Ha tabusítanék vagy szépítenék, semmi értelme nem lenne a blognak – A Vándorbaba története

Ha tabusítanék vagy szépítenék, semmi értelme nem lenne a blognak – A Vándorbaba története
Két gyermekem örökbefogadása után szerettem volna még babázni, és az volt minden vágyam, hogy újra és újra láthassam – és segítsem – a családdá válás csodáját – mondta a digitalhungary.hu-nak Kalla Tímea gyermekvédelmi szakember, aki egyszerre örökbefogadó- és nevelőszülő is. Kalla Tímea a Vándorbaba blogon és Facebook-oldalon mutatja meg a mindennapokat, szeretne jó példát mutatni, erőt adni és alternatívát mutatni azoknak, akik valamilyen ok miatt nem tudnak vérszerinti gyermeket vállalni, mégis szeretnének szülők lenni.

- Mi a különbség a között, hogy valaki nevelő- vagy örökbefogadó szülő?
- A laikusok által gyakran kevert két család típus talán egyetlen közös pontja, hogy az örökbefogadó és a nevelőszülők nem a vérszerinti gyermekükkel alkotnak családot. Az örökbefogadni szándékozó pár az alkalmassági határozat megszerzése után akár évekig várja a gyermek érkezését (általában egyet), aki az ő családnevüket viseli majd, utánuk örököl és életük végéig egy családként élnek. Az örökbefogadók ugyanazon támogatásokat vehetik igénybe, mint egy vérszerinti gyereket nevelő szülőpár (GYED, GYES, családi pótlék). A nevelőszülők azonban az orvosi, pszichológiai, lakhatási alkalmasságuk megállapítása és a tanfolyam elvégzése után szinte azonnal kaphatnak gyermeket (akár többet). A nevelőcsaládba kerülő gyermek nem változtat nevet, találkozik, találkozhat a vérszerinti szüleivel és a nevelőszülők hónapokkal vagy évekkel később vagy vérszerinti szüleihez (ha azok rendezték az életüket), vagy örökbefogadó szülőkhöz kísérik őt, tehát kikerül(het) a családból. A nevelőszülő ezért a gondozásért fizetést kap, és szakmai irányítás, illetve rendszeres ellenőrzés alatt áll.

- Ön miért ezt az utat választotta?
- Két gyermekem örökbefogadása után szerettem volna még babázni, és az volt minden vágyam, hogy újra és újra láthassam – és segítsem – a családdá válás csodáját. Egy évig érleltem a döntést, hogy nevelőmami legyek-e, hiszen ügyelnem kellett arra is, hogy az én két gyermekem ne sérüljön érzelmileg, ők mindig biztosak lehessenek abban, hogy rájuk mi örökre igent mondtunk, azaz ők soha nem kerülnek ki a családunkból. Hittem, hogy képes leszek megértetni velük, hogy a hozzánk érkező babáknak is kell a szeretet, a gondoskodás, és mi vigyázunk rájuk addig, amíg az őrangyalaik anyát meg apát nem találnak nekik. Mint annak idején az én két csemetémnek az övék.

- Mikor került Önhöz az első baba és hány gyermekről gondoskodik most?

- 2020 februárjától áprilisáig elvégeztem a tanfolyamot – végül már online –, de a vizsgára már sor sem kerülhetett a covid miatt, majd csak később, ősszel. A környezettanulmány szintén online történt, azaz fotókat kellett küldenünk a lakás minden egyes szegletéről, hogy hova is kerülne a gyermek. Ennek ellenére, mivel a nevelőszülők munkájára nagy szükség van, júniusban már el is hozhattam első, akkor fél éves vándorbabámat egy fővárosi gyermekotthonból. Augusztusban pedig megérkezett második vándorbabám: őt kéthetesen hoztam haza egy kórházból. Mivel életadója titkos örökbefogadással kívánt róla gondoskodni, azaz nyilatkozott arról, hogy nem kívánja a csecsemőt felnevelni, ő hamarabb, két hónaposan már örökbe is mehetett. Megtörtént a csoda: a hivatal által kiválasztott örökbefogadók megkapták a nálunk hat hetet töltött kisbabát, mi pedig láthattuk az ő végtelen örömüket és könnyeiket. A gyermekeim is intenzíven részt vettek a baba felkészítésében és elengedésében. Ma is sokat emlegetik, nézegetjük a képeket, amelyeken a már azóta boldogan élő örökcsalád mosolyog.

- Dolgozik, gyerekekről gondoskodik, ami energia- és figyelemigényes dolog, de az Ön példája is mutatja, hogy nem lehetetlen teljes életet élni így sem… hogyan csinálja, mit javasolna másoknak?
- Fontos a feltöltődés, én ezt sporttal és lelki munkával, Biblia olvasással és imával érem el. Ezen felül lényeges a priorizálás, a feladatok fontossági sorrendbe állítása (bevallom, hogy nem vagyok szuper anya: négy gyermek és munka mellett nem sütöttem szülinapi tortát, de elintéztem, hogy legyen torta... sokszor így lavíroztam, hogy ne sérüljön senki, mindenkinek jó legyen). És ami nekem a legnehezebb volt: a segítség elfogadása. Eddig mindig mindent én csináltam - be kellett látnom, hogy ez nem megy. Így történt, hogy a bevásárlás helyett ma már berendelem a heti élelmiszeradagot, és vannak megbízható segítségeim, akik otthonunkban vigyáznak a kisbabára, ha a nagyokat vinnem kell orvoshoz vagy olyan helyre, ahová nem mehetek kisgyermekkel (pl. tüdőszűrő, nőgyógyász... bár, vizsgázni és fogorvoshoz is mentem már két babával).

- Nyilván az örökbefogadás nem a legegyszerűbb folyamat, ahogyan nevelőszülők sem lehetünk csak úgy hirtelen ötlettől vezérelve… mit kell tudunk erről, milyen elvárásoknak kell megfelelnie azoknak, akik bármilyen ok miatt nem tudnak saját gyermeket vállalni, de mégis szeretnének szülővé válni?

- Az örökbefogadni vágyók a lakóhelyük szerint illetékes TEGYESZ-hez jelentkeznek be, egy önéletrajzzal és pár fotóval. Ekkor kitöltenek egy papírt arról, milyen gyermeket szeretnének (nem, kor, betegségek, származás). Kapnak időpontot a pszichológiai vizsgálatra, és a környezettanulmányra, háziorvosuk pedig kap egy kitöltendő papírt a hivataltól arról, hogy megfelelő egészségi állapotban vannak-e a jelentkezők. Ezt követheti a tanfolyam, amely ma már opcionális, a mi időnkben viszont még szerencsére kötelező volt. Az egy hétvégés képzést követően megkapják a határozatot. Ezzel jelentkezhetnek a TEGYESZ-hez és örökbeadással foglalkozó alapítványokhoz, azaz megkezdődik a sorban állás. A nevelőszülő jelöltek a hazánkban működő egyik nevelőszülői hálózathoz jelentkeznek, majd orvosi, pszichológiai vizsgálat után jön a környezettanulmány, a tanfolyam, amelyet egy írásbeli és egy szóbeli vizsga zár le (én kb ezer oldalt rágtam át erre a vizsgára, akkor még csak két gyermek mellett, éjszakánként). Ezt követően kaphat működési engedélyt a nevelőszülő, azaz ekkortól vállalhat gyermeket (annyit, amennyi a működési engedélyében szerepel).

- De azért az is igaz, hogy szülőnek lenni folyamatos tanulás is, igaz?
- Ez több szempontból is igaz. Minden gyermek más, főként igaz ez a nevelt gyermekekre, akik vagy bántalmazó, vagy elhanyagoló szülőktől érkeztek. Verbális, fizikai vagy szexuális abúzus áldozataiként, vagy elhanyagolva nem tudnak megfelelően fejlődni, ezen próbál meg változtatni a nevelőszülő. A nevelőszülőnek ezen a folyton változó, dinamikus, kihívásokkal teli munkán felül továbbképzéseken kell részt vennie. Szóval, a spontán és az irányított tanulás, tapasztalás elkerülhetetlen. Én még csak egy fél éve vagyok nevelőmami, de máris sok szomorúságot és borzalmat láttam. El sem tudom képzelni, egy évek vagy évtizedek óta dolgozó nevelőmami mekkora terheket hordoz, milyen mély sebeket próbál begyógyítani nap mint nap, hogy milyen tudások és bölcsességek vannak a szívében.

- És a Vándorbaba blogot és a Facebook-oldalát miért indította el? Ahol azért meglehetősen nagy őszinteséggel ír az életéről… mi a célja ezzel?
- A Vándorbabát nem azért írom, mert exhibicionista vagy grafomán vagyok, hanem azért indítottam, hogy informáljak és motiváljak olyanokat, akiket foglalkoztat a nevelőszülőség gondolata. A gyermekek nevét megváltoztattam, az arcukat kitakartam. Nem elsősorban az ő sorsukról írok, hiszen a legtöbb adat velük kapcsolatban szenzitív (történetük, betegségeik, stb), hanem inkább arról, hogy én, mint nevelőszülő hogyan élem meg ezt a fajta anyaságot. (Sok vicces vagy éppen megható szituációt éltem már át nevelőmamiként... Rendszeresen kérdezik, hogy lehetek négy gyermek mellett 50 kiló, vagy hogy lehet egy kéthetes és egy nyolchós babám, ami ugye fizikai képtelenség... De az is humoros, amikor a hatéves kisfiam odamegy egy vadidegen, babakocsit toló házaspárhoz, és közli velük, hogy nekünk is volt egy babánk, de örökbe adtuk...)

Az online tér számos lehetőséged arra, hogy jó dolgokról beszéljünk, más embereket motiváljunk, esetleg segítsünk, vagy hogy tabukat próbáljunk megdönteni. Ezeket végig gondolta, amikor az amúgy is érzékeny témának számító gyermekvállalás kérdésében ilyen olyan speciális témákat hozott be, amikkel leginkább csak egy nevelő- vagy örökbefogadó szülő találkozhat?
- Ha tabusítanék vagy szépítenék, semmi értelme nem lenne a blognak. Hazugságból van elég az éterben, azt kár tetézni. Muszáj őszintén beszélni a nehézségekről is: egy bármeddig szerető anyai gondoskodást nélkülözni kényszerülő gyermek sérül – testileg és lelkileg is. Ezt kompenzálni nem kis feladat. Orvosok, fejlesztések sora vár mindhárom gyermekemre. De én rendületlenül hiszek bennük. És akik az anyaság ezen formáját választják, azoknak szintén hinniük kell, és szorgalmasan és hosszú időn át dolgozniuk a kicsinyeikért. Erről nem beszélni megtévesztés, sőt hazugság lenne. Azok, akik a Vándorbabát olvassák, vagy nevelőszülők, vagy örökbefogadók, vagy érdeklődők. Ezt a sok-sok privát megkeresés alapján állítom. Boldog vagyok, hogy ha bárkit is segíthetek, vagy összekapcsolhatom olyannal, aki előre tudja lendíteni az ügyét. Tudom jól, hogy amit kiposztolok, az sok embernek „túl sok”, túlságosan kitárulkozó. Számomra azonban az egész így önazonos, és úgy tűnik, hogy azok találják meg, akiknek „meg kell”. Ezért folytatom.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lippai Roland

Coach, coaching szemléletű tanácsadó, szabadúszó újságíró/szövegíró. Rendületlenül hisz az egyén erejében és a változásra való képességében. Évekig ellátta a digitalhungary.hu főszerkesztői …


Címkék: blog