″A mesterséges intelligencia egy elképesztően jó, új eszköz, ami szárnyakat ad mindenkinek”

″A mesterséges intelligencia egy elképesztően jó, új eszköz, ami szárnyakat ad mindenkinek”
Császár Előd igen jó barátjának tartja a mesterséges intelligenciát. Az énekes-DJ az AI (artificial intelligence) segítségével kibontakoztathatta a benne szunnyadó képzőművészt is. Így már, ahogy ő fogalmaz festménynek látszó tárgyakat is készít; és egyre nagyobb sikerrel. Előd nem csak azért érzi magát szerencsésnek, mert a képei közül egyre több gazdára talál, hanem azért is, mert a mesterséges intelligencia által egy vadonatúj művészeti ág megszületésénél bábáskodhat.

Mindig is jelen volt a művészet az életedben. Most bővült a repertoár, és a zene mellett helyet kapott a képzőművészet is. Mi ennek az oka?
A képzőművészettel nagyjából másfél éve foglalkozom elhivatottan, habár a vizuális művészkedés szerves része a DJ-előadásoknak, ebből pedig sokszor kivettem a magam részét. Ez főleg Amerikában történt, ahol lemezlovasként sikerült letenni a névjegyemet a nemzetközi elektronikus tánczenei színtéren.
Amikor megjelentek a - már használható - mesterséges intelligenciával működő képalkotó rendszerek, rögtön tudtam, hogy eljött az én időm. Korábban kollázsanimációkat készítettem, amelyek különböző képek felhasználásával jönnek létre, melyekhez a képeket általában - mint mindenki más - a neten keresgéltem. De az AI segítségével ma inkább minden elemet külön készítek, így tulajdonképpen a saját animációs filmjeimet csinálom, csak máshogy rajzolom őket. Ha kell egy holdat nagy bajusszal és szivarral a szájában, akkor ez elég könnyű már, ráadásul a hagyományos kollázsokhoz képest itt minden elem eredeti, és előtte sosem látott.

Soha nem gondolkodtál azon, hogy ecsetet ragadj, és úgy alkoss?
Nem igazán, mert ez a fajta alkotás soha nem érdekelt, bár az idő múlásával egyre inkább belepiszkálok a képekbe. Ettől függetlenül engem mindig is a digitális világ vonzott, bár nem értettem sem a photoshophoz, sem azokhoz a programokhoz, amelyekkel a képeket szerkesztik azok, akik tudják mit csinálnak. Mivel DJ-ként eléggé el voltam foglalva, igazán nem volt időm mással foglalkozni komolyabban. A vizualitás azonban mindig is érdekelt, hiszen egyáltalán nem mindegy, mit látnak a hátam mögött az emberek a kivetítőn, amikor zenélek. Arra azonban álmomban sem gondoltam, hogy én ezzel egyszer komolyabban is foglalkozom majd.

Emlékszel arra, mi inspirált, hogy képalkotóként is kipróbáld a tehetséged?

Láttam egy videót a Youtube-on, ahol valaki azt magyarázta, hogy ha különböző kifejezéseket beleírunk egy szövegmezőbe, akkor ezek alapján a gép elkészíti nekünk a képet, amit megálmodtunk. Ez nagyon megtetszett, ráadásul már évek óta figyeltem ezt a rendszert, de addig sokkal nehezebb volt dolgozni vele, nem hétköznapi embernek való interface-szel. Aztán egyszer csak megvolt a titok nyitja, ott volt az eszköz, ami viszonylag egyszerűen megoldotta, amit szerettem volna. Aztán elkezdtem posztolni a képeimet, és hamar azon kaptam magam, egyre jobban élvezem, amit csinálok, ráadásul a képek meglehetősen zajos sikert arattak mindenfelé. Már jó pár képet el is adtam, és hamarosan megnyílik az első önálló kiállításom, Budapesten.

Kellett ahhoz Amerika, hogy az irányzatot felfedezd, és ezt a fajta tehetségedet is kibontakoztasd?
A képzőművészet a DJ-skedéstől teljesen független. Nem hiszem, hogy Amerikának köze van a képeimhez, bár azok a popkulturális hatások, amelyek engem ott értek, nyilván nagyon erősen jelen vannak a művészetemben. De ha már hatásokat keresünk, azt gondolom, leginkább az általános iskolás rajtanárom volt rám óriási befolyással, mert ő mutatta meg a kollázst, mint művészeti ágat, amit azóta is nagyon szeretek.

Hová sorolod azt a fajta művészetet, amit te képviselsz? Nevezhetjük ezt festészetnek?
Ez biztosan nem festészet, legalábbis nem a dolog szokványos értelmében. Azt szoktam mondani, hogy festménynek látszó tárgyakat készítek, hiszen amit csinálok, igazából egy egészen új művészeti ág, ahol a szokványos művészeti címkék és módszerek nem feltétlenül működnek. Szerencsésnek érzem magam, hiszen viszonylag ritkán van az embernek alkalma arra, hogy egy vadonatúj művészeti ág születésénél ott legyen. Egy igazán produktív klasszikus festő életműve 100-300 képet készít, és az tényleg nagyon sok kép. Én az elmúlt másfél évben minimum pár ezer képet gyártottam, de ebből nyilvánvalóan nem lehetett mindegyik jó, sőt rengeteg használhatatlan készült. Szép lassan azonban kialakult a saját stílusom, és rájöttem mi az, ami mozgat. Ennek a technikának épp az a hátránya, ami az legnagyobb előnye, nevezetesen, hogy mindenki nagyon ügyes. Épp ezért mindennél fontosabb, hogy olyan képeket készítsek, melyeken egyből felismerhetőek a stílusjegyeim. Csak így lehet kitűnni a rengeteg jó minőségű, mesterséges intelligenciával készült kép közül.

Mitől lesznek mások, különbözőek a te képeid?
Elsősorban attól, hogy a képeimen cicák vannak, egy nagyon erősen meghatározható stílussal. Valójában nem én találtam meg a macskákat, hanem ők találtak meg engem. Tavaly készítettem egy rajzfilmsorozatot, ami azonban mostanra kezd el beérni. Ennek az egyik epizódjában szerepelt két cica, melyek a legendás Kraftwerk zenekar macskájának a kicsinyei voltak, ráadásul ott születtek a stúdióban. Ebből is látszik, hogy a sorozat nem hétköznapi történetekből áll… A sztoriból a végén kinőtt egy virtuális zenekar a két cicával, majd ennek a virtuális zenekarnak a hatása ez az a rengeteg kép, amit készítettem, gondolván arra, hogy ennek a zenekarnak nem promófényképei lesznek, hanem promófestményei. Egyik dolog jött a másik után, és egyszer csak ott találtam magam a Bálnában az Art & Antique kiállításon, ahol meg is vették a képeimet. Hihetetlen volt, hogy ott, a sok komoly művész között az én cicáimat is kellően komolyan vették. Ráadásul a cicákban még az is jó, hogy azoknak is mond valamit, akiket nem feltétlenül hoz hihetetlen lázba egy festmény, de a cicákat azonban szeretik…

Hogyan képzeljük el a te alkotómunkádat? Hogy zajlik, egy-egy kép elkészítése
Sokféle rendszert használok, először azt találom ki, melyik eszközzel dolgozom, aztán a képet álmodom meg, pontosabban azt, hogy mit szeretnék látni. Ezután nagyjából egy percen belül elkészül az első verzió. Ez a legritkább esetben jó, úgyhogy általában jó pár képből áll össze a végleges változat photoshopban kvázi kollázsként, de mivel a darabok ugyanabból a forrásból származnak, a végeredmény mégis „nemkollázsos” homogén lesz. A kép alumíniumlapra - ez a kedvencem - vagy vászonra „printelődik”, a végén van még egy három-négy napos utómunka festéssel és lakkozással, amitől úgy néz ki, mintha igazi festmény lenne. Előfordul, hogy vitatkoznak is velem, hogy ne mondjam már, „hát látszik, hogy ez egy festmény”. Hát, ha annak látszik, akkor jó…

Barátságban vagy a mesterséges intelligenciával?

Jaj, nagyon! Ez egy elképesztően jó, új eszköz, ami nem véletlenül tarolta, tarolja le a világot. Szárnyakat ad mindenkinek, dalszöveget ír velem, olvasónaplót csinál a lányomnak, vagy olyan dolgokban nyúl a hónunk alá, amiben nem feltétlenül vagyunk jók eredetileg. Mint én a festészetben. Nem tudok festeni, de a vízióm világos és egyértelmű. AI nélkül nem lennék képzőművész. Vagy ha igen, nem ilyen…

Milyen helyet foglal most el a zene az életedben?
A zene természetesen nem tűnt el az életemből, csak a képzőművészkedés kicsit átvette az uralmat mostanában. Júliusban a Budapest Parkban lesz az FLM zenekar harmincéves évfordulója, ahol felcsendülnek a régi dalok, és előkerülhetnek olyanok is, amelyeket már nagyon régen nem énekeltem. Mindeközben persze DJ-ként is tevékenykedem, és folyamatosan jelennek meg a lemezeim külföldön.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Juhász Marianna

1998 óta dolgozik a nyomtatott és az online médiában. Pályafutását egy megyei napilap tudósítójaként kezdte, ezt követően éveken keresztül munkatársa volt több országos gazdasági magazinnak …