Múlt pénteken Magyarország labdarúgó-válogatottja Szoboszlai Dominik büntetőből elért találatával 1-0-ra legyőzte a szintén Eb-résztvevő Törökországot, majd kedden Koszovót fogadva 2-0-s sikert aratott Marco Rossi együttese, miután a Liverpool sztárja újra eredményes volt, mellette pedig Nagy Zsolt is betalált. A 12. héten a Magyarország – Törökország összecsapás bizonyult a legnépszerűbb eseménynek fogadóinknál, megelőzve a párhuzamosan zajló Eb-selejtezőket is, ahogy a Magyarország – Koszovó találkozó is olyan rangadókat utasított maga mögé, mint az angol-belga, a német-holland vagy a spanyol-brazil felkészülési mérkőzés.
A „Szuper odds” funkciónak köszönhetően a Tippmixen és a Tippmixprón is kiemelkedő nyereményszorzóval tippelhettek a fogadók a magyar válogatott mérkőzéseinek végkimenetelére. A tavaly megújult online fogadási felületen pedig a már korábban megismert funkciók használata mellett az Oddsrakéta elnevezésű speciális lehetőség is rendelkezésre állt mindkét említett mérkőzéshez. Egy kimenetelre lehet fogadást tenni, úgy, hogy egy alapesetben is elérhető fogadási lehetőség, vagy több meglévő fogadási esemény kombinációja kiemelkedő nyereményszorzóval tippelhető meg.
„Azt látjuk, hogy a magyar labdarúgó-válogatott népszerűsége töretlen a fogadóink körében, a nyári Európa-bajnokságon pedig még fokozottabb érdeklődésre számítunk - mondta a Szerencsejáték Zrt. sportfogadási vezetője. Horváth Zoltán hozzátette: „Szoboszlai Dominik gólszerzése az egyik legnépszerűbb kimenetelnek számít a több száz fogadási opció között is, ez pedig most mindkét esetben helyes tippnek bizonyult. Az elmúlt években megszokott volt, hogy a kínálatot folyamatosan színesítjük, a Tippmixprón pedig már az azonnali kifizetés, a Fogadáskészítő, a Szuper odds, az Oddspiramis és legújabb elemként az Oddsrakéta is elérhető volt a mérkőzésekhez. Nem mellesleg a török és a koszovói csapat ellen lejátszott hazai felkészülési mérkőzésre csak nálunk lehetett fogadásokat leadni hazánkban” – hangsúlyozta Horváth Zoltán.
Fogadáskészítővel állította össze tippsorát az a Tippmixpro-játékos is, aki a törökök elleni mérkőzésen élőben, 0-0-s állásnál játszotta meg, hogy a félidei döntetlen után Magyarország megnyeri a mérkőzést, Szoboszlai Dominik gólt szerez és legalább 8 szöglet lesz a találkozón. Mindez 5 ezer forintos tétre jelentett 105 ezer forintos nyereményt.
A magyar labdarúgó-válogatott legközelebb júniusban lép pályára, előbb két felkészülési mérkőzésen, majd a hónap közepétől megkezdi Eb-szereplését. A Tippmixen és a Tippmixprón már lehet tippelni a kontinenstorna győztesére is – a legesélyesebbnek Anglia, Franciaország és Németország számít, míg Magyarország Eb-győzelme jelenleg 80,00-s oddshoz kapcsolódik.
További részletek a Szerencsejáték Zrt. oldalán.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!