Konzolon interneteznek az amerikai fiatalok

Konzolon interneteznek az amerikai fiatalok
A megkérdezettek 61 százaléka többször használja internetezésre az eszközt, mint játékra.

Az Edison Research 2013 novemberi tanulmánya szerint mobiltelefon a legnépszerűbb eszköz az Egyesült Államokban élő tinédzserek körében. Majdnem mindegyik 12-13 évesnek van mobiltelefonja, amelyeknek a 80 százaléka okostelefon. Szintén előkelő helyek szerepeltek az internet eléréssel rendelkező játékkonzolok, tíz válaszadóból hétnek rendelkezik legalább ilyen eszközzel. Ez pedig magasabb mint az MP3 lejátszók vagy a tabletek aránya.

Ami igazán érdekes az az, amire a játékkonzolokat használják, mint kiderült elsősorban nem arra, amire eredetileg tervezték.  Tíz 13 és 17 év közötti válaszadóból hat mondta azt, hogy ezen keresztül is internetezik, pontosan ugyannyian, mint ahányan az asztali gépüket használják erre.

Ugyanakkor érdekes adat az is, hogy játékra ugyanolyan arányban használják a fiatalok a játékkonzolokat, mint a laptopjaikat. Az asztali gépek ebben a témában a második helyre szorultak vissza. Ugyanakkor a kézi játékkonzolok közel sem annyira népszerűek, mint nagyméretű társaik, vagy az okostelefonok és az asztali gépek. Míg az előbbieket csak a megkérdezettek 28 százaléka használja játékra, addig az utóbbiakat megközelítőleg 47 százalék.