Tavaly év végén eldöntöttem, hogy heti egy alkalomra csökkentem a közösségi médiában eltöltött időmet, pedig érzésem szerint, másokhoz viszonyítva, nem is volt az olyan sok. Akkor miért?

Megfigyeltem magamat három, egymástól független napon. Ledarált a felismerés. Minden egyes pillanatban, amikor éppen befejeztem egy munkát, vártam valamire, megérkeztem valahová az autóval, az ágyban reggel és este, megnéztem a telefonomat. OK. Az internet számomra munkaplatform is, de nem ezért. Csak úgy. Szokásból. Feltűnt azonban az is, hogy meditáció vagy kemény edzések után nem érdekelt annyira a külvilág.

Számos ügyfél tette már nekem fel azt a kérdést, hogy szerintem a digitális függőség megváltoztatja-e az embereket? Az a helyzet, hogy sok tekintetben folyamatosan változunk, de talán a legmélyrehatóbb változás az önmagunkhoz fűződő viszonyunkban következett be, tehát abban, hogy hogyan érezzük magunkat saját magunk társaságában.

Eléggé ellentmondásos a helyzet, ugyanis úgy véljük, hogy egy általunk elfogyasztott cappuccino vagy Négy Évszak pizza nagy érdeklődésre tart számot. Megosztjuk a világgal az összes gondolatunkat és érzésünket, és úgy csinálunk, mintha a világ a szerető édesanyánk lenne, aki minden mozdulatunkat örvendezve megtapsolja. Másrészt viszont miközben túlbecsüljük önnön fontosságunkat, egyidejűleg az önérzet megélése és az énképünk egészen torz lett.

Sokan a technikára és az állandó elérhetőségre hárítják a felelősséget.

A technika lenne a rossz, ami még önzőbbé teszi az embereket?

Az okostelefonok nem jó, hanem inkább rossz hatással vannak az önmagunkkal való kapcsolatunkra? Miattuk már nem is tudjuk élvezni a saját társaságunkat?

Szó sincs róla, ezeket az eszközöket nem hibáztathatjuk semmiért, csakis magunkat, hiszen kizárólag az számít, hogy mi személy szerint mit kezdünk a technikával és a technikai eszközökkel.

A miértek megértéséhez először azt kell megvizsgálni, hogy egyeseket mi vihet arra, hogy minden idejüket a közösségimédia-felületeken töltsék ahelyett, hogy önmaguk társaságát élveznék akár egy percig is.

Mit csináljunk, ha nem mások életét követjük nyomon?
Egyáltalán mit lehet csinálni, ha nincs kedvünk a közösségimédia-felületeket böngészni és éppen egyedül vagyunk? Hát, például... tenni egy nagy sétát, sportolni; csak jelen lenni, önvizsgálatot tartani; tudatosnak lenni, tudatosan élni, és fejleszteni az önismeretünket; maradéktalanul kiélvezni minden egyes pillanatot; az aznapi problémákat átgondolni, és az önmagunkkal folytatott eszmecsere során megoldást találni rájuk; olvasni egy jó könyvet, és teljesen belefeledkezni a történetbe vagy a kavargó gondolatainkba. Ezekről maradsz le, ha hosszú órákat töltesz MÁSOK életének tökéletesen érdektelen mozzanatainak követésével.

Miért, mégis mi a baj mások közösségi médiás bejegyzéseinek olvasgatásával és nézegetésével? Természetesen semmi rossz nincs benne. Sőt, hasznosan eltöltött időnek számít, ha újdonságokról olvasol, új szempontokkal gazdagodsz, vagy ötletes mémek segítenek önmagad vagy a világ jobb megértésében. Ezekkel mind semmi baj nincs. Én magam azon személyek közé tartozom, aki kifejezetten örül, ha a barátaim sikereiről, akár a jól eltöltött nyaralásáról, vagy néha a családjáról látok képeket. Hálás vagyok, mert megosztott velem valamit, a szó legjobb értelmében. Számtalan kedves régi és új ismerőst hozott az elmúlt években a háló. És igen, személyes marketing és PR célokra is jó.

Csak akkor tartom rossznak ezt az egészet, ha már kényszeres cselekvésről van szó. Más szóval, komoly problémára utalhat az, ha valaki nem érti, miért kellene letennie a telefonját, és valami mással foglalkoznia. Hogy miféle problémára? Általában szorongásra, az olyan helyzetektől való félelemre, amelyekről az illető inkább nem vesz tudomást, nem is gondol rá. Itt jön a képbe a menekülés önmagunk elől. Az „önmagunk” elől való menekülés valójában a tudatunk elől való menekülést jelenti. Az alkoholisták, kábítószer-fogyasztók, szerencsejáték-függők, vásárlásmániások vagy bármilyen más kényszer rabjai pontosan ugyanezzel a problémával küzdenek.

A szorongás által kiváltott, önmagunk elől való menekülés problémája egyáltalán nem függ össze a számítógépek megjelenésével és a technika robbanásszerű fejlődésével, sőt még a közösségi média elterjedésével sem. A közösségi média és a technika mindössze csak egy újabb menekülési útvonal. Az igazi kérdés, amit fel kell tenned magadnak, ez: „Mi elől menekülök, és miért gondolom azt, hogy a menekülés mindent megold?” Kizárólag ennek a kérdésnek a megválaszolása után kezdhetsz el a menekülés helyett más megoldást keresni, amihez természetesen hozzátartozik az is, hogy kevesebb időt töltesz a közösségimédia-felületeken, és más elfoglaltságok után nézel, például elmész sétálni, relaxálsz, könyvet olvasol, tartalmas időt töltesz együtt gyerekekkel, a házi kedvenceddel vagy a szeretteiddel, barátaiddal stb.

A neurotikus és egészségtelen lelkületű emberek túl sokat törődnek azzal, hogy mások mit csinálnak, a közösségi média pedig csak egy eszköz e megszállottságuk kielégítésére. Ha van valami, amit megtanultam coachként, az az, hogy sokak számára milyen hihetetlenül (már-már megszállottan) fontos cél, hogy „normálisak” legyenek. A „normális” alatt nem valami megfogható fogalmat értenek, sokkal inkább azt, hogy „olyan, mint a többi”; a statisztikailag „normálisok” között a legnormálisabbak halmazát; ebbe a halmazba szeretnének ők is tartozni, de nem azért, mert az feltétlenül jó nekik, hanem mert ez az „elvárás”. Ahogy egy német hölgy fogalmazta meg nekem ezt néhány évvel ezelőtt: „Miért ne kérdezném meg tőled, mi a normális? Mi, akik ebben a világban élünk, mindannyian ahhoz a csoporthoz akarunk tartozni.” A valahová tartozás szükségletével önmagában nincs is semmi baj, bizonyos esetekben. Azonban ha az minden mást felülír, akkor különféle szenvedélybetegségek és kényszeres magatartásformák kialakulásához vezethet. A közösségimédia-függőség csak egy újabb tünet ebben a sorban.

Ha elégedett vagy magaddal, és jól érzed magad a bőrödben, akkor az valójában azt jelenti, hogy megtaláltad a lelki nyugalmadat. Ha megbékéltél önmagaddal, akkor nincs mi elől menekülnöd. A közösségi médiának is megvan a maga szerepe, csakúgy, mint minden másnak, de hidd el, nem kell állandóan azt nézegetni, hogy mit csinálnak a többiek, mert az a Te boldogságod szempontjából teljesen mindegy.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!