Az internet nem szabad! Indítsuk újra a hálót! Interjú Sirous Kavehercy-vel, a Tripylon Media vezérigazgatójával

Az internet nem szabad! Indítsuk újra a hálót! Interjú Sirous Kavehercy-vel, a Tripylon Media vezérigazgatójával
Sirous Kavehercy, Tripylon Media vezérigazgatója (bemutatkozását lásd külön) szerint a világháló az elmúlt 40 év alatt ″rossz útra tévedt”. Nyugaton és már Magyarországon is akadnak azonban nyílt közösségi kezdeményezések, akik a köz érdekében cselekszenek, alkotnak, ezzel is borsot törve a profitorientált vállalkozások orra alá. Az ilyen közösségek akár a rák ellenszerét is hamarabb találhatják meg…

– Miért kell újraindítanunk a világhálót?

– Úgy vélem, az internetnek, a kezdetek alapján, nem így kellett volna fejlődnie az elmúlt 40 év alatt. Nem márkákhoz kellett volna kötődnie, nem kellene – a lehetőségekhez mérten – korlátozva és kontrolláltan működnie. A legrosszabb pedig, hogy azt hitetik el velünk, hogy szabadok vagyunk és az internet is szabad, miközben nem az. Ideje újragondolni az internethez fűződő hitünket, mivel ez az egyetlen út, hogy változtassunk a jelenlegi helyzeten és az internetet olyanná tegyünk, amilyennek feltalálói szerették volna. Újra kell indítani, mint a számítógépeket, amikor nem megfelelően működnek.

– Hogyan lehet ezt megtenni?

– Meg kell változtatni az emberek világhálóhoz való hozzáállását. Ezt azonban nem a mostanában használt "gondolkodjunk épeszűen" módszerrel lehet megtenni. Az én dolgom, hogy megismertessem az emberekkel, hogy az internet nem azonos a Facebookal és a Google-lel, van egy másik arca is. A legtöbben amint felkelnek, meg kell valamit keresniük, felmennek a Google-re, csetelni szeretnének belépnek a Facebookra, információra van szükségük megnézik a Tumblr-t és a Twittert. Ez nem internet, az ennél sokkal több, csak éppen nem vesszük észre. Azt szeretném, hogy az emberek lássák, hogy másképp is lehet élni. Ehhez azonban cselekedni kell, különben ez az egész eszköz átveszi az életünk irányítását, és egy bizonyos ponton célállomássá válik. Másképpen kell gondolkodni!

– Az Internet Hungary 2013 konferencián bemutatott prezentációjában említette, hogy emberek kis csoportjai próbálnak változást előidézni az emberek hozzáállásában. Hogyan lehetnek sikeresek a Google-lel vagy Facebookal szemben?

– Rengeteg példa van. Számos open source, azaz nyílt forráskódú szoftvert fejlesztettek ki emberek önzetlen csoportjai a jó érdekében. Ezek a programok az internet legstabilabb és legmegbízhatóbb termékeinek bizonyultak. A kereskedelmi vállalatok is a nyílt forráskódú szoftvereket használják és az új technológiák zöme is ebből az open source környezetből kerül ki. E mellett élnek emberek, akikben megfogalmazódik a gondolat, hogy létrehoznak valamit, például egy 3D nyomtatót, és készítenek is egyet. Ha a HP-re vagy az Epson-ra várnának, míg kijön egy általuk megálmodott eszköz, az évekbe telne. Az Ultimakert (LINK https://www.ultimaker.com ) például olyan emberek alapították, mint Ön vagy én. Nem tudták, hogyan csináljanak meg bizonyos dolgokat, de közösen próbálkoztak. Volt, aki tervezett, más programozott végül összeálltak a dolgok. Ma pedig a 3D-s nyomtatók első számú értékesítői a világon. Rengeteg hasonló esetet lehetne még felhozni, mivel a tömeg ereje sokkal nagyobb, mint bármely vállalaté.

– Van esély arra, hogy emberek kis csoportjai tevékenységük révén megváltoztassák a jövőt?

– Az embereknek fel kell ismerniük, hogy van választásuk. A legtöbben azt hisszük az minden, amit látunk. Boldogok vagyunk, hogy léteznek az ingyenes platformok, amit használhatunk, és úgy gondoljuk semmi mást nem tehetünk. Ez badarság, van választásunk és lehetünk mások, de máshogy kell a dolgokra tekintenünk. A jövőben azon emberek csoportjai, amatőrök, akik az interneten keresztül együtt gondolkodnak egy problémám, például a rák ellenszerének megtalálása, sokkal szervezettebbek és jóval nagyobbak lesznek, mint most. Egyre többen fognak rájönni, hogy a közösségi kezdeményezések jók. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a nagy márkáknak, vállalatoknak hatalmas lobbiereje van. Megpróbálják ezeket a kezdeményezéseket eltiporni, épp úgy, mint a zeneipar tette a Napster esetében. Hiába, hiszen újabb és újabb letöltő programok, oldalak születtek. Végül be kellett ismerniük, hogy veszítettek, nem tudnak minden kezdeményezést elpusztítani, el kell kezdeniük másképpen gondolkodni és megváltoztatni az üzleti modelljüket. A változás a többi területen is fokozatosan be fog következni. Minél több ember veszi észre, hogy van választása, annál gyorsabban történik majd meg.

– Tehát ebben a "háborúban" a kulcselem a világháló, ahol minden szükséges információt megtalálhatnak a netezők. Azonban a kormányok is beleszólnak az internet működésébe!

– Igen. A kormányok nyilván szeretnének mindent kontrollálni, még ha nem is vallják ezt be. Azonban felismerik, hogy nem lehet mindent, minden honlapot blokkolni. Iránban és Kínában sem sikerült ez, a hackerek mindig megtalálják az utat, hogy kiküldjék az üzenetet. A közösség nagyon erős és segíti egymást.

– Az internet történetében mindig újabb és újabb hullámok bukkantak fel. Lehet, hogy a nyílt forráskódú programok dominanciája is csak egy múló hóbort?

– Hírek, ingyenes programok, tevékenységek mindenhonnan feltörnek. Korábban a világhálón javarészt nem fizetős szoftverekkel találkozhattunk, amelyekkel mindenki sokat nyert. Ilyen volt a leghíresebb a nyílt forráskódú webkiszolgáló alkalmazás, az Apache is, mely mára a számítógépek és weboldalak 70 százalékán fut világszerte. A szoftver sikere az open source-ban keresendő. A Netscape 1993-ban ugyanígy indult, azonban a piac felé nyitottak, ezért veszítettek az Microsoft Explorerrel vívott harcban. Az Apache azonban túlélte, mivel ingyenes maradt. Ma a 3D-s nyomtatók és a hozzá kapcsolódó dolgok nagyon keresettek, ez egy tisztán open source közösség (nyílt közösségi kezdeményezés), de ott van az Instructables (LINK: http://www.instructables.com , egy ingyenes tudásmegosztó oldal, melynek hatására még sok minden fog változni az emberek kreativitásából fakadóan. A válság miatt sokan veszítették el az állásukat, a munkanélküliek meg fogják találni egymást és új ötletekkel rukkolnak elő. Számos tömegfinanszírozással működő oldalon millió ötlet található, mely olyan emberektől származnak, akik valamilyen hasznos dolgot szeretnének létrehozni a köz számára, a tömegek pedig azzal segítenek missziójukban, hogy finanszírozzák erőfeszítéseiket.

– Az ingyenes szoftverek és a tömegfinanszírozás a siker kulcsa?

– A technológia sikere attól függ, mit hiszünk, mint tömeg. Az utóbbi időkben számos példát láttunk: arab tavasz vagy az iráni ellenzék, akik 2009-ben sokat lendítettek a Facebook népszerűségén. Irán miatt hat hónapon keresztül állandóan a hírekben szerepeltek, és a Myspace-t is megelőzték. Ebből is látszik, hogy a tömeg nagyon erős, de el kell kezdenünk hinni ebben.

– A világháló jelen pillanatban a lájkolás, megosztás korát éli. Mit gondol, mi lesz 10-20 év múlva?

– Nem mondhatom, hogy ez csak egy felkapott dolog, ami egyszer csak eltűnik, mivel 1,3 milliárd felhasználója van csak a Facebooknak. Azonban az emberek előbb-utóbb elkezdik észrevenni, hogy többnek is kell lennie, mint a lájkolás és a megosztás. 5-6 évvel ezelőtt tört be a Facebook Hollandiába, az utóbbi időben pedig az orvosok kezdik észrevenni, hogy a közösségi média miatt az embereknek mentális problémákkal küzdenek. A felhasználók, akik nem annyira boldogok, a közösségi média következtében sokszor még depressziósabbá válnak. Mindez két csoportra bontja a közösséget, és az emberek szétesnek. Egy adott ponton azonban észrevesszük, hogy túl messzire mentünk és változtatnunk kell a dolgokon. Eljön egy normalizáló szint és alternatívák is lesznek. Az open source közösség egyre nagyobbá válik, és nem érzed többé úgy, hogy csak beszélsz, de egyúttal cselekszel is. Azzal pedig, hogy alkotsz, jobb emberré válsz, mivel létrehoztál valamit. Úgy gondolom, hogy ez az érzés sok embert visszanyer az értelmetlen közösségi média csevejtől.

– Van olyan ország, mely az élen jár a nyílt közösségi kezdeményezések terén?

– A mozgalom az Amerikai Egyesült Államokban kezdődött, azonban egy ideje már átlépte az országhatárokat, például Budapesten is van egy ház, ahol ezzel foglalkoznak (FabLab Budapest LINK: http://www.fablabbudapest.com – a szerk.). A terjeszkedésnek sok köze van az emberek kreativitásához. Hollandia tradicionálisan egy olyan ország, melynek szüksége van a tudásra, ebből él, nincs más exportja. Az emberek pedig egyre jobban kedvelik ezeket a közösségeket, mivel új termékeket állíthatnak elő, melyekből új vállalkozások születnek. Az USA-ban továbbra is nagyon kedveltek a nyílt közösségi kezdeményezések, Európa pedig kezd felzárkózni. A nyugati országok, mint például Anglia, Németország, Hollandia révén a mozgalom nagyon sok lendületet kapott.

Vida Sándor

Sirous Kavehercy CV

A Tripylon weblapja

Az Internet Hungary-n elhangzott előadás rövid szinopszisa:

CTRL+ALT+DEL – Gondoljuk újra a netet!

Az internet elterjedésével az új ötletek újabb és újabb hullámai söpörnek végig a világhálón, amelyek esetenként radikálisan átalakítják a hétköznapi életet, az üzleti világot, az egészségügyet vagy az oktatást. A pozitív változásokat ugyanakkor elképesztő mennyiségű felesleges információ, digitális zaj és rendetlenség kíséri, ami csökkenti a hatékonyságot. Itt az ideje az újraindításnak!