
A Vacuumlabs egy dinamikusan növekvő vállalat, amely 8 irodát működtet világszerte, köztük egyet Budapesten, székhelye pedig a szlovákiai Pozsonyban található. A bankszférára és a kriptovalutákhoz kapcsolódó fejlesztésekre specializálódva mérnöki, tervezési és adattudományi szolgáltatásokat nyújtanak a fintech iparág számára. Tapasztalt szoftvermérnökökből álló csapatuk segített a Moxot a nulláról felépíteni, miközben időzónákon átívelve hangolták össze a projekten dolgozó szakemberek munkáját. Az okostelefonos alkalmazás az ötlet megszületésétől számított 18 hónapon belül, 2020 szeptemberében készen állt a hongkongi bevezetésre. A neobank indulása után mindössze egy évvel már 160 000 ügyféllel büszkélkedhetett, ami azt jelenti, hogy Hongkong felnőtt lakosságának több mint 1,5%-a használja azt pénzügyei tervezéséhez. A Mox a YouGov nemrégiben végzett felmérése alapján a legmegbízhatóbb virtuális bank Hongkongban. A Mox alkalmazás az egyik legjobbra értékelt pénzügyi alkalmazás, az Apple App Store-ban 5-ből 4,8-as, a Google Play Store-ban pedig 5-ből 4,6-os értékeléssel. De mi vezetett a Mox sikeréhez?
A sikeres digitális bankolás 7 stílusjegye
A tapasztalatok szerint a hagyományos nagybankok napjainkban is ritkán tudnak egy lépésben úgy debütálni a digitális banki világban, hogy valóban innovatív és a hosszútávú ügyfél-elégedettségre fókuszáló fintech megoldás jöjjön létre a fejlesztések eredményeként. A Mox vezérigazgatója, Deniz Güven vezetésével a Standard Chartered óriásbanknak ez mégis sikerült.
Marcel Klimo, a Vacuumlabs tervező és értékesítési mérnöke az alábbi, a Mox népszerűségéhez vezető sikerkritériumokat fogalmazta meg:
- Zökkenőmentes számlanyitás
- “Mobile-first” elkötelezettség
- A Z generáció igényeire reagáló szolgáltatások nyújtása
- Az ügyféligények holisztikus megközelítése
- Regtech mintázatú építkezés az egyszerű fintech megközelítés ellenében
- Folyamatos termékfejlesztés helyi vállalkozásokkal partnerségben
- Az alkalmazottak bevonása az ügyfelek igényeire épülő, magas színvonalú szolgáltatás kialakítása érdekében.
A Vacuumlabs csapatai azon dolgoznak, hogy úgy vigyék sikerre a fejlesztéseket, hogy azokkal különböző és sokrétű szükségletek kielégítése mellett egyúttal megfeleljenek az időről időre változó számos jogszabályi rendelkezésnek, korlátozásnak vagy épp kötelezettségnek.
Aki szívesen mélyedne el a Mox útjában a tervezéstől a sikeres megvalósításig, azt megteheti a Vacuumlabs által vezetett Banking On Air podcast The secrets behind Mox epizódját meghallgatva, ahol Marcel Klimo Deniz Güvennel, a Mox alapító-vezérigazgatójával beszélgetett a projekt sikeréről és a hasonló projektek lehetséges buktatóiról.
A 7 sikerkritériumról bővebben a Vacuumlabs.com oldalon, itt olvashat. A Mox első éves működésének eredményei itt tekinthetők meg.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!