- A pandémia emberiségre gyakorolt hatása kapcsán nagyából ezek a vélemények hallhatók: az ember képes lesz a változásra, vagy egyáltalán nem változik meg. És van az a verzió is, ami szerint ha visszatér az emberek biztonságérzete a járvány lecsengése után, minden visszaáll a régi kerékvágásba. Te hogyan látod ezt a kérdést?
- A tapasztalataim szerint minden nagyobb változás – ami lehet egy sorsfordító betegség, vagy más olyan életfordulat, ami alapvetően változtatja meg az ember életét – két hullámban érkezik. Az első hullám azonban nem csak előre jelez, hanem arról is számot ad, hogy már elindult és kikerülhetetlenül benne vagyunk egy átalakulási folyamatban, amely most egy alapvető, mély strukturális változás. Ez a pandémia esetében is így történik; az első hullám volt a bevezető, a jelző szakasz. Ez viszont több, mint figyelmeztetés, sokkal inkább egy híradás volt a már említett mély strukturális változásról, amit szerintem a második hullám be is fog teljesíteni. Ez elől kitérni, elbújni, negligálni nem lehet és nem is célszerű. Már túl vagyunk a felkészülésen, már benne vagyunk, azt is mondhatnám, hogy már megtörtént és most kibomlik. Nem mindegy viszont, hogyan. Itt még adódik esélyünk arra, hogy a változási hullámmal együttműködve, csoportos bölcsességgel haladjunk előre és ezzel csökkentsük a hullám romboló erejét. Ez a változás most az akaratunktól függetlenül mindenképpen bekövetkezik. Együttműködni még lehet, megakadályozni, módosítani, kitérni előle már nem.
- Miért nem lehet sem kitérni előle, sem irányítani?
- Azért, mert valójában már megtörtént és mi most átéljük. Itt elsősorban nem a vírusról van szó, hanem egy beteljesülő transzformációról. Szerintem sokan félreértelmezik a helyzetet és azt gondolják, hogy a vírus egyfajta ellenfél vagy ellenség, amit a vakcinával le lehet győzni, meg lehet állítani. De most többről van szó. A vírus a hordozója, pusztán eszköze annak, hogy meglássuk és megértsük a mélyben zajló alapvető változásokat, amely elől oly sokáig megpróbáltunk kitérni. Szerintem, ami most történik, az nem más, mint egy transzformáció a Bardo-ban, a köztes létben. Abban a szakaszban vagyunk, amikor még nem dőlt el, hogy mivé is alakulunk át, de az biztos, hogy az átalakulás elkezdődött és meggyőződésem az is, hogy ez az átalakulás valójában egy létezési mód váltása lesz. Mindezt a második hullám teljesíti be és társadalmi-, kulturális-, politikai-, együttélési struktúrák fognak összeomlani és megváltozni. Ez már független a vírustól. Semmi sem fog érintetlenül és változatlanul maradni. Olyan ez, mint amikor az örvény vagy a forgószél a felszínre hozza a mélyből azokat a lerakódásokat és információkat, amik eddig is ott voltak, de rejtve maradtak. Valószínű, hogy magát a vírust meg fogja fékezni az emberiség, de az valójában csak egy külső hordozója annak a mély szöveti változásnak, amiben benne vagyunk.
- Csak, hogy jól értem-e: ha nem jön a koronavírus és mögötte a covid-betegség, akkor valami más világított volna rá az általad említett változásra?
- Igen. Az emberiség alapvetően megérett arra – most nem csupán az ökoszisztémára vagy az emberi önzőségre gondolok –, hogy valamilyen összegzésben átforduljon egy másik létformába. Kiemelt időszakban élünk, ami nem lesz fájdalom- és veszteségmentes, de mégis azt gondolom, hogy ez egy különleges időszak. Ha felül tudnánk emelkedni a fájdalmon, azt is mondhatnánk: szerencsések vagyunk, hogy mindezt átélhetjük, mert meglepő lesz, ami végül majd megvalósul. Ennek részesévé válni most kicsit olyan, mint Krisztus korában élni, hiszen akkor is egy egészen mély módosulás jött létre az emberi együttélés szerkezetében. Jézus nem „csak” előre jelezte, hogy az idő beteljesedett, hanem megmutatta a saját életében, a testében, a lelkében végigvitte és beteljesítette. Végig ment az úton, megvalósította és megváltoztatta az együttélés mintázatát. Akkor és ott a történelem transzformálódott, de a változás nem az egyházakban ment tovább – azok inkább fékezni próbálták a Jézus által hozott forradalmat – hanem az emberi gondolkodásban és együttélésben. Az egymáshoz való viszonyunkban történt alapvetően új megközelítés. A megbocsájtás, a hit, az elköteleződés az igazság iránt, a szeretet újraértelmezése… a Jézus által jelzett és az ő életében beteljesített fordulat. Úgy hiszem, hogy a pandémia időszakában egy második, éppen ilyen jelentőségű, a jézusihoz hasonló mély strukturális változást élünk át, aminek a jelentősége is ugyanakkora lesz az életünkre nézve. Itt is egy ugrásnak kell bekövetkeznie és az egyéni, individuális szintet meghaladva az együttműködésünk, a kollektív tudatosságunk kell, hogy utat törjön a változáshoz. Szerintem az együttműködő és aktuális problémákra reagáló, tudatos csoportokban van az ugrás potenciálja.
A transzformáció szerintem most arról szól, hogy az emberek képessé válnak-e olyan együttműködésre váltani az individuális létforma helyett, ami hozzájárul a kollektív tudat emelkedéséhez. A kérdés, hogy visszatalálunk-e a csoporttér (együttlétezés) magjához, a problémaérzékenységhez a nyitott, rugalmas fejlődés Mezején.
- Mindez egy hatalmas és bonyolult kontextus, de az emberek jó része inkább csak a félelmet, a veszteséget szedi ki ebből a vírushelyzetből.
- Alapvetően pozitívan látom a helyzetet, egy kritikus tömegben gondolkodom s nem abban, hogy mindennek el kell pusztulnia. Abban hiszek, hogy ez az időszak egy lehetőség az ember számára arra, hogy valamiképpen a saját életének az igazságát úgy bontakoztassa ki, hogy az segítse az átfordulást egy teljesebb, valóságosabb életbe, a fény felé. Ebben kiemelt szerepe van az egymást segítő közösségeknek. Abban hiszek, hogy bár nagy a sötétség, de erőteljesebb a világosság és ez a transzformáció a világosságot fogja a felszínre hozni. Ebben a transzformációs időszakban az egyetlen lehetőségünk, hogy a saját életünk igazságát megpróbáljuk képviselni és követni, valamint tettekkel megvalósítani. Ez jelenti az önző viselkedésről való lemondást, a másokért való életet, az együttérzés létrehozását, a gyengébbek támogatását, az odaállást a másik ember, az elesett mellé és végül a változás mellé. Ezek mind kifejeződései lehetnek az átalakulásnak.
De ennek van egy mindent eldöntő alapfeltétele is. A minőségi változás során a legfontosabb kérdés az, hogy a változást elszenvedő rendszer (társadalom, közösség, egyén) nyitott- és befogadó állapotban van-e. Ez azért fontos, mert ha egy rendszer információ- és energia felvételre nyitott állapotban van, akkor képes a megújulásra és egy minőségileg magasabb szintű létváltásra. Ha a rendszer bezárul – egy család, egy közösség, egy társadalom, egy ország – akkor elveszíti az együtt gondolkodás, az együttérzés és az együtt rezgés képességét s önmagát pusztítja el. Éppen ilyen volt a Római Birodalom is, ami a saját nagysága csúcsán elveszítette azt az előnyét, ami a sokszínűségében, kultúrájában, nyitottságában volt és érzéketlenné vált a külső hatásokkal szemben. Nem akart együttműködni más kultúrákkal, a számára alacsonyabb szintű törzsekkel, ez pedig meg is pecsételte a sorsát. Minden olyan rendszer, ami ebben a transzformatív időszakban nem válik nyitottá és áteresztővé, önmagát szünteti meg.
- Ha ez a nyitottság nem áll fenn, akkor megváltoztatható-e, és ha igen, akkor hogyan?
- Sokan keresnek meg s általában egy találkozásra mindig nyitott vagyok. Ebből néha kibontakozik egy helyreállítási folyamat, egy változás íve, egy új egyensúly megtalálása, de ennek előfeltétele egyfajta összeomlás. A félelmek, hiedelmek, vélt sérelmek, a harag, a zárt világlátás, a korábbi énkép elengedése gyakran összeomlással jár. Sokszor azonban csak odáig jutunk el, hogy a másik oldalon az érdeklődés szintjén marad a dolog és az illető örökre elutasítja a lehetőségét annak a hullámnak, ami akkor érkezett az életébe, amikor segítséget kért. Mindenki úgy ül le abba a bizonyos székbe, hogy változni szeretne, de a változás első feltétele a szembenézés. Ha például valaki számára azt a visszajelzést adom, hogy ő intellektuálisan egy nagyon zárt egység, ami a fejlődése korlátja és ő ezt nem képes befogadni – merthogy szerinte az az ő értéke, azért küzdött, hogy magasabb intellektuális szintre jusson és címkézésnek éli meg a szavaimat – akkor nem tudunk találkozni egymással. Ő gyakorlatilag bezárult és egy egyirányú pályán halad tovább. Viszont, ha ehelyett azt mondja, hogy igen, elveszítettem a kapcsolatot a szívemmel, az érzéseimmel, a testemmel és megmaradtam egy zárt intellektuális szinten s emiatt elmagányosodtam, kapcsolatképtelenné váltam, akkor ez a szembenézés létrehozhat egy befogadó állapotot a változás felé.
- Ehhez mindig szükség van egy segítő szakemberre?
- Az én tapasztalatom az, hogy mindig kell valaki, egy külső szempont ahhoz, hogy az ember tovább tudjon lépni. Erre magunktól nem vagyunk képesek, kell a külső impulzus, ami jöhet egy társtól, egy baráttól, egy csoporttól vagy egy szakembertől... Ha csak önmagunkra figyelünk oda és nincsenek építő, visszajelző csoportjaink – ez lehet a család, egy baráti társaság, de akár egy projekt team is – ahol valódi visszajelzésekhez jutunk, akkor ezen a transzformációs úton nem lehet elindulni.
- A Te személyes megélésed milyen volt az első hullámban? Voltak nehézségeid?
- Az első hullám alatt teljes visszavonulásban éltem; három hónapra külső kapcsolataim szüneteltettem, a családomon belül maradtam, az üzleti és kollegiális kapcsolatot online tartottam másokkal, Az időm sok edzéssel, gondolkodással telt. Töltekeztem, s noha nem volt könnyű időszak, mégis pozitívan éltem meg. A második hullámban pedig nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert van családom – ami egy intenzív mikroklímát jelent számomra, ahol élő módon tudok kapcsolódni – van egy stábom, valamint egy vezetett csoportom, akikkel együtt tudok fejlődni. Utóbbi esetében egy nagy létszámú, 32 fős csoportról van szó nagyon intenzív együttműködéssel, hiszen a folyamatos kapcsolattartásban direkt módon, lépésről lépésre tudjuk érzékelni azt a transzformációt, amin most keresztül megyünk. Óriási lehetőségként élem meg, hogy a csoport szívvel-lélekkel, százszázalékos elköteleződéssel tette oda magát a változás mellé. Napi szintű kapcsolatban vagyunk a házi feladatokon, a reflexiókon keresztül. Nagyon intenzív támogatást adunk egymásnak.
- Neked is szükséged van a támogatásra?
- Nagyon is és ezt a családomon kívül ettől az öt fős stábtól is megkapom. Gyakran adunk egymásnak építő visszajelzést, aktuális problémákon dolgozunk együtt, visszük a nagycsoportot. A nagycsoportban szintén gyakran adunk egymásnak visszajelzést.
- Nem csak most, hanem máskor is felfigyeltem rá, hogy sokat emlegeted a stábod; miért ennyire fontos ez s mit tudnak ők, hogy csapattagok lehetnek?
- Valójában nem akartam céget vagy üzleti vállalkozást létrehozni, de mégis úgy alakult, hogy öt ember olyan ugrást hajtott végre a saját életében, ami hitelesítette őket arra, hogy százszázalékosan oda tudjanak állni azon ügy mellé, amit közösen képviselünk; vagyis próbáljuk az életünk igazságát hitelesen megélni. Mindannyian foglalkozunk coachinggal – a legtöbbünk ebből is él – de emellett közösen egy nagyon elkötelezett tanulási folyamat részesei is vagyunk. Ami közös bennünk: hogy mindenki ugrott már az életében, vagyis olyan életmód és helyzetváltáson ment keresztül – feladott karriert, nagyobb lehetőséget – ami után százszázalékosan a változás támogatása mellett kötelezte el magát, ez vált az élete középpontjává. Vállalta a bizonytalant, a biztossal és kikövezettel szemben, hogy követe lehessen a változásnak. Óriási hálát érzek, hogy ennek a stábnak a tagja lehetek.
- Mit jelent az életünk igazságának a megtalálása és megmutatása? Egyetemes dolgokról, vagy mindenki esetében másról van szó?
- Az életünk igazsága például azt jelenti, hogy nem kapcsolódunk piszkos emberekhez, az üzleti érdek nem előzheti meg az igazságot. De jelenti azt is, hogy hiteltelen emberekkel nem tartunk fenn látszat- és érdekkapcsolatokat sem a magán-, sem az üzleti életben. Ez a tértisztítás, ami egy nagyon nehéz feladat.
- De mit jelent az, hogy piszkos ember?
- Számomra azt a megátalkodottságot jelenti, hogy valaki nem akar szembenézni a problémáival, a gyengeségeivel, az élete aktuális helyzetével, a hiányaival. Beletemetkezik az önfelmentés látszatába, amit tényekkel támaszt alá. A csúsztatás álomvilágába és az elért sikereibe kapaszkodva elszakad az igazság realitásától. A piszkos ember folyamatosan a tényekkel takaródzik, az általánosítás mögé bújik, felmenti önmagát és relativizálja az igazságot. Számára semmi sem fehér vagy fekete, hanem minden szürke, mindenben talál valami jót és értékeset. Így sosem kell szembenéznie mélyen önmagával és sohasem jut el a valódi megbánáshoz és a megtisztuláshoz sem. A fentebb említett kritériumok az üzleti életben gyakran megengedhetetlennek számítanak, merthogy „mindenki hoz kompromisszumot”, hallom sokaktól. Mégis van egy határ, amit a profit érdekében sem szabad átlépni. Mi csak azokkal dolgozunk együtt, akikben látunk potenciált vagy elköteleződést a hibákkal való szembenézés felé. Noha a pénznek is meg kell jelennie – hiszen abból élünk – mégsem elsősorban az anyagiak mozgatnak bennünket. Ha valakit romlott embernek tartok a múltja és a jelenbéli, számomra elfogadhatatlan szerepvállalásai miatt, akkor egymillió forintos óradíjért sem fogom elvállalni. Pedig óránként egymillió forint mindenkinek jól esne.
- Azt tényleg szép summa.
- Az, de nincs jelentősége.
- Tisztázzuk, a kompromisszum csak rossz lehet?
- Nem, vannak jó kompromisszumok is. Arra gondoltam inkább, hogy vannak az üzleti- és a magánéletben is erkölcstelen és romlott emberek, akik felcserélték az értékrendjüket, törtetőek, átgázolnak másokon és vélt előnyökért eladják a lelküket. Ilyen emberekkel nem kötök sem kompromisszumot, sem üzletet. Nem arról beszélek, hogy csak a ma született bárányokkal szabad együttműködni – sokkal inkább a potenciállal, azzal az emberrel, akikben ott van a vágy és a szándék a megtisztulás és a fejlődés iránt.
- Az általad képviselt egyenesség mennyire vonzó vagy éppen riasztó azok számára, akikkel kapcsolatba kerülsz? Van esetleg olyan visszajelzésed, ami téged is korrekcióra késztethet?
- Jézus azt mondta: azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak és mennyire szeretném már, ha fellobbanna. Pilinszky szerint: Az Evangélium döntő, isteni – valóban isteni – újdonsága épp az, hogy a nyilvánvaló bűnösök mellett megmutatta az erénybe burkolózó bűn mindennél súlyosabb voltát. Ezt úgy hívják, hogy képmutatás. Mielőtt érkeztél, volt egy másfél órás online coachingom egy svájci cégvezetővel. Annak kimondásával kezdtük, hogy az igazság mindent felülír; az őszinteség képviselete a legfontosabb akár üzletileg a számokban, akár a felelősség kérdésében. Azt mondtam neki, hogy ha ezt a kultúrát beviszi a cégébe, akkor boldogan támogatom, de ha ezt felülírja az üzleti érdek, akkor hagyjuk abba. Mint első számú ember legyen ez a kultúraváltás alapja. Belátta, elfogadta és van egy közös alapunk, amire figyelmeztetni tudom. Az összeomlás, amiről már beszéltünk a nyitottsággal és a belátással kezdődik. Ha találkozom valakivel és azt mondom neki, „látom rajtad, hogy alacsony az önismereted”, és ő ezt támadásnak éli meg és ki is kéri magának, akkor vagy én voltam túl erős vagy Ő túlságosan zárt. Ha elkezdi sorolni, hogy mennyi képzésen, beavatáson, családállításom van túl, akkor keletkezik közöttünk egy fal. Viszont, amikor rákérdezek a párkapcsolatára, elhallgat. Szóval néha direkt vagyok és a szavaim egyes emberekre címkézésként hatnak. De ha valaki benne marad és szembenéz a helyzetével – vagyis azért jött, hogy valaki kimondja, amit mélyen ő is sejtett, hogy letért a saját útjáról – akkor ez a gondolkodásmód átfordulhat. Aki csak megerősítésért jön vagy nem mer szembenézni az elakadásával, azzal nem tudok dolgozni. Csak a hiányainkból és a küzdelmeinkből tudunk tanulni, a démonjaival mindenkinek napi szinten meg kell küzdenie. Ebben tudok egyenes, gyors és direkt támogatást adni, de a lélekmelegítő kellemes beszélgetésekre nem fordítok időt. Az alapállás gyorsan kiderül s ha valaki fejlődni szeretne, azért mindent megteszek.
- A közösségi médiában eléggé jól látszik, hogy mit képviselsz, így aki megkeres téged, tudhatja, hogy mire számíthat, nem?
- Azért van egy húsz százalék, aki úgy gondolja, hogy ő már mindenen túl van, „megérkezett” és csak egy kis megerősítésre vágyik.
- A mély tartalmú írásaiddal nagyon szervezetten és aktívan vagy jelen a Facebook-on, mi a célod?
- Alapvetően kettős céllal vagyok jelen az online térben. Az egyik az önfejlesztés; ha csiszolom, kifejezem a gondolataimat és azokat egy egységes rendszerben képes vagyok kifelé is megmutatni, akkor az számomra is egy fejlődést jelent. Ez egyébként egy kemény meló, nagyon sokat dolgozom egy-egy íráson. A másik célom pedig egyfajta tanítás. Fenntartom ezt az oldalt azzal a szuverenitással, hogy csak arról írok, ami engem foglalkoztat azzal együtt, hogy bízom abban is, hogy mindez másokat is érdekelhet és talán adhat egyfajta iránymutatást is. Vagyis nem megrendelésre, témaszelektíven írok, hanem a bennem felmerülő problémákról fogalmazom meg a véleményem olykor erős, olykor kevésbé erős formában. Soha nem ítélkezem, hanem a számomra fontos dolgoknak egy mélyebb igazságszinten való megmutatása a célom.
- Biznisz, ügyfélszerzés szempontjából neked szükséged van erre a fajta közösségi média-jelenlétre?
- Biztos vagyok benne, hogy van ennek egy brand-építő hatása is, de soha semmilyen formában nem hirdettem az oldalam. Amikor ugrásszerűen nagyon megnőtt az oldal követőinek a száma, az már kicsit zavaró is volt a számomra. Először úgy éreztem, hogy ez már egy kezelhetetlenül nagy tömeg, de aztán ez az érzés átfordult bennem és talán örülni kezdtem annak, hogy ilyen sok emberhez el tudok juttatni szerintem hiánypótló üzeneteket.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!