Az idei esztendő a jövőről való erőteljesebb gondolkodás jegyében telt a Wavemaker Hungary kommunikációs ügynökségnél. Nem csupán a „Menekülés egy tökéletes világból” című kötetet adták ki a témának szentelve, de a megszokottaktól eltérő módon közelítettek egy lehetséges jövőhöz; elvetették az orwelli világlépet s egy forradalmi gondolkodásmóddal az élhető jövőhöz való utat is felvázolták. Az idei Internet Hungary konferencián az ügynökség munkatársai a témában tartott workshop keretein belül gondolkodtak közösen a résztvevőkkel.

A beszélgetések négy nagy téma köré szerveződtek:

1. Milyen értéket teremtsen a szakma az automatizációval felszabaduló idejében?

2. Ki dönti el, kié az adat? Hogyan tudná a szakma biztosítani azt, hogy az adat az egyéni jóllétet, jó életet társadalmilag igazságos módon szolgálja?

3. Mi a szerepe a szakmának a túlfogyasztás visszaszorításában az anyagi jóllét megtartása/megteremtése mellett?

4. Milyen a közös értékrend alapján együttműködő szakma (ön)szabályozása?

Tapasztalataikról, érzéseikről kérdeztük Beliczki Andreát (Strategist), Vállai-Lengyel Hédit (Senior Strategic Planner), Tóth Beatrixet, (Media Researcher) és Vajda Csillát (Head of Programmatic & Performance).

- Mik voltak a workshop legmarkánsabb tapasztalatai?

Andrea: Azt tapasztaltuk, hogy a résztvevők tudtak kapcsolódni a felvetett témákhoz. Ugyanakkor az a mélység és mód, ahogyan a Wavemaker gondolkodik a jövő alakulásáról, egyelőre még nem jelent meg. Az viszont nagyon látszott: a jövő alakulása mindenkit foglalkoztat.

Hédi: Azt persze érdemes hozzátennünk, hogy az érdeklődőknek nem volt egyszerű a dolguk, ugyanis mi az előzetes felkészülés során a backcasting módszer megismerése során megtanultuk, hogyan vonatkoztassunk el a jelenünktől s hogyan fókuszáljuk a gondolatainkat 2035-re. Az első kör valójában arról szólt, hogy próbáljunk az eddigi sémákból kilépve másképpen gondolkodni a jövőről. A perspektívaváltás nehéz dolog.

Andrea: Fontos megjegyezni, hogy nem feltétlenül a jövőről, hanem a pozitív jövőről való gondolkodás jelentett nehézséget. Igyekeztünk úgy instruálni a csapatokat, hogy a borús gondolkodást egy idealisztikus vízió váltsa föl. Én még a harmadik csoport tagjainál is tapasztaltam negatív megnyilvánulást, hiszen „úgyis meghalunk, akkor minek ez az egész?”.

Bea: A saját tapasztalataim is hasonlók; oly mértékben vesznek körül bennünket a disztópikus kimenetelekről szóló hírek és elképzelések, amelyek nagyon megnehezítik az ellentétes jövőkép elképzelését, kialakítását.

- Ha „kinézünk az ablakon”, valóban nehéz perspektívát váltani, tényleg úgy tűnik, hogy csak rossz dolgok történnek, ráadásul az ember is úgy van huzalozva, hogy ösztönszerűen mindig a veszélyhelyzetre készül. Nem lehetett könnyű dolgotok, de hogyan haladtátok meg ezt a gondolkodásmódbeli akadályt, hogyan tudatok tovább dolgozni?

Csilla: A backcasting módszer éppen arra tanított meg minket, hogyan is kezeljük az ilyen helyzeteket, az akadályokat meghaladva hogyan lehet mégis elképzelni egy számunkra ideális és vágyott jövőt. E módszer nem a jelen helyzetből, hanem a megfogalmazott jövőből indul ki úgy, hogy az ahhoz vezető lépéseket fejti vissza. A tréningsorozat felszabadította a gondolkodásunkat; nagyon jó élmény volt megtapasztalni, hogy ha kicsit eltávolodunk napjainktól, mégis mit lehet tenni most egy jobb jövőért. A workshopon eddig már nem jutottunk el, de mindenkit nagyon érdekelt, hogy mi lesz a folytatás.

Hédi: Egyébként meglepő volt, milyen nehéz megfogalmazni, hogy mit is szeretnénk 2035-ben. Még a a workshop utolsó részében is arról beszélgettünk, hogy ki mit szeretne és minek örülne, milyen is lenne számára a vágyott jövő.

- Vajon miért ilyen nehéz megfogalmazni a vágyainkat?

Andrea: Nincs benne a kultúránkban, a mindennapjainkban a vágyott jövőről való pozitív gondokoldás. A média folyamatos negativitása sem támogatja a pozitív szemléletet. Az emberek legtöbbször először például egy pszichológussal szemben ülve találkoznak ilyenfajta kérdésekkel.

Csilla: Napjaink embere nincsen könnyű helyzetben, minden fronton próbálják formálni és befolyásolni a véleményét. Rengeteg az inger, közben pedig egyre kevesebb ideje van arra, hogy csendben leüljön egyedül és végig gondolja, hogy ő mitől és miben érzené magát igazán jól.

Andrea: Nem csupán az inger sok, de abban is elvész az ember, hogy melyikhez kapcsolódjon. A jövőről való gondolkodás pedig ennél is nehezebb.

Bea: És itt még csak a személyes, egyéni szintről van szó. Sokkal nehezebb a helyzet nagyobb léptékekben; vajon milyen lesz a környezetünk, a világunk néhány évtized múlva? Az ilyen gondolatok felkapcsolnak egy belső lámpát: mintha butaság és mesébe illő dolog lenne arról gondolkodni, hogy harminc év múlva minden jó lesz. Ráadásul sok ember fél attól, hogy mit gondolnak róla mások, amikor felfest egy ilyen „álomvilágot”.

- Amúgy jogos az a felvetés, hogy ha az ember magát sem látja hétfőről keddre, hogyan is tudna nagyobb mértékben gondolkodni… de miképpen lehetne katalizálni ezt a folyamatot?

Csilla: Minéltöbb beszélgetéssel és kérdések megfogalmazásával s kevésbé a véleményformálással. A saját csoportomban nagyon észnél kellett lenni, mert a pozitív irány mellett megjelent a másik oldal is, ami szerint „oké, de úgysem úgy alakul majd…”.

Hédi: Nálam az egyik résztvevő nagyon negatív hozzáállással indította a műhelymunkát, de a végére megértette, hogy mi a módszer lényege s hogy miről is van szó. Később meg is keresett azzal, hogy már érti a gondolkodásmódot és nagyon sajnálja…

- Mit éreztél?

Hédi: Jól esett… volt értelme a workshopnak.

Andrea: Ez az eset is azt mutatja, hogy nem tudunk egyik pillanatról a másikra átkapcsolni. Fontos, hogy e folyamatban meglegyen a rászánt idő és módszer a segítő kérdésekkel megtámogatva. De el kell jutnunk arra a pontra is, hogy egyáltalán merjünk a jövőről ily módon is gondolkodni.

Csilla: Én is azt éreztem, ha valaki elkapta a fonalat, akkor beindult a gondolkodás. Nyilván voltak, akik benne maradtak a „hétköznapi” gondolkodásmódban, a dolgok megkérdőjelezésén túllépve inkább „kötözködtek”, igyekeztek a pozitív hullámokat elnyomni. Sajnos sokszor megesik: ha az ember úgy véli, hogy körülötte minden rossz, mindenkire mutogat, de a saját szerepén nem gondolkodik el. Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, ahogy a „kötözködők” is szemléletmódot váltanak.

- Titeket hogyan érintett az ellenállás?

Csilla: Mivel magam is átéltem ezt, majd változtattam a gondolkodásmódom ebben a tekintetben, úgy tekintettem a résztvevőkre, mint akik még a folyamat elején járnak, nekem pedig segítenem kell őket. Szóval alapvetően a szkepszist éltem meg hátráltató tényezőként, inkább megpróbáltam a témákat minden oldalról megvilágítani.

Hédi: Esetemben nem a meggyőzés, hanem egy-egy csoporttag húzóereje és támogatása jelentett segítséget. Együtt kezdtük el az adott téma kommunikációját, amire a többiek is rá tudtak csatlakozni.

Csilla: Ugyan nagyon könnyű a negatív gondolatspirálra rácsatlakozni, az a tapasztalatom, hogy amint felcsillant egy pozitív reménykép, megjelenik egy ilyen gondolatsor, arra szinte azonnal lecsaptak a résztvevők.

- Egyénileg hogyan lehetne változtatni a rögzül gondolkodási sémákon?

Csilla: Sok beszélgetséssel, tapasztalat és véleménycserével szakmán belül is.

Bea: Például a Hősök tere kezdeményezés tréningje szorosan kapcsolódik az egyéni felelősség kérdéséhez és nagyon jó példa az egyéni szintű változásra. E gondolkodásmód alapja, hogy bárki, apró dolgokkal is sokat tehet a közösségéért. És itt már nem csak beszélünk róla, hanem a tréning során biztonságos körülmények között lehet begyakorolni különböző helyzeteket, így például, ha legközelebb az utcán tényleg összeesik valaki, akkor már nem várunk egy segítő hősre, hanem mi magunk válunk azzá. Az a kérdés: vajon észrevesszük, hogy mi zajlik körülöttünk?

Hédi: A Wavemaker és a Hősök tere kezdeményezés között partneri kapcsolat van s így veszünk részt a tréningeken. Ebből sokan sokat profitálunk.

Bea: Behozzuk a growth mindset-et, ami a rögzült gondolkodásmód helyett arra helyezi a hangsúlyt, hogy képesek vagyunk a fejlődésre, s merhetünk hibázni is. A fejlődés mindenki számára elérhető, amit egyéni szinten kell elkezdeni. A gondolkodásmódunkon és a viselkedésünkön való legkisebb változtatásnak is van össztársadalmi hatása és haszna. Ez utóbbinak az elérését egyébként pont meg is fogalmaztuk a saját 2035-ös jövő-víziónkban, mint közös célt.

Andrea: Azt érzem, ha itt a Wavemaker-nél nem ismertem volna meg ezt a gondolkodásmódot, egyénileg nem ástam volna ilyen mélyre. Viszont szerintem naiv és idealisztikus dolog lenne azt gondolni, hogy az egyén majd csak úgy magától és a média hatására – pro és kontra – felismerni, hogy mit kellene tennie egy jobb jövő érdekében. Nyilván vannak ilyen esetek is, mégis úgy látom: egy közösség, egy „magasabb”, a gondolkodást mozgásban tartó erő sokat tud segíteni.

Hédi: Itt a Wavemaker-nél is van egy támogató – growth mindset alapú – programsorozat azért, hogy egyénileg is jobban érezzük magunkat és tudjunk magasabb célok érdekében is gondolkodni.

- Mindezt ki lehet léptetni a falakon túlra, ha igen, akkor az megjelenik célként? Hiszen lenne min alakítani a fogyasztás, a hulladékgyűjtés vagy éppen a táplálkozás terén… a lista igencsak hosszú lenne.

Csilla: Abszolút a céljaink között szerepel annak megmutatása, hogy lehet a jelenlegitől eltérően, fenntartható módon is gondolkodni. A workshop célja is egyfajta „kiterjesztés”, illetve tesztelés volt. A vállalatiról el lehet indulni magasabb szintek felé; persze mi nagyon picik vagyunk ebben a folyamatban, de nagyban gondolkodunk.

Az interjú második része pénteken érkezik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!