Új rekord a hazai bankkártyás fizetésben

Új rekord a hazai bankkártyás fizetésben
Amikor egyik reggel a Goloka webshop tulajdonosa elindult, hogy megismerje az e-kereskedelem újításait, még nem sejtette, hogy estére működő bankkártya elfogadás kerül a webshopjába. A szerződéskötés és az éles indulás között mindössze 13 perc telt el

„A rekord ötlete spontán jött. Ügyfelünk standunknál érdeklődött, ajánlatunk hamar meggyőzte, és úgy döntött, leszerződik velünk. Mivel webáruházát a Shoprentertől bérli, és abba be van építve a Barion, a bekapcsolás csupán néhány percet vesz igénybe. Ekkor találtuk ki, hogy stopperrel fogjuk mérni, és rekordot próbálunk felállítani” – meséli Bíró Tamás, társ-alapító és marketingigazgató.

A Goloka webshop tulajdonosa a Barion standján ülve megkötötte az online szolgáltatási szerződést, majd a Bariontól kapott titkos azonosító átmásolásával, webshopjának webes felületén bekapcsolta a bankkártyás fizetést. Mindez, a jogszabályokban előírt ellenőrzésekkel együtt, 13 perc 51 másodpercet vett igénybe. A folyamat végén működő, a világ bármely pontjáról elérhető bankkártyás fizetés került az online áruházba.

Igaz, hogy egyedi rekord született, de ezt a kunsztot bármely webshop meg tudja ismételni, aki a Shoprenter, Unas, Eshop-gyorsan vagy más Barion partner szoftverét használja. A Barion másként működik, mint a bankok, a cég néhány perc alatt elvégzi a szükséges átvizsgálást, és indulhat a fizetés. Mindezt a jogszabályok lehetővé teszik, a Magyar Nemzeti Bank felügyelete pedig garantálja a biztonságos tranzakciókat és az ügyfelek pénzének védelmét.

Az online szerződéskötés csupán 1 percet vesz igénybe, és a fizetés bekapcsolása után már működik is a rendszer. A legtöbb kereskedő nem használ bankkártyás fizetést, mert a bevezetése túlságosan bonyolult és körülményes volt eddig, a szerződéskötéstől az IT-n át, akár hetekig tartó folyamat is lehet egy bankkal megállapodni. „A standunknál találkoztunk olyan kereskedővel, aki három éve sikeresen ad el a weben, és hat hét után utasította el bankja, indoklás nélkül. Egy másik kereskedőnek a cégneve megváltozása miatt minden papírmunkát újra kellett kezdenie, és az összes IT tesztelést megismételnie.” – tette hozzá Bíró.

A Barion életében idén nem ez volt az egyetlen rekord. A felhasználók száma év eleje óta megnégyszereződött, a webshopok száma majdnem tízszeresére nőtt. A növekedés exponenciális, év végére több mint 10 milliárdos forgalmat tervez a cég vezetősége, és ezen felül még az idén elindulnak más országokban, más pénznemekkel, elsőként euróval.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!