Előző cikkünkben bemutattuk, hogy a Google miként jött rá, hogyan lehet igazán nagy pénzeket kiszipkázni az internetből, mikor lenyúlták kisütötték az AdWords-t.
Mivel a Google apukáinál, Larry Page-nél és Sergey Brinnél volt az aranytojást tojó tyúk, 2003-ra a titoktartás megszállottsággá vált a cégnél. „Minél tovább leszünk képesek megakadályozni a többi céget abban, hogy erre rájöjjenek, annál jobb” – foglalta össze a helyzetet David Krane, a Google egyik első PR szakembere. Az elsődleges gondot természetesen a Microsoft jelentette, szerették volna figyelmüket távol tartani a böngészésben rejlő lehetőségektől. Bill Gatesék éppen trösztellenes perekben tapicskoltak és azt a korszakát élték, ami a cégtörténelemben a Microsoft elvesztegetett évtizedeként lett bevésve. Ezek ellenére, a redmonti szörny volt az egyetlen vállalkozás, amelyik rendelkezett azzal a szellemi és anyagi kapacitással, amivel képes lett volna ugyanazt eljátszani a Google rovására, mint amit Brinék csináltak az Overture-el.
Felbérelték a Microsoft ősellenségét
A Bill Gatesék elleni akciót a Google friss CEO-ja, Eric Schmidt irányította, akit simán lehet a Microsoft ősi ellenségének nevezni. A szembenállás még a 80-as években kezdődött, mikor a Sun Microsystem menedzsere volt, majd a 90-es évektől kezdve a Novell CEO-jaként hadakozott a Microsoft ellen. Schmidt évtizedes hadakozása a Microsofttal nyilvánvalóan közrejátszott abban, hogy megkapta az állást, már csak azért is, mert majdnem mindenki más jelentkezését Page és Brin az iratmegsemmisítőben „iktatta”. Mégis Schmidt egy meglehetősen fura választás volt, már csak azért is, mert dinoszaurusznak minősült a szakmában, és sehogy sem illett bele a fiatalos, egyetemről éppen csak kiesett informatikusok és mérnökök keltetőjének tartott Google imidzsébe. Másrészről a Google vezérigazgatójának lenni nem csak azt jelentette, hogy osztoznia kellett a rivaldafényben a két alapítóval, de azok a döntési folyamatokba is komolyan beleszóltak. Ebből viszonylag rövid idő alatt kialakult egyfajta egyenlőségen alapuló triumvirátus, bár súlyosabb viták esetén a két alapító még így is simán leszavazhatta Schmidtet.
Steve Jobst hívták volna
Persze Brinék álom jelöltje a melóra – arroganciának titulált hozzáállásukhoz híven – nem is Schmidt, hanem egyenesen Steve Jobs volt, bár elég nehéz lett volna elképzelni, ahogyan az Apple alapítója munkát vállal két huszonéves „főnökkel” a nyakában. Schmidt mindenesetre azért is kaphatta meg a munkát, mert mint ahogyan a Larry és Sergey párosnak, neki is volt számítógépes előképzettsége, no és John Doerr elsőszámú választottja volt (utóbbi úriember akkor került a Google vezetésébe, mikor a kezdeteknél beszórt 12,5 millió dollárt az egyetemisták szórakozásába a Kleiner Perkins). Persze kezdetben a Microsoft főellensége is csak kapkodta a fejét, hiszen mindenki máshoz hasonlóan elsőre neki is erős túlzásnak tűnt Larry és Sergey arroganciája, ám ezzel párhuzamosan nagyon tetszett neki a magas színvonalú szópárbajokkal tarkított intellektuális hazardírozás, ami a Google legfelsőbb üzletpolitikáját jellemezte a korszakban.
A Yahoo már hiába lobogtatta a három milliárd dollárt
Mindezek ellenére mégsem a Microsoft járt a legközelebb ahhoz, hogy leleplezze a Google-t és felfedje azt a pénzgejzírt, amin Page és Brin üldögélt, hanem a Yahoo. Hozzá kell tenni, hogy ehhez nem is kellett túl nehéz pályán mozogniuk, hiszen a Yahoonak elsőkézből származó információi voltak arra nézve, hogy micsoda aranybánya bír lenni a böngészés, emlékezzünk, hogy eredetileg az Overture is velük szerződött le. Arról nem is beszélve, hogy a Yahoonak befektetőként volt érdekeltsége is Brinék vállalatában, így egyáltalán nem csoda, hogy nekik nyílt esélyük arra, hogy egyáltalán megkíséreljenek bepillantani a Googleplex kulisszái mögé. Ennek következtében 2002-ben, alig néhány hónappal az új verziós AdWords elstartolása után a Yahoo tett is egy 3 milliárd dolláros ajánlatot a Google felvásárlására. Persze ezt Page és Brin a belőlük fakadó „arroganciából”, meg mert nem ettek meszet, elutasították. Alig két évvel később pedig a Google látványosan megverte a Yahoo-t a hirdetésekért folyó harcban.
Későn költött milliárdok
Egy idő után a Yahoonál mégis megértették, hogy az üzleti modellek királya valóban a böngészésben található, így gyorsan megszüntették a korábbi együttműködésüket a Google-el és a Brinék találmányát követő második legígéretesebb felfedezést, az Inktomit vásárolták fel 257 millió dollárért, továbbá újabb 1,4 milliárd dollár leszurkolását követően az Overture büszke tulajdonosaivá váltak. Az elképzelés lényege annyi volt, hogy a Yahoo ernyője alatt egyesítik a két céget és létrehoznak egy AdWords klónt a Google algoritmusának másolatával. Ez lett a Project Panama, amit azonban csak 2007 februárjára tudtak piacra dobni, amikor a Google már röhögve köröket vert az egész mezőnyre, így az egyébként valóban nem minden potenciált nélkülöző próbálkozás kudarcba fulladt.
Pénzügyi kilátások: „Azt a kurv@!”
Ekkorra már az egész világ tudta, amit annak idején a Yahoo csak sejtett: a Google egy pénzgyár. 2004. április 29-én a cég hivatalosan is bejelentkezett a tőzsdére, ilyen nagy izgalmat pedig a dotcomlufi kidurranása óta nem keltett tech cég Initial Public Offering-je. Amikor a Google nyilvánosságra hozott néhány „pillanatfelvételt” a pénzügyi helyzetéről, annak érdekében, hogy a potenciális befektetők felmérhessék a cégben rejlő kilátásokat, nem csak a szakma, de a teljes pénzügyi világ elképedt az adatok láttán. Mitchell Kertzman kockázati befektető azt nyilatkozta a Wall Street Journalnak, hogy a vállalat pénzügyi adatai letaglózók. David Krane, talán szakmájából kifolyólag, mivel a Google PR főnöke volt, némiképp vaskosabban fogalmazott, szerinte az általános reakció egy öblös „Azt a kurv@!” volt. A Google csak 2003-ban több mint félmilliárd dollárnyi pénzforgalmat bonyolított le és a működési eredménye az elképesztő 60 százalékon állt, amik bizony Microsoft szintű számok. A keresőhirdetések összpiaci értéke 2003-ban 2,5 milliárd dollárt ért, ami közel háromszorosa az egy évvel korábbi 927 millió dollárnak. A fenti számból a Google úgy egymilliárdot volt képes kihasítani magának, ami többek között annak is betudható, hogy a cég szolgáltatásain keresztül zajlott az internetes böngészés összforgalmának 35 százaléka, ami ekkor már 5 százalékkal vert rá a Yahoo piaci részesedésére.
Vehetsz részvényt a semmire
Brin és Page mégsem érezték szerencsésnek a tőzsdére való belépést, és valójában csak azért mentek bele, mivel a pénzügyi szabályok hamarosan amúgy is rákényszerítették volna őket erre. Így legalább – ahogyan minden más – ez is Brin és Page arrogáns forgatókönyve szerint történt. A leendő befektetők és részvényesek számára kiadott „Tulajdonosi kézikönyv” (amit a New York Times félig pénzügyi dokumentumnak, félig populista kiáltványnak nevezett) egy egyszerű állítással kezdődik: „A Google nem egy szokványos cég és nem is szándékozunk azzá válni”. A továbbiakban Brinék kifejtették, hogy továbbra is a saját elképzeléseik alapján tervezik vezetni a Google-t és olyan szempontok is döntő fontossággal bírnak, mint hogy szolgáltatásaikkal az emberek életminőségét kívánják javítani, sőt ez utóbbi számukra nagyobb jelenttőséggel bír, mint a Wall Street negyedévenkénti elvárásainak való megfelelés.
És a kis matekzseni előbújt, majd felemelte középső ujját
Az ilyen és ehhez hasonló állásfoglalások miatt Larry és Sergey hamar meg is kapták, hogy minek ütik bele az orrukat a Wall Street dolgába, és hogy képzelik, hogy magasról tesznek az ott kialakult hagyományokra. További nehézségekhez vezetett, hogy a részvényvásárlást elősegítő road show során Brinék kategorikusan elzárkóztak a cég távlati terveit és műveleteit firtató kérdések megválaszolásától. Ráadásul magát a részvénykibocsátást is megtrollkodták, ugyanis pontosan 2,718,281,828 dollár értékben adtak volna ki részvényeket, mely értékről a matematika szerelmesei pontosan tudtják, hogy nem más, mint az Euler vagy Napier-állandó, ami egy irracionális szám…
2004. augusztus 19-én a Google nyilvános részvénykibocsátása elindult, eredetileg 85 dollárért adtak egy részvényt, de már az első nap 18 százalékot emelkedett az értéke. Brin és Page fejenként 38 millió részvény birtokosai voltak, ami mintegy 3,8 milliárd dollárt ért az első nap végére. Ekkor még a cég 27 milliárd dolláros tőzsdei értéke elmaradt a Yahoo 38,7 milliárd dollárja mögött, ám ez hamarosan megváltozott. Már az első negyedéves jelentésük során kiderült, hogy a részvények értéke megduplázódott és már meghaladta a 200 dollárt, jelenleg pedig 1112 dollár környékén járnak.
Megfordult a világ
Lehetetlen túlbecsülni a Google tőzsdei belépésének jelentőségét az internetre, a Szilícium-völgyre és a teljes tőzsdére gyakorolt hatásának szempontjából. Ahogy a New York Times is írta, alig egy nappal az indulás után: „olyan ez, mintha a Dotcom-korszak soha nem ért volna véget”. A Google sikere hitelesítette, hogy az internet, mint társadalmi, kulturális és legfőképpen pénzügyi jelenség, koránt sem halott. A forradalom nem szenvedett vereséget, csupán csak megpihent egy rövid időre, erőt gyűjtött, hogy aztán újra támadásba lendüljön. Ám a Google nem csak arra szolgált bizonyítékkal, hogy a Dotcom-korszak alatti eredeti ötletek egy része továbbra is életképes, hanem arra is, hogy ezen régi ötleteket simán fel lehet turbózni újakkal is akár. Ráadásul ezen elképzelések finanszírozhatóvá, sőt nyereségessé váltak, kisvártatva el is indult a pusmogás valami új Google telefonról, amivel a világ bármelyik pontjáról, bármikor választ kaphatunk a kérdéseinkre. A Google alig néhány év alatt újra a világ középpontjává tette a Szilícium-völgyet, visszaadva neki azt a jelentőséget, amit még a Netscape megjelenése idején kapott meg először.
Előzmények
Ezt is az internethistorypodcast.com-ról fordítottuk, ahogyan az előzmények javát is. Az Egy parázs vitával indult útjára a Google világhódítása a cégalapítók, Sergey Brin és Larry Page puskaporos stanfordi találkozását mutattuk be.
A Google születése: szerencse, hogy nem akartak keresőmotort csinálni című cikkünkben már próbálkoznak a „vállalati miliőben” a srácok, de a kívánt domain foglalt, és még csekkeket sem tudnak beváltani, de mégsem ők alegnagyobb lúzerek a történetben, hanem az Excite, akik a cégtörténelem legnagyobb ziccerét hagyják ki.
A LarryandSergey-jé összeolvadő páros, ahogyan a cím is sejteti: A Google pofátlansága legendás üzleti manőverré nemesült, híres „önfejűségét” a befektetőknél is belibbentik, majd valódi vállalatot alapít, ez már bizony a játszószobák és ingyenebédek korszaka, ami nem is rossz egy olyan vállalattól, ami nem igazán termel pénzt...
Amikor a Google még nem tudott pénzt keresni című anyagunkban nem is foglalkozunk igazán a nagyon menő keresőmotorral, hanem a konkurenciát vesszük szemügyre, akik szintén az internetből pénzt matekon törték a fejüket. A Még szerencse, hogy a Google a reklámozáshoz sem értett cikkünkben a merőben új hozzáállást, valamint az ezzel szembeni kételkedést mutatjuk be, ami természetesen a végén révbe ért, hiszen Itt a hasznos reklám, aminek örülünk.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
