Ilyen drónt még biztosan nem láttál

Ilyen drónt még biztosan nem láttál
A madarak lábára hasonlító robotkarmokat fejlesztettek ki drónok számára, melynek segítségével az eszköz képes leszállni különböző felületekre és elkapni a feléje repülő tárgyakat.

Az drónokra szerelhető robotkarmokat a Stanford Egyetem tudósai fejlesztették ki. A sztereotip légi markoló (SNAG) elnevezésű újítást a természet inspirálta, célja, hogy a repülő robotok energiát takarítsanak meg olyan helyzetekben, amikor lebegniük kellene, például kutató- vagy mentőküldetések során. De az új szerkezet segítségével sokkal könnyebb lesz adatokat gyűjteni az erdőkről is, hiszen a drón akár egy faágra is le tud majd – írja a HVG.

„Azt akarjuk, hogy a drónok bárhol képesek legyenek a landolásra; ez mérnöki és robotikai szempontból nagyon izgalmas feladat"- mondta David Lentink, a tanulmány társszerzője a Science Robotics szaklapnak.

A madarak repülésének és landolásának utánzás meglehetősen nagy kihívást jelent a szakembereknek, hiszen az ágak mérete, formája és textúrája minden esetben eltérő lehet, ezért nem mindegy, milyen erőt alkalmaznak landoláskor, üldögéléskor és felszálláskor. A siker érdekében a tudósok verébpapagájokat figyeltek meg, kamerákkal rögzítették hogyan szállnak le a madarak a különböző felületekre. A szenzorokat tartalmazó ülőbakok, melyekre a papagájok leszálltak, mérték, hogy mikor mekkora erő kifejtésére van szükség.

A drónokra szerelhető karmokat 3D-nyomtatással állították elő. A leszállást a jobb lábba szerelt gyorsulásmérő jelzi, innen tudja az algoritmus, hogy meg kel dönteni a drónt nehogy leessen.

A tesztek során a drón képes volt valós körülmények között leszállni egy oregoni erdőben, de sikeresen kapott el felé repülő babzsákokat és teniszlabdákat is.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!