Digitalizáció: Deutsch Tamás százmilliárdos bejelentést tett

Digitalizáció: Deutsch Tamás százmilliárdos bejelentést tett
A digitális eszközökkel jól felszerelt iskolák mellett hiánnyal küzdő intézmények is vannak, de ez a probléma meg fog oldódni - mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.

A következő években 50-100 milliárd forint áramlik digitális eszközbeszerzésre az oktatásba - mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökével közösen tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón, amit az MTI idézett. Egy kérdésre válaszolva hangsúlyozta: sok az ilyen eszközökkel jól felszerelt iskola, ugyanakkor sok olyan intézmény is van, ahol hiány van ezekből, de "ez a probléma az előttünk álló valamivel több mint három esztendőben meg fog oldódni".

Fontosnak nevezte a digitális alapismeretek terjesztését és az informatikus szakemberek képzését is, utóbbi kapcsán hangsúlyozva: nem csupán az a cél, hogy a mainál többen jelentkezzenek ilyen szakokra, de az is, hogy az informatikai cégek ne csábítsák el tanulmányaik közben a diákokat, hanem azok fejezzék be tanulmányaikat és magasan képzett szakemberekké váljanak.