
Harmadik alkalommal került megrendezésre az „Év intelligens vállalata” verseny, melyen 22 vállalat, közel ezer munkavállalóval indult. A versenyen a feladat egyszerű: a vállalatot képviselő munkavállalóknak, két fordulóban a legmagasabb intelligenciaátlagot kell elérniük. Az első lépcső egy online teszt, amelyen a legjobb eredményt írókat kérik fel a második lépcsőben való részvételre. A második lépcső már a személyes jelenlétet igénylő, hivatalos „Mensa teszt”. A verseny szervezői három kategóriában − kis-, közép- és nagyvállalat − osztottak díjat. Idén a kisvállalati kategória győztese a pénzügyi és telekommunikációs szférának, nemzetközi színtéren is szoftverfejlesztéssel bedolgozó Pilar Kft. lett.
Nagy-Britanniában is megrendeznék
Középvállalati kategóriában a Sigma Technology Kft. megvédte a tavalyi első díját, amely szintén nemzetközi szintérre szállít informatikai és mérnöki megoldásokat. A nagyvállalati kategóriában szintén címvédés történt, mégpedig a NOKIA részéről, akik 160 versenyzővel képviselték magukat a megmérettetésben. A díjat a Mensa HungarIQa elnöke, Bogdán Richárd adta át, de felszólalt a Mensa világszervezet elnöke is, Balanyi Bibiána, aki elsőként tudta tavaly magyarként betölteni ezt a kiemelt pozíciót. Rutai Gábor, a díj alapítója szerint a verseny jó csapatépítő alkalom, hiszen a versenyzők egyénileg írják meg a teszteket, de azok eredményével szervezetten, csapatként szerepelnek. A vállalatok által idén benevezett közel ezer munkavállaló közül 458 jutott be a második fordulóba, és közülük 293-man írtak 130 fölötti eredményt, amely azt jelenti, hogy intelligencia hányadosuk olyan magas, mint az emberiség legintelligensebb 2 százalékának. Hozzátette, hogy a díj közel áll ahhoz, hogy hamarosan külföldön is, többek között Nagy Britanniában is megrendezzék hamarosan a versenyt.Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!