Szeretném leszögezni, hogy az interjú ezelőtt a rohadt nyavajának a felrobbanása előtt készült, viszont Arthur nagyon jó volt, ezért az írás is fantasztikusra sikeredett, tehát érdemes elolvasni. A terv az, hogy csinálok egy reflexiót, hogy mi és hogyan lett a valóságba beültetve Arthur szerint (és kicsit szerintem). Jó olvasást!

Szerencsére a „Mit csinál egy kiberbiztonsági szakember, ha nem könyvet ír és előadást tart?” kérdésemnél a jövőkutatás felé indultunk, de azért először nézzük Keleti Arthur hétköznapjait. A „sok póklábon álló élet” szakmai részét nem is boncolgatnám hosszasabban, mert könnyen utána lehet keresni, legyen annyi elég, hogy a T-Systemsnél IT Biztonsági stratéga, főszervezője a 15 éve futó, 100 brandet magába foglaló ITBN kiberbiztonsági konferenciának, miatta van Informatikai Biztonság Napja, valamint önkéntes kibervédelmi összefogást is szervez, KIBEV néven. Továbbá rengeteget utazik a Távol-Kelet délebbi országaiba, mint Vietnam, Thaiföld és Indonézia, mely országokban európai, de pláne magyar szemmel rengeteg ember él (96+69+265=430 millió ember). Mint kifejtette, hidat próbál képezni hazánk és a nagyon másként működő és gondolkodó „kollektivista társadalmakkal”, melyekben hatalmas a növekedési potenciál, az informatikai területén is. Nem is sejtenénk, de a programozásban is megjelenik ez a másként gondolkodás, így az itt található rengeteg hackert sem árt megérteni, de szerencsére jókból sincsen hiány, akikkel közösen lehet dolgozni – derült ki. Ugyanakkor gyakran elidegenítő hackerekkel és bűnözőkkel foglalkozni, így szívesen folyik bele az Édesmindegy cukrászda dolgaiba résztulajdonosként, mivel az más, mint a független kutatói üzemmód és a „cikkírási kényszer”…

A pöcifocizás nem jó semmire?!

De hogy ne gondoljunk Arthurról rosszat, nevesül azt, hogy robot, és/vagy több van belőle, elmesélte, hogyan szokott kikapcsolódni, régen zenét is szerzett, de arra már nincsen ideje, helyette a Battlefield sorozatot nyomkodja éjszaka, az alvás rovására. És innen eljutottunk oda, hogy milyen oktatási potenciállal rendelkezik a számítógép, azaz a rajta futó játékok, amiről szüleink meg voltak győződve, hogy csak égetjük el az időnket holmi pöcifocizással (TradeMark Évanéni). De ugye a legegyszerűbb játékoktól is fejlődik a szem-mancs kordináció, az összetettebb történetekkel meg a problémamegoldó készségünk. Mint Arthur felidézte, 9 évesen már csapatban nyomták a „pöcifocizást”, ami bitnyelvre visszafordítva a régi Commodore 64-es számítógépekre készült demók és játékok készítését jelentette, ebben a programozás alapjainak elsajátításai is benne volt, és itt már olyan kooperatív, céges miliőben alkalmazható skillek is rajta ragadtak a társaságon, mint hogy ha valaki megcsúszik a projekt egy részével, akkor minden csúszik.

Itt jómagam nagyon radikális oktatáspolitikai reformért kiáltottam, de Arthur szerint „csak” paradigmaváltásra van szükség, hiszen a jövő embere nem tudás alapú, hanem megoldás alapú lesz. Felidézte, hogy még mindig emlékszik az Augsburgi csata évszámára, amitől az ember nem fog összefüggéseket észre venni, megoldásokat találni, pedig ennek elsajátításához kellene asszisztálnia az oktatásnak. Itt jegyezte meg, hogy az ifjúságra több ragad meg a reneszánsz Firenzéről és az ókori Rómáról vagy Görögországról az Assassin's Creed játékoknak köszönhetően, mint ha tankönyvet adunk a kezükbe, szerencsére erre a játékkészítők is rájöttek, ahogyan azt alább láthatjuk.

Ugyanakkor a valódi problémamegoldó kompetenciák, mint a csoportmunka, fegyelem, koncentrálás, győzni-veszteni tudás, elsajátításának lehetősége ott van a kibertérben. A szakértő a itt a League of Legendst, ami egy valós idejű stratégiai játék, illetve a Fortnite-ot hozta, ami kicsit kalandozósabb cucc, azt meg már én teszem hozzá, hogy mindkettő cuki, de a legnagyobb játékokat a Blizzard rakja össze. Felidézett egy megtörtént esetet, mikor egy vidéki áltisiben tartott előadást, először is a szülők simán elvesztették a fonalat, majd egy srác arra kezdett panaszkodni, hogy kicsit zavarja, ahogy a törökök törik az angolt az általa preferált játékban…

Az a fránya egyetem

Átbeszéltük, hogy a középsuliban miként kéne ezeknek a skilleket tovább fejleszteni különösen most, hogy a digitális kommunikáció eszközei már napi használatban vannak az oktatásban, majd eljutottunk a felső oktatásig, ahol már, mint kifejtette, a szakosodás következne. Tehát ha valaki data analyst akar lenni, akkor a megszerzett problémamegoldó tudása mellé kap egy erős matek és infós hátteret. Azért szerencsére vannak jó példák is, pl. Charaf Hassan, a BME-n projektalapon is dolgoztat, így juttatva hozzá a diákokat ahhoz a tudáshoz, ami a „való életben”, azaz a céges miliőben kellhet. Ugyanakkor Arthur hozzátette, hogy a legnagyobb techcégek gyakorlatilag nem is nézik a diplomát, hanem azt, hogy mit tud a delikvens, milyen a háttere és milyen energiát hoz. Ma már az sem ritka, hogy középiskola környékén már komoly pénzekért dolgozhatnak fiatalok fizetős projekteken, esetleg éppen a hadsereg vagy a titkosszolgálatok gamereket vagy hackereket keresnek.

És itt jön az MI és a robotok

Hogy miért is lesz „felesleges a részletes tudás”, mert olyan MI által vezérelt asszisztenseink lesznek, akik minden választ egyből az orrunk alá fognak nyomni. És aki a fenti „szabadidős” felsorolásnál azt gondolta, hogy Arthur ebbe még simán bele tudna valamit nyomni, annak igaza volt, mert természetesen beszállt az amerikai Sight című scifi folytatásának elkészítésébe. A lenti film meg pontosan megmutatja, hogy milyenek lehetnek majd az appok, melyek mindenben is segítenek! Folyt köv!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!