A tudás nincs ingyen

A tudás nincs ingyen
Nincs ingyen média és nincs ingyen információ se. Még akkor sem, ha nem került Neked semmibe. Jobb, ha megszokod – állítja Bánki Attila, a Vermis Production alapító tulajdonosa és ügyvezetője.

Engem érdekel az egészséges táplálkozás. Hol fogok ennek utána olvasni? A szabadon ébredőkön? Vagy a Nébih oldalán? Vagy megveszem a Nők Lapját az újságosnál? Engem érdekelnek a nagyvilág hírei. Melyik Facebook oldalt kövessem? Az egy-két hete létrejött szakadár/lázadó Facebook oldalt, vagy a 444.hu-t esetleg vegyek egy papír HVG-t?

Szeretném, ha a gyermekem egészségesen élne, vajon beoltassam? Vagy ne? Mi újság a vírusokkal? És a chemtrail? Most mi a vége? Létezik? A gyíkemberek? Az árnyékkormány? Soros György? Mi van akkor, ha igazam van, és kiderül, hogy az információ érték és ezt az értéket meg kell fizetni? Mi van akkor, hogyha az oltásellenességről szeretnék objektív véleményt alkotni, és ezért el kell menjek és meg kell kérdezzem az orvosom? Vagy ha meg kell hozzá vennem egy szakmai lapot, ahol ezt a témát körbejárják? Mi van akkor, ha ezután még a weben is körül nézek? Vajon mi történik ekkor? Vélhetően kapok egy széles körben megalapozott képet a témáról, megtudok számtalan olyan információt, álláspontot, amit korábban nem is gondoltam, vagyis a sor végén tisztább képet kapok és jobb döntést tudok hozni. De vajon az információ ingyen volt e?

Nem. Vagy fizettem érte forintokban vagy fizettem érte az időmmel, amíg utána jártam a részleteknek.

Mert nincs ingyen információ. Szerintem.

De mi van akkor, ha nem tudok, nem akarok vagy nincs igényem arra, hogy megtudjam az „igazságot” egy-egy témában? Csak érdekel valami, szívesen olvasok róla, vagy kattintok rá, elkapok valahol egy „hírmorzsát”, egy headline-t, egy rövid leírást futok csak át, és már scrollozok is tovább? Mi van akkor, ha nem vagyok hajlandó fizetni semmit a minőséginek tűnő tartalomért? Mi van, ha csak nem tehetem meg? Vagy ha nem érdekel annyira, hogy rászánjak egy témára egy fél órát? Akkor bizony azt fogom elhinni, aminek statisztikailag a legmagasabb a valószínűsége, függetlenül annak tartalmáról, és azt fogom gondolni, hogy mindez igaz. Sőt… Ezt osztom meg, és erről beszélek az ismerőseimnek – én leszek egy influencer az adott témában.

Valójában a fenti helyzetben semmilyen újdonság nincs, a folyamat a web 2.0-ás forradalom óta zajlik – vagyis ha akarom, ma délután, miközben ez a cikk születik elindítok egy blogot az érsebészetről. Vagy indítok egy FB-oldalt környezetkárosítás „valódi arcáról” és lerántom a leplet a környezetvédők összeesküvéséről a globális felmelegedés okairól.

Értek hozzá? Nem. Az olvasó ezt tudja? Nem.

De annyira nincs a fentiekben újdonság, hogy – tovább lépve – ha szeretném, hogy mindenki azt higgye, hogy az Ukrán Légierő a maláj utasszállítót összetévesztette az orosz elnök gépével és tehetségtelenségükben egy Szu-25-ös „vadászbombázó” hőkövető rakétával megpróbálta lelőni az orosz elnök gépét, de véletlenül az utasszállítót találták el – akkor ezt is megtehetem. Igaz a hír? Nem. Az olvasó tudja? Persze, hogy nem. Ez most a jelenlegi helyzet, amennyire mi ismerjük.

Valójában a helyzet egy kicsit árnyaltabb. A web 2.0-ás forradalom tíz éve zajlik és a sokak által írható web nyújtotta szabadság lehetővé teszi, hogy a gondolatainkat szabadon megosszuk, még akkor is, ha történetesen azok nem igazak, téves információt tartalmaznak, ellenőrizetlen hátterű másodközléseket hordoznak vagy törvényellenesek, esetleg etikailag kifogásolhatók stb…

Nagyon leegyszerűsítve a jelenlegi helyzetet „igazságtartalom” szerint az alábbi tartalomtípusok merülnek fel:

1. Az olvasó által több különböző, hiteles forrásból származó ellenőrzött – Információk

2. Az írója szempontjából hipotetikus álláspontokat tartalmazó – Félinformációk

3. Szándékosan félrevezető, hamis információkat tartalmazó – Dezinformációk

Csakhogy mára már ezek a tartalmaknak van néhány fontos és aggasztó közös jellemzőjük:

1. Több – akár tíz éve is tart egyes témák terjedése a neten, mikor ezeket a sorokat írjuk (egészséges életmód körüli viták, oltásellenesség, vírusok létezésének kérdése, az AIDS szándékos kifejlesztése és terjesztése, 9/11, Apollo hold program, globális felmelegedés stb.) – ezalatt teljesen hihetővé válnak az olvasó számára, napi beszédtéma lett.

2. A korábban a keresők által indexált témák újra és újra előkerülnek és ugyanúgy terjednek, mint akár egy évvel ezelőtti lecsengésükkor – ezáltal nő a frekvencia, ami a téma elfogadottságának kedvez.

Ha a fentieket elfogadjuk igaznak, akkor kimondhatjuk, hogy egyes kétes eredetű és valóság tartalmú tartalmak már több mint tíz éve elérhetőek az olvasók számára, sőt periodikusan visszatérve, újakkal kiegészülve újra és újra felbukkannak. Valamint ehhez hozzárendeljük azt, hogy egyes tartalomfogyasztó szegmensek nem tudják/nem akarják megállapítani ezeknek a hitelességét, akkor kimondhatjuk, hogy létre fognak jönni a fejekben „alternatív valóságok” melyek a valóságtól teljesen függetlenek és melyekben tömegek fognak hinni.

Hogy miért? Nézzük meg, hogy a fenti hipotézis kapcsán milyen tartalom fogyasztókat ismerünk meg?

1. Tudatos tartalomfogyasztó: Ők azok, akik a felbukkanó tartalmakat források, és azok megbízhatósága szerint szelektálják, kritikával illetik, több helyről tájékozódnak, a fontosabb kérdésekre időt szánva tájékozódnak, ha kell on-line és off-line forrásokból is merítenek.

2. Spontán tartalomfogyasztó: Ők azok, akik a felbukkanó témákat mélységében nem ismerik meg, elfogadják a megjelenő tartalmakat, azok igazságtartalmát mélységében nem elemzik, a fontosabb témákra időt és energiát jelentősen kevesebbet szentelnek/szentelhetnek.

Minthogy a fenti folyamat sok (10+) éve tart csak Magyarországon, és az értéktelen, vagy valótlan tartalmak sosem „merülnek feledésbe”, ezért azok, akik nem áldoznak időt vagy forintokat arra, hogy az őket érdeklő témáknak hitelt érdemlően utána járjanak, óhatatlanul lemaradnak a versenyben azokhoz képest, akik ezt megteszik.

Ráadásul NEM az olyan „fakultatív” témák, mint a „chemtrail” a lényegesek – ezek csak rámutatnak a jelenségre – hanem sokkal inkább azok a fajsúlyos területek, melyek az egészséggel (Rák, AIDS, megelőző oltások stb.), táplálkozással (Adalékanyagok, gyártástechnológiák, hol vásároljak?, bio/nem bio stb.) gazdasággal (trendek, befektetési információk, Hogyan vásároljak? Mit ne vásároljak? stb.) kapcsolatosak. Ezen területek érintettsége a rossz minőségű, hiteltelen, vagy szándékosan megtévesztő tartalmakkal az olvasók napi (!) életminőségére, egészségére is hatást gyakorolnak.

De tovább megyek, és azt mondom, hogy mi van akkor, ha a web 2.0 hajnalán 24 éves fiatal tartalomfogyasztó, mára 10+ éve engedi magához ezeket a kétes tartalmakat, és ma már 35 évesen gyermekei vannak, akik sok más egyéb mellett, ezeken az alapvetéseken nőnek fel, ezeket a normákat teszik magukévá. („Az orvos nem tudja…”, „Nincsenek vírusok”, „Az ember nem felelős a globális felmelegedésért”, „A rák egy gyulladás”, „a holokauszt nem létezett” stb.) Itt és most nekem nem tisztem eldönteni, hogy a fenti idézőjeles állítások igazak vagy hamisak. Az én feladatom ebben a publikációban, hogy abban az országban – ahol Tibi Atya Facebook oldala a 7. leghitelesebb oldal – ott felhívjam a figyelmet arra, hogy egy egész generáció világképét tudja befolyásolni az, amit ma megjelenítünk a médiában.

Azt állítom, hogy igenis van felelőssége minden tartalomgyártónak abban, és minden médiumnak, hogy mit enged ki kezéből. Sőt: jó lenne látni, hogy a minőségi tartalmak, a megbízható forrásból származó anyagok, a képzett, és valódi szakértők által készített tartalmak felértékelődnek, hiszen az ő munkájuk, megbízhatóságuk hosszú távon mindenki számára megtérül, és kevesebb lemaradó lesz, hosszabb távon egy edukáltabb társadalom képe felé mozdulunk el. És talán ide a végére kikívánkozik, hogy kimondjuk, hogy sok más területhez hasonlóan itt sincs semmi ingyen. A hiteles, megbízható információ fontos és érték. Vagy kénytelenek vagyunk valaminek utána járni, vagy fizetünk azért, hogy megtudjunk lényeges dolgokat. Vagy marad a másik út és csak kattintgatunk, lájkolgatunk és megosztjuk azt, ami tetszik, de ennek a fentiekben foglaltak az ára.