció között elveszve épp csak a legfontosabbra nem tudunk fókuszálni. A mentáltréner-tanácsadó szerint ez egyáltalán nem jó, mert épp a lényegről tereli el a figyelmünket. A business coachinggal is foglalkozó szakemberrel arra kerestük a választ, valóban elengedhetetlen, hogy napjainkban sokfókuszú életet éljünk?
A könyvében azt írja, hogy a multitasking nem újkeletű működési módja az embernek. Hogy kell ezt érteni?
A multitasking, vagyis amikor egyszerre, egy időben több mindennel foglalkozunk, több mindenre figyelünk, tulajdonképpen létezik is, meg nem is. A számítógépek esetében releváns a multitasking, ám az ember erre nem képes tudatos szinten. Olyankor, amikor valamit nem tudatosan teszünk, például ilyen az autóvezetés vagy a biciklizés, multitasking-üzemmódban működünk, de lényeges, hogy ezek a cselekedetek nem tudatosan történnek. Ilyenkor automatikusan több mindenre tudunk figyelni. Ezzel szemben tudatos jelenléttel nincsen multitasking, legfeljebb ugrálunk a különböző feladatok között, amit érezhetünk akár úgy is, hogy egyszerre több dolgot csinálunk. De ez nem így van. Már több kutatás is bebizonyította, hogy nem működik a multitasking abban az esetben, ha az a célunk, hogy egyszerre tudatosan több dologra figyeljünk. Amikor ezt kíséreljük meg, jóval kevésbé vagyunk hatékonyak, jóval több esélyünk van hibázni, mert valójában egyik tevékenységre sem igazán tudunk igazán odafigyelni. Ennek bizonyítására szoktam hozni azt a példát, amikor azt kérem valakitől, írja le többször egymás után, hogy „A multitasking rossz dolog”, majd írja le a számokat egytől huszonháromig. Ezután azt kérem, hogy a feladatok között ugrabugrálva az illető írja le először a mondat első szavának első betűjét, majd az első számot, majd a második betűt, majd a második számot, és így tovább. Ez a harmadik feladat jóval tovább fog tartani, és jellemzően több hiba is csúszik majd a rendszerbe, nem beszélve arról, milyen frusztráltak leszünk a feladat során. Ezért én kifejezetten senkit sem bátorítok a multitaskingra, hanem sokkal inkább arra ösztönzök mindenkit, hogy egyszerre egy dologgal foglalkozzon tudatosan.
A pontos feladatelvégzés kulcsa tehát a figyelemirányítás. De képesek vagyunk egyáltalán erre?
Igen. Igaz, nem mindenkinek megy egyformán, de szerencsére nincs minden meccs a születésünk pillanatában lejátszva. A különféle médiafelületeken és a social médiában nagyon sokan dolgoznak azért, hogy a figyelmünket irányítsák. „Ide figyelj!” „Rám figyel!” Ezt nézd meg!” „Ezt hidd el!” – ez már maga a figyelemirányítás, és ha ez megtörténik, már csak az a kérdés, hogy ez a navigáció nekünk dolgozik, vagy sem. Most olyan világban élünk, amikor jobban „ismer” bennünket a Spotify, mint mi magunk. Ajánlgatja nekünk az útvonalat a Google, mert tudja merre járunk. Rengeteg információval rendelkeznek rólunk a gépek, de ez vajon jó-e nekünk? Alkalmanként jó lehet például egy esti filmválasztásnál, ha a Netflix tudja, hogy miket szoktunk nézni. Igen ám, de a gépek nem fogják tudni, hogy milyen karriercéljaink vannak, milyen vágyaink, terveink vannak a gyerekeinkkel vagy az életünkkel kapcsolatban. Ennél fogva kénytelenek vagyunk többet foglalkozni a saját figyelmünk kontrolljával, ha nem akarjuk azt, hogy mások elrabolják tőlünk, és irányítsanak bennünket.
Mi az árnyalatnyi különbség az összpontosítás és a figyelemkontroll között?
Az utóbbi esetben el kell tudnunk dönteni, hogy mi az, ami fontos nekünk, vagyis mi a célunk, mit szeretnénk elérni. Ehhez pedig értékekkel kell rendelnünk. A 21. században a figyelemkontroll megzavarására kiválóan alkalmasak azok a figyelemhackerek, akik olyan irányba viszik el az éberségünket, ami nem szolgálja az értékeinket, nem a céljainknak megfelelő irányokba visznek feltétlenül. Éppen ezért van nagyon fontos szerepe a kontrollált figyelemnél a tudatosságnak, amikor a célok érdekében kizárjuk a környezetedet és az onnan érkező számolatlan ingert, és csak arra figyelünk, amit célul tűztünk ki.
Mi segíthet ebben?
A tudatosság. Először is be kell látni, hogy a kitűzött cél elérése magától nem megy. Ebben segít az priorizálás, a folyamat során nem csak azzal számolunk, hogy mire szeretnénk figyelni, hanem azt is tisztázzuk, hogy mit szeretnénk kizárni, mert az megzavar a cél elérésében. A szükséges alapismeretek, a tudás megszerzése viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztában lehessünk azzal, hogy pontosan mi az, amit el szeretnénk érni. Ennek azonban utána kell járni, információkat kell gyűjtenünk. Szerencsére a 21. században például az online lehetőségeknek köszönhetően ez már nem ütközik olyan akadályokba, mint például ötven évvel ezelőtt. A másik lényeges kérdés, hogy rajta tudjunk maradni a kijelölt úton, és ne térítse el a figyelmünket semmi más. A napjainkban elérhető rengeteg opció azonban nem csak előny, hanem hátrány is lehet, hiszen a számtalan lehetőség miatt sokkal nehezebb összpontosítani, mint valaha. Ennek következményeként alakult ki a multitasking is. Az embernek egyszerre két távirányító van a kezében, közben a telefonját nézi, és öt tévécsatornát figyel egyszerre. Hiszi ezt ő, miközben semmit sem néz, és nem tud semmiről semmit, ugyanakkor hajtja a cél, nem akar lemaradni semmiről. Ez az úgynevezett FoMo-effektus (Fear of missing out), amikor nem akarunk lemaradni semmiről, sőt félünk, hogy kimaradunk valamiből.
Pedig vannak érvek amellett, hogy ha másra nem, az ön által is említett médiafogyasztásra alkalmas a multitasking, hiszen képessé tesz arra, hogy a felénk áramló információ-dömpinget elviseljük.
Nem hiszem, hogy ez a fajta multitasking bármire is jó lehet. Ez egy csalóka tevékenység, ami által felszínesebbekké válhatunk. Ezért van az, hogy csak a cikkek címét olvassuk el, vagy úgy osztunk meg valamit a Facebookon, hogy előtte bele sem olvastunk, nem is tudjuk, hogy miről szól. Nem hiszem, hogy ez a felületesség jó. A hétköznapi mókuskerékből való kiszállást esetleg segítheti, amikor csak ki akarunk kapcsolódni, és szétnézünk a Facebookon, miközben szól mellettünk a tévé is. Ha valaki lazításképpen csinál egyszerre több mindent, akkor még azt is mondhatnánk, hogy az rendben van. Habár ez egyébként nem multitasking, mert ilyenkor mindent csinálunk, de mégsem csinálunk semmit. Igaz, nézzük a tévét, de nem látjuk, csak fények lobognak előttünk, mintha a lobogó esti tüzet néznénk.
Akkor mégis mire jó a multitasking?
Nem tudjuk a figyelmünket tudatosan egyszerre több dologra irányítani, így azt is mondhatjuk, ha megkíséreljük a multitaskingot, akkor igazán semmire sem tudunk százszázalékosan figyelni. Mindenre nem lehet figyelni, ez a 21. század egyik legnagyobb kihívása: „mindent is” akarunk, lehetőleg most, párhuzamosan.
Milyen annak az embernek az élete, aki mindent akar?
Van az a mondás, hogy sokat akar a szarka, de nem bírja a farka, vagyis az, aki egyszerre sokat akar, és csak bele-belekapdos mindenbe, igazából csak a felszínes tudás szintjét éri. Ezzel nem azt állítom, hogy le kell menni mindennek a legmélyére, de ha rászánjuk az időt például arra, hogy könyvet olvassunk, akkor bele kell élni magunkat a történetbe. Ehhez pedig idő, tudatosság, pihenés, csend és a környezetünkből kevesebb információbeáramlás szükségeltetik. Kérdés, hogy vajon van-e értelme annak, hogy hol ide, hol oda kapunk. Ez energiát vesz el, és egyáltalán nem hatékony. Túl sok információt kapunk általa, és egy idő után borzasztóan elfáradunk, hiszen evolúciósan nem ahhoz adaptálódtunk, hogy ennyi információt fel tudjunk dolgozni. Éppen ezért tartom butaságnak az olyan álláshirdetéseket, ahol előnyként jelölik meg a multitaskingot. Az emberi természet azért nem változott olyan sokat, mint ahogyan a világunk az utóbbi harminc éveben felgyorsult.
Ezek szerint, ha valaki tudatosabban figyel, minőségibb, eredményesebb életet élhet?
Pontosan, és a feltételes mód nagyon fontos ebben az esetben. Ha tudatosak vagyunk, közelebb kerülhetünk a jól megélt élethez, sokkal inkább belépünk a jelenbe, hiszen azzal, hogy átgondoljuk a cselekedeteinket, azzal, hogy döntünk, saját magunkat segítjük, és nem mások irányítanak minket. Mert nagyon sokan állnak sorban a figyelmünkért áhítozva, amit egy pillanat alatt el is vihetnek. Ahogyan a könyvemben is fogalmaztam: Célokkal rendelkezni egy dolog, azokat végrehajtani egy másik. A célok nagyon jók, de tettek nélkül mit sem érnek. Itt lép be az úgynevezett HAT-modell, vagyis hinni, akarni, tenni. Ha hiszel benne, hogy lehet változtatni, és ha akarsz is változtatni, akkor tenned is kell érte.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
