
Hasonlóan a nemzetközi trendekhez idehaza is az informatikai vállalkozások szívják fel a legtöbb munkavállalót. Az ezen a területen működő multinacionális cégek és a gombamód szaporodó startupok, kkv-k egyaránt keresik az embereket a legkülönbözőbb pozíciókra. „2015-ben már érezni lehetett, hogy sokan szeretnének elhelyezkedni informatikai szektorban. Főleg a magas kereseti lehetőségek miatt. Azóta sincs ez másképp. Minden esztendőben folyamatosan növekszik az IT kurzusokat elvégzők száma.” – hangsúlyozta Herczeg Rudolf, a Focus és a Ruander Oktatóközpont vezetője. A szakember hozzátette, hogy korántsem arról van szó, hogy a számítógépes alapismereteket fejlesztő képzéseket kapták volna fel az emberek. Inkább a speciális igényeknek való megfelelés került előtérbe. A többség a haladó szintű táblázatkezelést, az informatikai rendszerüzemeltetést és a szoftverfejlesztést érintő képzések iránt érdeklődik. A paletta pedig folyamatosan bővül. Már az alkalmazás – és mobilfejlesztői OKJ-s végzettséget adó tanfolyamok is megjelentek a hazai felnőttképzési piacon.
Nem csak az informatikusoké a világ
„Az IT területén azok a szakmák tűnnek a jelentkezők szemében biztosnak, amelyek folyamatosan megújulnak, követik a változásokat, illetve az új trendeket” – véli Herczeg Rudolf. A Focus és a Ruander Oktatóközpont vezetője szerint ugyanakkor csalóka lenne azt gondolni, hogy csak az informatika áll az új szakmát keresők figyelmének a középpontjában. A biztos jövőt sokan még mindig a szakács, pincér, vagy éppen a gépi forgácsoló mesterség elsajátításában látják. Ráadásul az olyan, - utólag alaptalannak minősülő hírek - amelyek arról szólnak, hogy a Balatonnál ebben a szezonban akár egy millió forintot is lehet keresni séfként, még növelik is a karrierváltásban gondolkodók számát, akik általában egy év alatt szerezhetik meg a választott új szakmájukhoz szükséges végzettséget, de az intenzív programot választók akár hat hónap alatt is abszolválhatják a képzést.
Azért a pénz az úr
Bár a legtöbben a jövőbeni jobb fizetések elérése miatt válogatnak a szakmák között, a tanfolyamokra jelentkezők közt egyre bővül azoknak a nőknek a száma is, akik a gyerekvállalás után keresik az utat vissza a munkaerőpiacra. A Focus és a Ruander friss piaci elemzése megállapítja, hogy ők zömmel olyan állásban gondolkodnak, amely igazodik a kicsik körüli családanyai teendőikhez. Ennek megfelelően sokuk nyitott a fogászati asszisztens, a pedagógiai és családsegítő munkatárs, vagy éppen a gyógypedagógiai segítő munkatárs képzések iránt.
Az új szakmát tanulók másik jól körülhatárolható csoportjába pedig azok tartoznak, akik kedvtelésből, új hobbijuk miatt döntenek a beiratkozás mellett. Ennek révén folyamatosan növekszik azoknak a száma is, akik szeretnék elsajátítani például a sör és gyümölcspálinka gyártás, vagy éppen a sajtkészítés fortélyait.
A növekedés jövője
Ha a jövőbe tekintünk, akkor várhatóan két szegmensnek nőhet igazán a népszerűsége a hazai felnőttoktatási piacon. Az egyrészt a jogszabályilag végzettséghez kötött szakmáké, amelyekhez egyebek mellett a szakács, a fotós, vagy akár a habilitációs kutyaképző hivatás is tartozik. Másrészt az olyan trendi, felkapott mesterségek is nagyobb figyelmet kaphatnak az elkövetkező években, mint a kézműves élelmiszeripari szakemberekké, illetve a táplálkozásra, ételérzékenységre odafigyelő szakácsoké és cukrászoké – állapítja meg a Focus és a Ruander elemzése.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!