A digitalizáció térnyerésével egyre több területen van szükség legalább alapszintű kódolási, webfejlesztői készségekre, ezért könnyebben tudnak elhelyezkedni azok a munkakeresők, akiknek van legalább alapszintű tudásuk ezen a területen. Ezért indította el ingyenesen elérhető oktatási programját a HTTP Alapítvány. A tananyag eredeti, angol nyelvű változatát, a junior programozó képzéseket szervező Green Fox Academy dolgozta ki 2020 tavaszán, emellett az alkalmazott metodológia is a bootcamp módszertanát követi. Egy évvel később, a Microsoft támogatásával és a HTTP Alapítvány közreműködésével, az anyag tovább fejlesztett változata magyar nyelven is elérhetővé vált az érdeklődők számára. A #MyFirstApp Coding Camp elnevezésű online programozó kurzus március végén lezárult első fordulójára közel 4000-ren regisztráltak.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a programot a HTTP Alapítvány júliusban újra meghirdette, kifejezetten az álláskeresőkre fókuszálva. A résztvevők a kurzus leckéit egy automatizált platformon, teljesen önállóan végezhetik el, 120 kiválasztott jelentkező pedig arra is lehetőséget kap, hogy informatika tanárok mentorálásával haladjon végig a tananyagon. Az önálló tanulási formát választók száma már most meghaladja a 800-at, a mentorált kurzust választóké pedig az 500-at. A lehetőség egyértelműen eljutott a célközönséghez, hiszen az eddig jelentkezettek 88 százaléka álláskereső, több mint kétharmaduk (70%) pedig nő.
További információ elérhető a Microsoft magyar nyelvű News Center oldalán.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!