Ha felfedezem valakiben a hitet, az motivál – interjú Mészáros Csabával

Ha felfedezem valakiben a hitet, az motivál – interjú Mészáros Csabával
Mészáros Csabát akkor ismerte meg a közvélemény, amikor megvette a Hanwha Bankot, majd az Accenture-nek értékesítette nemzetközi mérnökcégének nagy részét. Később elektromos buszgyártásba fogott, és ma már 70 járműve viszi az utasokat Budapest utcáin. Az evopro csoport tulajdonosával a sajtó szerepéről is beszélgettünk.

 

– Az utóbbi időben főleg a buszgyártás kapcsán hallhattunk Önről, de először akkor került a hírekbe, amikor eladta a cégének nagy részét. Mi történt azóta Önökkel?
– 2013-ban adtam el az evopro cégcsoport ipari és beágyazott szoftverfejlesztési és szolgáltatási üzletágát az Accenture technológiai szolgáltatásokkal és tevékenységek kiszervezésével foglalkozó világcégnek. Amikor megváltam tőle, akkor mindenki azt mondta, hogy most biztos csődbe megyünk, mivel ez az üzletág hozta a profit jelentős részét. Ráadásul az Accenture kikötötte, hogy három évig nem dolgozhatok az IT services iparágon belül a TOP 2000 cégnek a világban. Nagyjából 200 emberem megmaradt, akikkel járműipari, atomenergetikai és innovációs projekteken dolgoztunk tovább.

– Mihez kezdtek ebben a helyzetben?
– Sok új izgalmas jövőbeni témában kezdtünk el komplex fejlesztéseket magyar és nyugat-európai egyetemekkel, kutató intézetekkel közösen. Ez egyébként egy fejlődési folyamat is volt, mert kiléptünk abból a közegből, amikor óradíjért dolgoztunk, programoztunk, gépterveztünk, üzembe helyeztünk nagy nemzetközi multiknak. Bár korábban is volt erre már példa a reptér csomagszállító rendszerek esetében, ahol óradíjas munkával kezdtük, aztán évtizedes építkezéssel egy saját rendszerrel rukkoltunk elő. A budapesti Sky Court csomagszállító rendszere például nem különbözik a dubaitól vagy a münchenitől, csak kisebb méretű, és magyar mérnök találta ki, tervezte és alkotta meg. Az volt az új stratégiánk, hogy ne óradíjért adjam el magunkat, hanem nagy hozzáadott értéket, komplex szolgáltatást vagy terméket értékesítsek. A globalizált világban a sales miatt célszerű bevonni a nagyokat, mert nekik van világszintű sales hálózatuk; mi is erre törekszünk a mai napig. Annak ellenére, hogy a multinál nagyon sok okos ember ül, és ott koncentrálódik a tudás, néha százszor annyi pénzből, tízszer annyi idő alatt fejlesztenek ki valamit szemben egy flexibilis, rugalmas, dinamikus, de legfőképpen elkötelezett kis csapattal. A folyamatos meetingek, jelentések, újabb megbeszélések, engedélyezések néha aránytalanul hátráltatják az alkotási folyamatot. Az innováció, a fejlesztés alapja a dinamizmus, a kreativitás és a hit.

– Jelenleg mivel foglalkoznak?
– Az evopro csoport mérnöki szolgáltatásokat biztosít ügyfeleinek és a green mobility stratégia mentén termékeket fejleszt: Modulo, eRDM, eDC charger. Küldetésünk az energiahatékonyság, a megbízhatóság és  fizikai folyamatok digitális integrálásának kihívásaira újszerű megoldásokat találni. Van méréstechnika, hardver tervezés, szoftver arhitekt, gépészet, gyártás. A fő profilunk az autóipari gyártás, gyártosorok, robotsorok tervezése, komplex kivitelezése, természetesen ipar 4.0-s kihívásoknak megfelelve.

– Ön hogyan lett vállalkozó?
– Hát az biztos, hogy nem a menedzsment könyvek stratégiáján nőttem fel. A Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem és 1996 februárjában alapítottam anyukámmal egy kis bt-t.

– Hány éves volt akkor?
– 23. Édesanyám főkönyvelő volt, apukám pedig kereskedelmi igazgató. Anyukámmal annak idején a HVG adó és tb különszámát együtt böngészgettük, és versenyeztünk azon, ki emlékszik belőle többre. Mérnök végzettségem révén aztán kikerültem Németországba, ahol a BMW-nél és a Mercedesnél dolgoztam óradíjas programozóként. De nem akartam kinn maradni, ezért másfél év múlva hazajöttem. Ekkor gondoltam egy nagyot, és elautóztam keletre. Elmentem a Borsodchembe, az Interspanba, a TVK-ba, elmondtam mit tudok, és mindegyik cég megbízott egy-egy munkával.

– Most már hazai megrendelésekre dolgozik a legtöbbet?
– Bár a projektek nagy része árbevétel alapján hazaiak lettek, még most is számos helyen dolgozunk a világban. Február 28-tól lejárt a moratórium, amelyet az Accenture-vel kötöttem, így mindenhol és mindenkinek dolgozhatunk újra. Azért az elmúlt három évben sok ügyfelet el kellett sajnos utasítanunk.

– Hogy került kapcsolatba a buszgyártással? Önt mindenki a buszáról ismeri.
– Sajnos  először akkor kezdett érdeklődni utánunk a sajtó, amikor megvettük az evobankot. Korábban senkinek nem tűnt fel, hogy mint mérnökök, mi mindent csinálunk. Általában, a mérnöki munka az az emberek mindennapjainak a része, és természetesnek veszik, hogy folyik minden pillanatban a víz a csapból, van áram, híd, út, busz és vonatközlekedés vagy épp majdnem 100 százalékos lefedettségű mobil hálózat adás. De ha bankja van az embernek… Egyből érdekes.

– Hát igen, hogy lett bankja? Egyáltalán miért akart magának bankot egy mérnökember? Sokat bukott rajta?
– A múlt kötelez, mondhatnám, hisz egy koreai mérnökcégtől vettem. A viccet félretéve nem vesztettünk rajta, sőt rengeteget tanultunk belőle. Amiért 2013-ban megcsináltam a bankot, az most kezd realizálódni csak igazán. Úgy láttam, hogy a bankszektorban elkerülhetetlen az IT forradalom. Most már azért lassan a mindennapjaink része, mint az elektromos közlekedés, ez az, amit manapság FinTechnek hívnak. Azt gondoltam, hogy az nem fog menni, hogy az ügyfelek munkaidőben ücsörögnek egy bankfiókban, és várják a sorukat, akár egy órán át. Az élet engem igazolt. A világ változik és mi ezt a változást akartuk meglovagolni piacot teremtve saját IT technológiánknak. Hittem, hogy online lesz minden, nem lesznek bankfiókok, illetve kisebb bankok rákényszerülnek majd saját IT helyett a kiszervezésre. Az élet másképpen alakult, valakinek más céljai voltak vele és jobban kellett neki.

– Ezután jött a busz?
– Az már évekkel korábban kezdődött. Valójában soha nem akartunk buszgyártók lenni, mondhatjuk úgy is, hogy csak belesodródtunk. 2012-től viszont stratégia ágazatként tekintünk a nulla emissziós közlekedési megoldásainkra, legyen az töltő, busz, vagy éppen elszámoló ház. Egy új troli hajtáslánc fejlesztési ötletével kezdődött az egész.  De hát egy hatékony és könnyű  új motorvezérlőt egy régi Ikarusba rakjunk? Kapcsolatba kerültünk egy magyar mérnökiroda kompozit moduláris ötletével, elkezdtünk dolgozni velük. Beadtunk egy pályázatot és hozzáfogtunk a megvalósításhoz. Jelenleg 20 elektromos és 50 db diesel buszunk van forgalomban és kétszáz fog elkészülni a következő egy évben.

– Megérte?
– Nem egyszerű üzletág. Nosztalgiából nem lehet megélni, mi magyarok pedig hajlamosak vagyunk rá. 20 év fejlesztés, képzés, gyártástechnológia és siker adta lendület maradt ki az iparágban. Ahhoz, hogy ezt visszaépítsük hosszú távú tervezésre, kiszámítható megrendelésekre, hozzáértő, magasan képzett hatékony munkaerőre, jelentős finanszírozási háttére és kitartó kemény munkára van szükség. Semmi sincs ingyen. Egy termék valójában sosincs kész, a folyamatos fejlesztés révén válik eladhatóvá. Ehhez sok év, és komoly bizalmi tőke is kell. A sajtó sokat segíthet abban, hogy ezeket a társadalom felé valósan közvetítse. Sok embernek okoz igaz örömet ez a teremtési és alkotási folyamat legyen az mérnök, hegesztő vagy épp csak utas. Mi okunk lenne hát a csüggedésre?

– Önt még mi motiválja a munkájában?
– Az alkotás, a hit, a fiatalok.

– A pénz nem?
– Nem láttam még olyan embert, aki a pénztől valóban boldogabb lett volna. Olyat viszont sokat, aki szerette a munkáját, hitt abban, amit csinált, és megvalósította az álmait, bár soha nem lett azok rabja. De az embernek küldetése, dolga van a világban.

– A versenytársak motiválják?
– A mindenséggel kell mindig mérni magunkat, de a saját dolgaink folyamatos jobbítására szabad csak összpontosítani. A tenni akaró kollegák motiválnak. Ha felfedezem valakiben a hitet, az motivál. A fiatalok hihetetlen munkabírásúak, őszinték és kreatívak, ők is nagyon motiválnak.

– Honnan tájékozódik?
– A hetilapokat olvasom és a Világgazdaságot. Régen olvastam napilapot is, ma már nem, inkább az online hírportálokat böngészem.

– Hogy bírja, hogy megnőtt önök felé a sajtó érdeklődése?
– Jobb volt, amikor nem tudtak rólunk semmit. Alkotni, tervezni békében és nyugalomban lehet, amikor az ember gondolatai nem máshol járnak. A busz révén belekerültem egy politikai adok-kapokba, és sok időbe telik megmagyarázni az álhíreket, sajnos ennyivel kevesebb idő jut a valódi értékteremtésre. Régen egy évben kétszer-háromszor kiálltam a kollegák elé, vázoltam az elképzeléseimet, és ment minden a maga útján.

– Ön szerint mit hoz majd a digitalizáció a világnak középtávon?
– Még jobban felgyorsul minden. A leggyorsabb változás a gyártásban, a közlekedésben és a szolgáltató szektorban lesz, de az oktatás sem fog belőle kimaradni. Meggyőződésem, hogy a változás sebessége a legoptimistább becsléseknek is minimum a duplája lesz majd évekkel később visszatekintve. Sajnos felgyorsul a társadalomi egyenlőtlenségek növekedése is. Lesznek nagyon elesettek, akiket eltartunk és küzdünk azért, hogy ne szakadjanak le teljesen, és lesz egy high educated réteg. Ez egyre komolyabb társadalmi problémákat vet majd fel, de ez azért nem elsősorban a digitalizációnak a következménye.

– Ezért kellene a gazdag embereknek adakozni, nem?
– Azért kellene, hogy mindenkinek munkájától függetlenül elsősorban az legyen az életcélja, hogy jó legyen és az igazságot cselekedjen. A Comenius Alapítványomat még 1993-ban diákkoromban alapítottam. Gyerekeket táboroztattam. A Bartók Béla úton megalapítottam a Zipernowsky Tudományok és Művészetek Házát. Rengeteg programmal a kerület szerves része lett. A sejtekben hiszek, az alulról való építkezésekben. Az emberek közösségekben találják meg magukat. A gyerekek pláne. Nem szabad hagyni, hogy a digitalizáció ezt az élményt megpróbálja helyettesíteni. Mindig a kisebb közösségeket támogattam, a nagyoknak, a felkapottaknak mindig van elég barátja, de kit érdekel például egy falusi focicsapat? Felsorolni is nehéz lenne, hány helyen, hány programban vesznek részt a kollégáim is önkéntes alapon. Tao pénzeinket is kis csapatoknak adjuk oda, olyanoknak, akiknek senki nem adna, akik gyerekekkel, helyi kis közösségek építésével foglalkoznak. Nem ír róluk az újság, olyan, mintha felgyorsult digitalizált világunkban nem is léteznének, pedig láthatatlan munkájuk eredményeként sok jó emberrel gazdagodik társadalmunk.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Kamasz Melinda

Kamasz Melinda, Magyar Hírlap gazdasági rovatában kezdte a pályáját. Dolgozott a Piac és Profit gazdasági magazin vezető szerkesztőjeként. Majd a Világgazdaság rovatvezetője, később főszerkesztő-helyettese volt. A …