Nem rohanhatunk egész életünkben, mert lemaradunk a saját életünkről

Nem rohanhatunk egész életünkben, mert lemaradunk a saját életünkről
Korunk embere vágyik arra, hogy akár csak percekre is, de kiszakadjon a mindennapok rohanásából, ám azért tenni már nem mindig akar. Az elcsendesedés egyik lehetséges formája a meditáció, Lóránt Gergely a Meditáló ember című könyve pedig éppen ehhez ad gyakorlati útmutatót. The Guidency reklámügynökség alapító-vezetőjét, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség markertingigazgatóját kérdeztük.

- Elolvastam a könyved és az tetszett benne a legjobban, hogy a meditációval kapcsolatban – hagyva némi spirituális ízt is – inkább a gyakorlati tudnivalókra helyezted a hangsúlyt. Mi volt ezzel a célod?
- A Meditáló ember című könyvem megírása során leginkább a segítő szándék vezérelt, aminek egyik apropója az volt, hogy jómagam is egy igen érdekes szakmai életutat jártam, illetve járok be jelenleg is. Huszonöt évesen lettem egy nagy médiavállalat marketingvezetője, majd felépítettem egy saját vállalkozást, de most újra marketingigazgatói szerepben dolgozom a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnél. Mindennek megvannak az emberi, érzelmi kivetülései, amiket az ember hol jobban, hol nehezebben képes kezelni. Azt jól tudjuk, hogy napjaink emberének több fronton is helyt kell állnia, hiszen a jó munkahelyi légkör mellett a családra is oda kell figyelni. Úgy gondolom, hogy a magánélet-munka egyensúlyának a megteremtése az egyik legnehezebb dolog napjainkban.

- Ennek miben látod az okát?
- Nem tudok mást mondani, minthogy akinek ma van egy jó állása vagy egy sikeres vállalkozása, annak keményen kell hajtania. S itt adódik a kérdés: ebben a folyamatban az ember hol tud akár csak napi húsz percet is önmagára fordítani? Hogyan tud időt és energiát biztosítani arra, hogy rendszeresen sportoljon, vagy éppen fejlessze önmagát? Utóbbit különösen fontosnak tartom, legyen szó nyelvtanulásról, valamilyen készség fejlesztéséről vagy akár zenélésről. Az én generációmat erősen áthatja az önismereti kényszer, az a kérdés, hogy „ki is vagyok valójában?” és „jó úton járok-e?”. Teljes természetességgel, őszintén szerettem volna bemutatni a könnyen elsajátítható gyakorlatok mellett, azok kíséretében és azokon is túl a mindannyiunk életében jelen lévő olyan helyzeteket, amelyek megmutatják, hogy korunk emberének miért lehet szüksége arra az ősi módszerre, amit a meditáció adni képes.

- Nem nézik az emberek manapság csodabogárnak azokat, akik lótuszülésben ülnek?
- A meditációt társadalmilag egyre inkább elfogadottabbnak látom, bár még nem vált divattá, mint például a jóga, de egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik iránta. Ráadásul a meditáció különleges szereppel bír a spirituális háttér miatt.

- Mihez hasonlítanád a meditáció folyamatát?
- A digitális korszak fizikai síkon tökéletesen megtestesíti a test-szellem-lélek hármasát. Ha valamihez hasonlítani kellene a meditációt s annak folyamatát, akkor képzeld el, ahogy kikapcsolod a mobiltelefonod. Képesnek kell lennünk arra, hogy kikapcsoljuk a mobilunkat, hiszen nem lehetünk huszonnégy órán keresztül készenlétben. A meditáció során megpróbáljuk „kikapcsolni” magunkat, s ahogy a mobiltelefont úgy, önmagunkat is „töltőre” tesszük. Azt érdemes megérteni, hogy az embernek is szüksége van arra, hogy miközben a „szoftverek” futnak a háttérben, „kikapcsoljanak” és képesek legyenek töltődni s oldani a mélyen gyökeredző stresszt, feszültséget. A meditáció klinikailag is kimutatható módon képes javítani az ember egészségi állapotát.

- Neked honnan jött a felismerés a meditáció irányában? Az is egy belső munka, hogy az ember egyáltalán felismeri, tudatosítja magában: nem biztos, hogy a megfelelő úton jár?
- Ez a gondolat, érzés szintjén egyszerűen megjelenik, ez nem „munka” kérdése. Számomra nagyon fiatalon jött egy felismerés, illetve bizonyos embereken keresztül megjelent számomra a meditáció mint lehetőség. Így kezdett el érdekelni az öngyógyítás világa és minden olyan dolog, ami a mentális működéssel, az elmével kapcsolatos.

- Egy húsz éves „gyerek” nem ugyanaz, mint egy negyven éves felnőtt ember, hiszen a változás természetszerűleg bekövetkezik… lassan két évtizedes a kapcsolatod a meditációval, tehát a gyakorlás mit tett hozzá az életedhez az alapvetően bekövetkező változások mellett?
- Nagy segítséget jelentett az önismereti utamon, mivel már középiskolásként is végig gondoltam esténként az adott nap eseményeit: mennyire volt természetes a viselkedésem, kinek mit mondtam, vagy tán voltam megalkuvó magammal szemben? Ha az ember valamit tisztán és őszintén meg tud tenni, az ugye rendben van, ám mivel emberek vagyunk, tehát nem tökéletesek s ha az önmagunk mércéjéhez képeset nem tettünk meg valamit, vagy megalkuvók voltunk, akkor azzal érdemes foglalkozni. Éppen ezt a gondolkodást finomítom a mai napig, tehát hogy minél ítélkezésmentesen szemléljem a körülöttem zajló folyamatokat.

- Az ítéletmentesség kemény dió.
- Valóban nehéz kérdés, hiszen akár tudatosan, akár nem, de az „ítélkezés” mindannyiunk életében jelen van és igen hajlamosak vagyunk rá.

- Mondj egy példát arra, ahol a meditáció konkrétan segített…

- Elsősorban abban, hogy képes legyek elfogadni, hogy semmi és senki sem tökéletes. Minden összefügg egymással, és még ha azt gondolom, hogy bizonyos dolgok kimenetele rajtam múlik, akkor is történhet másképp, mint ahogy én azt előzetesen jól elterveztem…

- Milyenek a visszajelzéseid a workshop-okról, illetve te magad tanulsz-e valamit a csoportos meditációkon?

- Igen, minden egyes alkalommal. Ahogy nincs két egyforma nap, úgy nincs két egyforma meditáció és ezáltal két ugyanolyan workshop sem. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, amiért igazán hálás vagyok, és többek közt azt tapasztalom, hogy akik eljönnek meditálni, azok többsége ráébred valami újra vagy épp egy nehézségének megoldására.

- Kik járnak hozzád?

- Különböző életkorú és érzelmi állapotú emberek jönnek meditálni. Az a cél, hogy a másfél-, vagy kétórás meditációs foglalkozások során mindenki eljusson egy olyan szintre, hogy ráérezzen, mit is adhat a meditáció, és ráérezzen az egyes technikák lényegére.

- A változás gondolom nem jön hétfőről keddre…
- De igen, megtörténhet, hogy a változás másodpercek alatt bekövetkezzen. Csakhogy a változást meg is kell tudni tartani. Az ember visszaeshet, fejlődhet, de az „előre mutató” folyamat csak napi szintű gyakorlással tartható fenn, mivel erősítenie kell önmagában, a tudatában, amiben változni szeretne.

- Változásmegtartás? Hogyan?
- Mondok egy példát: napjainkban nagyon népszerű sporttá vált a futás. Amikor az ember egyszer lefutja a maratont – mely megmérettetésre hosszú hónapokon át készül –, akkor ugye egyfajta változáson ment keresztül. Ám ha utána nem edz folyamatosan, akkor ez egy újabb változást eredeményez, egész pontosan visszaesik a teljesítő képessége és akár pár hét elteltével nem tudná újra lefutni a maratoni távot. Nemrégiben olvastam LeBron James, amerikai kosárlabdázó Insta oldalán, hogy „az élet egy folyamatos edzés”. Nagy igazságot véltem benne felfedezni.

- Miközben az emberek döntő többsége rohan fizikailag és szellemileg is, mégis mintha sokan vágynának a lelassulásra, az érzelmek mély és valós megéléséra. Hogyan látod ezt a kettősséget?
- Ez valóban nagyon markánsan jelen van az emberek életében, viszont azt látom, hogy sokan leginkább csak beszélnek róla, mármint a lelassulásról, de tenni sem sokat tesznek érte. Másokat hibáztatnak azért, amiért nincs rá lehetőségük. Szerintem ez is, mint minden más, elhatározás kérdése, hogy miként szeretnénk megélni hétköznapjainkat.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lippai Roland

Szabadúszó újságíró, főszerkesztő, szociológus, maratonista vagyok. Számos dolog érdekel: a digitalizáció és az ember kapcsolata éppen úgy, mint ahogyan a személyes fejlődés kérdése ...