15 év után újra visszatérhetnek a játékkonzolok Kínába

15 év után újra visszatérhetnek a játékkonzolok Kínába
Bár szerte a világon a Kínában gyártott PlayStation, Xbox és Nintendo konzolokkal játszanak gyerekek milliói, a keleti nagyhatalom fiataljai eddig a helyi törvények és szabályozások miatt nem élvezhették videojátékok világát. Azonban a másfél évtizedes tiltás után a kínai kormány most engedett a gyártóknak, és szabad utat adott a konzolgyártók versenyének az országban.

A kínai kulturális minisztérium a gyerekek mentális- és fizikai fejlődésére való negatív hatások miatt rendelte el a videojáték konzolok tilalmát még a kétezres évek elején. Tavaly Shanghai 30 négyzetkilométeres körzetében kísérleti jelleggel feloldották ezen megkötéseket, azonban a gyártóknak így is komoly szabályozásokkal kellett megküzdeniük. Így például, minden eladott konzolt egyesével meg kellett vizsgáltatni a vásárlás előtt.

A reformok azonban úgy tűnik végül sikerrel záródtak, hisz most minden korábbi játékkonzol tilalom megszűnik és az ország teljes területén árusíthatóak lesznek a hozzájuk kapcsolódó játékokkal együtt. A három nagy gyártó, a Sony, a Microsoft és a Nintendo már minden bizonnyal dörzsöli a tenyerét, hogy beléphetnek a sok százmillió potenciális vásárlót jelentő piacra, azonban még komoly csatározásokat kell lejátszaniuk egymás ellen, a fiatalok meghódításáért.