- Tíz éve írod a saját blogodat, miközben évente egyszer legalább temetik ezt a műfajt; hogyan látod, blogoljunk, ne blogoljunk 2021-ben?
- Valóban voltak olyan időszakok, amikor a blogokat temették, de az utóbbi években újra a helyén van, magam is úgy látom, hogy van értelme blogolni. Érdemes megkülönböztetünk a privát, a „jaj, mi történt velem”-típusú személyes- és az üzleti blogokat. Az tény, hogy az előbbit elsöpörte a közösségi média, így az ilyenfajta tartalmak vagy egy Facebook posztban, vagy az Instagramon egy fotóval elmesélve, esetleg egy Story-ban jelennek meg. Az üzleti szféra viszont egy más világ; ha valaki üzleti kommunikációt folytat, akkor a tartalmait több helyen is – Facebook, LinkedIn – elérhetővé teszi. Viszont ezeken a platformokon hírfolyam nagyon könnyen elsodorja a tartalmakat, így az üzenet nem biztos eljut a kívánt számú emberhez. Éppen emiatt, ha egy cég szeretne sokat kihozni a marketingjéből, akkor szüksége van egy olyan felületre, ahol rendszeresen információkat oszt meg. Hogy ezt blognak nevezzük, vagy a weboldalon hozunk létre egy hírfelületet, szinte csak szemantikai kérdés. Közben pedig az algoritmusok is egyre szigorúbbak, így üzletileg is egyre több platformon kell jelen lenni, éppen ezért még inkább indokolt, hogy legyen egy olyan felületünk, ami egyfajta kiinduló pontja, forrása tud lenni minden más kommunikációnknak.

- Egy évtizede látszott már, hogy a közösségi média oly mértékben válik a üzleti sikert meghatározó tényezővé, mint amilyennek napjainkban látjuk?
- Akkoriban még nem a „közösségi média” volt az elterjedt kifejezés, hanem a web2, merthogy immár a fogyasztók is tudnak tartalmat gyártani, például a már említett blogokon. Azt persze nem lehetett előre látni, hogy később milyen mértékű dominancia alakul ki, de az érezhető volt, hogy komoly változás történik. Akkoriban naponta hétezer új magyar felhasználóval bővült a Facebook és a bővülés dinamikája sejttette, hogy valami új előtt állunk. Ha csak arra gondolok, akkor az egyre inkább elterjedő mobilokon szinte mindenki a Facebook posztokat pörgette… Izgalmas időszak volt, egy idő után pedig elkezdtünk arra fogadni, hogy az IWIW mikor marad alul a maga négymilliós felhasználószámával.

- Minden vállalkozásnak fenn kell lennie, vagy megkerülhető oldal?
- Találhatunk olyan cégeket, amelyek vagy réteg ügyfeleket szolgálnak ki, vagy összességében olyan kevés ügyfelük van, hogy számukra nem szükséges Facebook-oldal. Viszont, ha ott nem is, más platformon érdemes és illik is fenn lenni, mert a bizalom és a transzparencia része, ha mások rá tudnak keresni a cégünkre, utána tudnak nézni a tevékenységeinknek. S közben pedig sok olyan cég van ma is, akik semmilyen online jelenléttel nem rendelkeznek – legalábbis olyannal, ami felett ők diszponálnak. Sokszor látjuk, hogy egy fodrász szalon vagy étterem nincsen jelen az online térben, vagy ha mégis, akkor az ügyfelei tették föl és úgy beszélnek róluk. Nagyon érdekes kérdés, hogy mi történik egy márkával, ha annak nincsen hatásra a folyamatokra és a kommunikációra az adott felületen.

- A LinkedIn a maga hat-hétszáz millió felhasználójával lehet igazi kihívója a Facebook-nak? Vagy annyira más húrokon játszanak, hogy ez fel sem merül?
- Egyrészről minden platform konkurenciája a másiknak, hiszen az emberek élete csak 24 órából áll. Mindenki ezért az időért versenyez. Azok a percek, amit a LinkedIn-en töltök, veszteség a Facebooknak, és fordítva. Ugyanakkor persze a két platform eltér. Vannak eltérő szolgáltatások, tartalmak, más a közösség, más a kapcsolati háló. Ezért nem tekinthetjük egymás alternatívájának minden esetben a kettőt. Ez jól látszik a szokásokban is. Sok B2B-vel foglalkozó KKV-nak például elvileg indokolt lenne a LinkedIn-t használni elvileg, hiszen ez az „üzleti közösségi platform”. Ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy sokan hatékonyabban tudnak kapcsolatot építeni Facebookon. De van mozgás. Bár a LinkedIn felhasználói száma (ahogy a Facebook-é sem) évek óta nem nagyon változik, a hozzá kapcsolódó szokások igen. Egyre több időt töltenek ott el üzleti tájékozódás vagy kapcsolatépítés céllal magyar szakemberek is. Ami egyrészt jó hír, mert a B2B-vel foglalkozó cégek egy újabb platformon tudják elérni a célcsoportjukat. Viszont újabb kihívás is, mert ez azt jelenti, hogy plusz egy platformon kell kommunikálni, hirdetni, kampányolni.

- „A szüleink és a nyugdíjasok vannak fenn, engem már nem érdekel…”, halljuk és olvassuk sokszor, miközben domináns marketingeszközről van szó és emberek milliárdjai használják. Vagyis mennyire szexi még a Facebook, vagy fölemelkedhetnek-e más platformok?
- A Facebook nagyon ügyesen változtat a saját platformján, ügyesen sáfárkodik különböző a szolgáltatási körökkel, s ha csak a 2018-as verziót hasonlítjuk össze a jelenlegivel, már akkor is két különböző rendszerről van szó, hiába egyezik meg a nevük. Ha felbukkan a piacon valamilyen új megoldás, szolgáltatás, akkor azt igyekszik megvenni és integrálni, ha pedig ez nem sikerül, akkor lemásolni. Bekebelezte az Instagramot, megpróbálkozott a Snapchat-el és kísérletezget a TikTok szolgáltatásainak másolásával is. A Facebook ma már egy platform család, aminek elemei – Instagram, Messenger, Whatsapp is – különböző sorrendben ugyan, de Kínát leszámítva az egész világon domináns szerepben vannak. Az igaz, hogy minden évben menetrendszerűen jelennek meg elemzések arról, hogy a fiatalok – jellemzően a 18 év alattiak – elhagyják az oldalt, de teljesen mégsem tűntek el teljesen. Fiatalokkal beszélgetve mindig kiderül: nem a Facebook a kedvenc platformjuk, mást tartanak szexinek és trendinek, de mégis használják. Egyfajta közműként tekintenek rá, ahogy talán az idősebbek az email-re; nem igazán szeretjük már, de ha szükséges, akkor használjuk.

- Szerinted volt olyan pillanat, amikor lehetett volna valamit tenni az ellen, hogy a hirdetések terén ne alakuljon ki a jelenlegi domináns jelenlét, monopolhelyzet és „pénzszivattyú”?
- Ha az utóbbi két-három évben éledező iparági együttműködés, vagy annak a szándéka korábban jelenik meg és indul el – amikor is különböző médiumok próbálnak meg közös hirdetési piacteret létrehozni, hogy legyen elég adatuk és látogatójuk – akkor talán lett volna lehetőség a dominancia mérséklésére. Emellett az utóbbi években egyre gyakrabban megjelenő fizetős kapuk – vagyis, amikor egy oldalon csak néhány tartalmat fogyaszthatunk ingyen – is segíthettek volna ezt a tendenciát fékezni. Szinte az összes hazai médium a Facebook-ról beérkező látogatóktól és így a reklámvételektől függ. Úgy tűnik, hogy ezen a téren mindenki elkésett egy kicsit, de a „mi lett volna, ha…” gondolata mindig egy érdekes kérdés…

- És közben még a politikát – vagy annak megjelenési formáját – is soha nem látott mértékben formálta át…
- Izgalmas azt látni, hogy mi is történik ebből a szempontból a közösségi médiában. Az amerikai elnökválasztások idején látszott igazán, hogy mennyi pénzt lehet elkölteni Facebook hirdetésekre vagy kampányokra. De az is nagyon jól látszik, hogy a 2016-os elnökválasztáshoz képest miképpen változott meg a Facebook politikához való viszonya. Nagyon komoly transzparenciát vezetett be, így pontosan látszik, hogy ki mennyit költött a politikai hirdetésekre és milyen típust használ, vagy éppen hogyan céloz. Ez egy óriási transzparenciát jelent, mert például azt talán még ma sem lehet megtudni, hogy egy politikus milyen tévé hirdetéseket használt Wisconsin-ban és mondjuk New York-ban. És akkor a politikai szereplők és pártok saját maguk által adománygyűjtésre vagy információközlésre életre hívott platformjai egy újabb aspektusa a politikai világ és a közösségi média kapcsolatának. Egyébként éppen a közelmúltban volt egy vita arról, hogy a Facebook-on miért is lehet politikai hirdetéseket futtatni, hiszen az innen érkező bevételek marginálisak a vállalat számára. De közben pedig vannak olyan országok a Földön, ahol, ha az adott ellenzék nem tudna politikai hirdetéseket megjelentetni a Facebook-on, akkor ott a demokrácia, vagy annak a maradéka sérülne…

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!