Kihagyhatatlan tartalmat keres a néző

Kihagyhatatlan tartalmat keres a néző
Zájer Attilával, az ATV kereskedelmi vezetőjével a 27. Digital-Média Hungary konferencián, előadását követően beszélgettünk arról, hogyan látja a televíziózás jövőjét, mi a love brandje és miért tartja elengedhetetlennek a saját videószolgáltatást a közösségi média használata mellett.

Három éve váltott a TV2-től az ATV-hez. Fejben milyen átállást igényelt egy vezető kereskedelmi csatornától átigazolni egy hírcsatornához?

Az én szemszögemből egy saját szegmensében vezető csatorna portfólióból egy saját szegmensében vezető portfólióval rendelkező másik csatornacsoporthoz tudtam igazolni, ami számomra nagyon-nagyon pozitív része ennek a váltásnak. Az egyik fontos szempont az volt, hogy nemcsak egy dologgal szeretnék foglalkozni és az ATV csoportnál megvolt arra a lehetőségem, hogy a privát életemben is ki tudtam teljesedni egyéb területeken. Elindítottam egy webrádiót Balatonica néven, illetve szintén részt veszek tanácsadói formában az ügynökségi világban is, mert nagyon szeretem a marketingnek és az értékesítésnek ezt a részét is. Ez utóbbiak mind kisebb elfoglaltságot jelentenek, ugyanakkor számomra nagyon inspirálóak.

Mit érdemes még tudni a rádióról?

Közel öt éve indítottunk egy chillout és lounge streamet, ahol semmilyen szöveges tartalom és reklám nincsen, csak felemelő zenék. A szlogenünk is arról szól, hogy “engedd, hogy mi szolgáltassuk a filmzenét életed felemelő pillanataihoz”. Kezdetben egy side projekt volt, ami mostanra már nagyon szépen felfejlődött: sok világhírű zenésszel vagyunk kapcsolatban, akár őket is közvetítjük hazai rendezvényekre, miközben nem annyira a buliról, hanem a chill-ről szól mindez - naplemente szettekkel, nyugodt pillanatokkal. Mivel ez bennünket is motivált, egyfajta love brand lett az életünkben. Egyébként az oldal éppen most alakul egyben hírportállás is, és később esetleg rendezvények, streamingek vagy éttermeknek szóló zeneszolgáltatás felé is kitágítanánk a szolgáltatást. Ez mind-mind része ennek a projektnek, amivel szépen haladunk.

Úgy tűnik jobban tehermentesült az ATV-nél.

A TV2-es munkavégzésem nem hagyományos, heti 40 órás feladatot jelentett, hiszen ott a teljes bevétel minden részletében hozzám tartozott. Az ATV-nél egy kiszámíthatóbb portfólióépítkezés van, a vezetőség szerencsére bízik bennem, és nagy szabadságot ad abban, hogyan szervezem meg a munkafolyamatokat. És egy olyan csapatot tudtam építeni, akikkel abszolút vakon megbízva tudom működtetni a rendszereinket. Ez nagyon fontos, hogy meglegyen.

Most már kizárólag a kereskedelemmel foglalkozik, a terjesztéssel feladatai lekerültek önről.

Igen, Lukács Csilla kolléganőm a terjesztési igazgató.

Elsődlegesen miért felelős?

Az ATV csoport mind a tévé, mind az online, mind pedig a rádiós fronton az Atmediával áll stratégiai együttműködésben, ezért a nagy éves megállapodásaink ott kerülnek rendezésre. Emellett természetesen van saját értékesítésünk is a non-spot megoldások, nyereményjátékok, témakommunikációs beszélgetések formájában, valamint támogatott tartalmaink online-ban, amik mind-mind olyan odafigyelést és energiát igényelnek, amire egy külön csapatot delegálunk. A tapasztalatom, hogy vannak olyan elérhető források, amiket a saját, közvetlen kapcsolatainkkal vagy egyéb ügynökségi vonalainkon keresztül el tudunk érni, mellé tudunk rendelni felületeket. Kiterjedt kapcsolataink vannak a kultúra területén, Lukács Csilla személyéhez is kötődően, hiszen az ATV csoport nézői a kultúrára affinis környezetből kerülnek ki. Erre is jó példa a Húzós podcast portréműsorunk Rónai Egonnal, ami nagy sikerrel fut az ATV Youtube csatornáján. És az egészségügy is fontos része a hirdetői szektorunknak, innen sok közvetlen és stabil kapcsolatunk származik jelenleg is.

Sokat szélesedett az ATV portfóliója az utóbbi években, nagyon diverz szolgáltatási hálózattal bírnak. Ez mennyiben eredménye a médiapiaci változások lekövetésének?

Szerintem az egyik legfontosabb tényező, hogy a nézői igényeket egyre szélesebb körben igyekezzünk kielégíteni. A színtiszta információátadás mellett igenis ott van az entertainment szektor, vagyis szórakoztatni is kell, amit különféle márkákkal elkezdtük jól bevezetni.

Ami elsöprő sikernek tűnik az az Öt című műsor, ami politikai oldaltól függetlenül mindenki számára egyaránt népszerű, és némiképpen irányadó is. Különleges és a nem hagyományos, lineáris tartalmat fogyasztók számára is örömteli, hogy az adások szinte azonnal felkerülnek a csatorna YouTube felületére, az előadásában is kitért rá, mennyire fontosak ezek a lábak és az online streames jelenlét.

Természetesen nem minden műsorunk kerül ki egyből. Az Öt igen, pontosan azért, mert annyira naprakész témákat dolgoz fel, hogy fontos az azonnali elérés. Kutatásokat végzünk a tartalmainknál, hogy akár 24 óra után mennyire keresik, fogyasztják még őket. Ha kiteszünk valamit az online felültre fontos szempont, hogy ne kannibalizáljuk az élő adást, hanem inkább kiterjesztjük a tartalom elérését. Fontos a saját média videókiszolgálásunk, mert ott nem fordulhat elő az, hogy egyik pillanatról a másikra elvágjanak bennünket a nézőinktől, ahogy ez a közösségi média esetében előfordult már sajnos.

Ugyanakkor azért érezhetően van egyfajta elmozdulás a lineáris televíziózástól a digitalizált médiatartalom-szolgáltatás irányába. Ön, aki televíziós szakemberként régóta képviseli ezt az iparágat, mit lát a jövőre vonatkozóan?

Szeretnék magamra nem televíziós szakemberként tekinteni, hanem médiás szakemberként. Ugyanakkor a core business az a core business, tehát televíziós műsorokat gyártunk, és azokat terjesztjük – ez szerintem idehaza még sok ideig nem fog megváltozni. Viszont amit az előadásomban is elmondtam, hogy fel kell ismernünk azt, hogy ezt lehet több helyen is terjeszteni, vagyis nemcsak lineáris adáson keresztül. De azért most már nyugaton nem ritka az, hogy a lineáris tévék nemcsak on air tv-ként működnek, hanem online tévék is egyben. Várhatóan ez idehaza is elérkezik nemsokára.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Gaszner Veronika

A digitalhungary.hu újságírója, a Business Class Magazin főszerkesztője. Több mint tíz éve publikál és szerkeszt elsősorban kulturális és üzleti témákban. Emellett a filmszakmában tevékenykedik …