Pitch Papucsban, Pólóban

Pitch Papucsban, Pólóban
A startup világ az elképesztően kemény megfeszített munkáról, a folytonos készenlétről is szól. Az egy perces pitch-nek a legvadabb körülmények közt is működnie kell. Erről szól az alábbi történet.

A neuromarketinggel foglalkozó, ma már menő startup sikerét olyan, jelentéktelennek tűnő tényezők is befolyásolták, hogy Dávidék több napos kialvatlansággal küzdve, este tízkor, papucsban és gyűrött pólóban is képesek voltak meggyőzni projektjük életképességéről a rendetlen finn coworking irodába betoppanó négy nagykutyát.

 

Van egy perced, mondjad gyorsan! Hogyan add el ötletedet egy perc alatt? – ezzel a címmel a Média Hungária Konferenciairoda szervezésében 2015. december 2-án ismét megrendezésre kerül a Digitális Akadémia. Ottlik Dáviddal a program kezdetén, 13.00 órától találkozhatnak a budapesti Danubius Hotel Gellért szálloda előadótermében. A konferencia programja itt érhető el. (A teljes program pdf. formátumban innen tölthető le.klikk

 

Bő két és fél évvel ezelőtt, 2013 nyarán négy srác, akik a világ minden tájáról verődtek össze egy Dohány utcai lakásban csücsültek és próbálták kitalálni azt, hogy egy az „új izé”, az EEG agyhullámokat rögzítő eszköz, ami most nagyon menő és trendi, mire is használható valójában. Dávid és társa profik a területen, de ekkor még a tengerentúlon is nagyon nagy újdonságnak számítottak azok az eszközök, amik kereskedelmi fogalomban is elérhetővé váltak. Az agyhullámokat és egyéb fiziológiai változásokat rögzítő készülékek már akadtak, csak éppen az hiányzott, hogy hogyan érdemes, hogyan lehetséges ezeket igazán jól, hatékonyan használni. A srácok arra jutottak, hogy az alapokra egy teljesen új üzleti modellt szükséges ráhúzni, de ez már egy másik történet.

Nem nyaralás, munka a javából!

A munka mellett odáig jutottak, hogy fél évvel később, részben módosuló csapattal, az alapok lerakását követően elindultak számos startupversenyen, többek közt a Startup Sauna budapesti fordulóján is, amelyben a legjobb három közé jutottak, így utazhattak Helsinkibe a másfél hónapos programra. A Helsinkibe, Európa egyik legjobb business accelerator programjában, tett kiruccanás persze nem turistáskodással és városnézéssel telt, arra csak egy-két óra maradt az ott töltött hosszú hetek ellenére...

Ottlik Dávid társalapító beszámolója szerint a hathetes program alatt nem sokat aludtak: a tempó nagyon feszes volt, lefekvés előtt egy szauna segített, reggel pedig – jellemzően 3-4 óra alvást követően – ismét a coworking-irodájuk kis szaunája lehelt némi erőt beléjük. És így ment bő 40 napon át!

„Pizzán és sörön éltünk, mert az volt ingyen. Mi ketten egy másik startupból két sráccal osztoztunk a pici hotelszobán, szóval egyáltalán nem olyanok voltak a körülmények sem, mint a rózsaszín filmekben” – teszi hozzá Dávid. Ugyanakkor viszont az ottani mentorok és felkészítés segítségével ezekben a húzós hetekben megspóroltak mintegy két évnyi „szívást” és „erdőzést”. „Fejleszteni nem nagyon tudtunk, örültünk, hogy talpon tudunk maradni, ám a business validálásával, a piacra viteli stratégia kifaragásával nagyon-nagyon hasznosan teltek el azok az emlékezetes hetek, iszonyatosan sokat fejlődtünk” – idézi fel Ottlik Dávid. De nem csak szorosan vett szakemberek, hanem például maga a dél-koreai miniszterelnök, a MySQL, Supercell vagy az Nvidia alapítói, és sok más iparági guru is ellátogatott a csapatokhoz.

Pitch Papucsban

Egyik nap, éppen amikor az intenzív felkészítő, üzleti validálás és pitchsessionökből követ végre leültek dolgozni este 10-kor a Startup Sauna coworking terének egyik szobájában, kopogtattak az ajtajukon.. Az SAP volt finnországi vezetője Ilkka Kivimaki, a Supercell nevű egymilliárd dolláros játékfejlesztő cég alapítója, néhány igen neves befektető, és Európa legnagyobb startup rendezvényének, a Slush-nak a fő szervezője érkezett. Utóbbi lazán közölte: hallottuk srácok, hogy jó a projekt, hoztunk pár érdeklődőt, mondjátok már el nekik, mivel is foglalkoztok. Az első pár másodpercben a srácok nem értették mi is a szitu, olyannyira fáradtak voltak. De azután hamar leeset a tantusz, hogy életük nagy lehetősége az, hogy a szervezők úgy döntöttek, megmutatják őket a legfontosabb kulcsembereknek.

Ki is ugrottak a képernyőik mögül és kaptak 10 percet arra, elmeséljék, mivel is foglalkoznak.

Egy ilyen, kritikus – ám mégis teljesen váratlan – tíz percre igazán nem is lehet persze felkészülni, de sok-sok gyakorlás nélkül viszont igen könnyen elpuskázható egy ekkora lehetőség is. Ennek kapcsán Ottlik Dávid egyik kedvenc mondását idézi:

A szerencse nem más, mint a felkészültség találkozása a lehetőséggel.

Mindenesetre a többezer fős Slush konferencián megnyerték a fődíjat, így 40 ezer eurós (mintegy 12 millió forintos) befektetést is kaptak, amelyből érettebb prototípust fejleszthettek ki, és elindulhatott az éles teszt is több nagy ügyfélnél. Persze amikor a Slush után hazaértek egy hétig mást sem csináltak, csak aludtak...

A következő kör

A Startup Sauna díjai közt egy Szilícium völgyi út is volt, ahol végigvitték őket minden fontos állomáson. Olyan nagy befektetők képviselőivel is találkoztak, mint az Accel Partners, a DFJ vagy a Sequoiaa. Végül mégis a Day One Capital-tól cégtől és egy amerikai üzleti angyalotól szedték össze a következő körös befektetést. Az elmút két év alatt olyan nagy ügyfeleket sikerült megnyerniük, mint például a BBC, az HBO, az RTL, a Telekom, a Telenor, a Vodafone, valamint a reklámcégek közül a Young & Rubicam, a Havas Media, a Mito és hasonlók.

 

A Synetiq-ről és a neuromarketingről bővebben

A két éve működő Synetiq az Európa számos országában sikeresen folytatott neuromarketing kutatásai révén kiterjedt nemzetközi referenciákkal rendelkezik. A Synetiq kutatása segít jobban megérteni a különböző reklám megjelenések érzelmi hatásmechanizmusát, melyek révén hatékonyabb és eredményesebb kampányokat és műsorokat tudnak létrehozni a jövőben.

A cég a reklámszakmának egy új, rendszeres jelentést is ad az első hazai Emotive Ad Tracking (EAT) riportban és a következő hasonló jelentésekben. Először a 2015. március és július között képernyőre került, FMCG és telekommunikációs szektor közel 100 reklámfilmjének biometrikus érzelmi adatait vetették össze az erre az időszakra vonatkozó hivatalos értékesítési eredményekkel. A mindenki által megvásárolható riportban különböző rangsorolások és összehasonlítások szerepelnek, melyek alapján a versenypiaci szereplők összevethetik saját kreatívjaik hatását és sikerességét a konkurensek reklámjaival. Az eredményeket 9 termékkategóriába sorolva összetettebb képet is kapunk a hazai reklámszektor leghatásosabb, legsikeresebb és leggyengébb kreatívjairól tényleges vásárlásban realizálódó érezelem-kiváltás tekintetében. Az EAT riport negyedévente jelenik meg Magyarországon.

 

A legelső Emotive Ad Tracking (EAT) riportban a következő hirdetők reklámait elemezte a Synetiq:

BORSODI SÖRGYÁR

BUNGE

COCA-COLA MAGYARORSZÁG

DOUWE EGBERTS

DR OETKER

DREHER SÖRGYÁRAK

FÁÜ

FERRERO

FRIESLAND HUNGÁRIA

HARIBO HUNGÁRIA

HEINEKEN HUNGÁRIA

HELL ENERGY

HENKEL MAGYARORSZÁG

JOHNSON & JOHNSON

MAGYAR DANONE

MARS HUNGARY

MONDELEZ HUNGÁRIA

NESTLÉ HUNGÁRIA

PICK SZEGED

PROCTER & GAMBLE

RED BULL HUNGARY

SIÓ-ECKES

UNILEVER MAGYARORSZÁG

WRIGLEY HUNGARIA

ZOTT


Halaska Gábor

Dr. Halaska Gábor Figyelő hetilap rovatszerkesztője, startup szakértő diplomáit az Államigazgatási Főiskolán és az ELTE Jogi Karán szerezte. A kilencvenes évek eleje óta dolgozik újságíróként. ...


Címkék: Startup