
A rendkívül ambiciózus projekt, mely egyelőre a Titan névre hallgat, az eredeti elképzelések szerint csupán 2020-ra mutatta volna be a nagy izgalmakkal várt Apple autót, azonban a cég döntése alapján a dátumot egy évvel korábbra hozták. Noha az Apple eddig komolyabb tapasztalattal nem rendelkezett a személygépkocsi-gyártás terén, a céget erősítő 600 autós szakember mellé, még kétszer ennyit terveznek felvenni az elkövetkezendő években.
Az valószínűsíthető, hogy egy elektromos, Tesla-hoz hasonló autót várhatunk majd az Apple garázsból kigurulni. Emellett az is szinte biztosra tudható, hogy egyelőre nem egy önvezető járművön kísérletezik az Apple, bár hosszú távon egy ilyen elgondolás szerepel a vállalat ambíciói között. Izgatottan várjuk, hogy Jony Ive milyen formát álmodott meg az Apple autójának, mely reméljük olyan felpezsdülést hoz majd az autóiparba, mint annak idején az iPhone a telefonok piacára.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!