Eladják a magyar Telenort

Eladják a magyar Telenort
A Telenor 2,8 milliárd euróért eladja közép-kelet-európai leányvállalatait, köztük a Telenor Magyarország vállalatot a cseh PPF-csoportnak, amely a közép-kelet-európai térség legnagyobb magántőke-befektetője.

 

A Telenor közleménye szerint a tranzakció magában foglalja a Telenor kizárólagos tulajdonában álló magyarországi, bulgáriai, montenegrói és szerbiai mobilszolgáltatóit, valamint a Telenor Common Operation technológiai szolgáltatót. Az ügylet lezárásához a szabályozó hatóság jóváhagyása szükséges, ami 2018 harmadik negyedévében várható.
A közép-kelet-európai leányvállalatok a Telenor-csoport árbevételéhez 9 százalékkal, mintegy 11,8 milliárd norvég koronával, az EBITDA-jához pedig 4,1 milliárd norvég koronával - 8 százalékkal - járultak hozzá 2017-ben. Együttesen több mint 9 millió ügyféllel és mintegy 3500 munkavállalóval rendelkeznek.
A felek a vételár halasztott kifizetéséről állapodtak meg, amely szerint 400 millió eurót a vevő a bevételből négy év alatt, négy részletben fizet ki.
A Telenor-csoport 2018 első negyedévétől kezdve eladásra kínált eszközként kezeli a közép-kelet-európai leányvállalatokat, és megszüntetett tevékenységként tünteti fel őket pénzügyi jelentéseiben. A tranzakcióból származó 3 milliárd norvég korona adózás utáni számviteli nyereség a tranzakció lezárása után kerül be a Telenor könyveibe.
A tájékoztatás szerint az igazgatóság arra kéri majd a társaság május 2-re összehívott éves rendes közgyűlését, hogy adjon számára meghatalmazást részvényenként 4,40 norvég korona rendkívüli osztalék kifizetésére a tranzakció sikeres lezárásakor. A 2017-re eddig javasolt részvényenkénti 8,10 norvég korona osztalékot is beleszámítva, összesen mintegy 19 milliárd norvég koronát terveznek kifizetni a részvényeseknek 2018-ban. Korábbi bejelentése értelmében a társaság újabb engedélyt fog kérni a közgyűléstől részvények visszavásárlására.

Otthonosan mozognak a telekommunikáció területén
A PPF-csoport a közép-kelet-európai térség legnagyobb magántőke-befektető csoportjaként megközelítőleg 35 milliárd euró értékű eszközt kezel. Befektetései különböző iparágakra terjednek ki, így a bank- és ingatlanszektorra, a lakossági pénzügyi szolgáltatások piacára, a bányászatra és a távközlésre. Korábbi befektetései közé tartozik a cseh O2 megvásárlása a Telefonicától 2013-ban, és a Nova Broadcasting Group megvásárlása Bulgáriában 2018-ban.
Ezzel a felvásárlással a PPF-csoport további 4 országra terjeszti ki távközlési portfólióját, ezzel megvalósítja régi célját, hogy közepes méretű európai távközlési szolgáltatóvá váljon - jelentette ki Ladislav Bartoníček, a PPF-csoport távközlési befektetésekért felelős részvényese a közlemény szerint.

Az ügyfelek nem érzékelik
Alexandra Reich, a Telenor Magyarország vezérigazgatója a közleményben elmondta: a tranzakció semmilyen hatással nem lesz az ügyfelekre és a helyi partnereikre, és a megszokott módon folytatják üzleti működésüket.
A közlemény idézi Sigve Brekke-t, a Telenor-csoport vezérigazgatóját, aki elmondta: a kelet-közép-európai leányvállalatok értékesítésével olyan régiókra összpontosítanak a Telenor portfólióján belül, ahol a legnagyobb lehetőséget látják az értékteremtésre. Az ügyletet követően skandináviai integrált vezetékes és mobilszolgáltatók, valamint erős ázsiai mobilszolgáltatók alkotják majd a Telenor-csoportot.
A Telenor 1994-ben lépett be a magyar piacra a Pannon GSM felvásárlásával, majd regionális jelenlétét kiterjesztve, 1996-ban elindította mobilszolgáltatásait Montenegróban, 2006-ban pedig felvásárolta a szerb Mobi 063 szolgáltatót. Bulgáriában 2013-ban vette meg a Globult.
A Telenor-csoportnak 178 millió ügyfele van, 12 piacon van jelen Skandináviában, Kelet-Közép-Európában és Ázsiában. A nyilvános cégadatok szerint utolsó lezárt gazdálkodási évében, 2016-ban 153,1 milliárd forint bevételre tett szert a Telenor Magyarország, míg az előző évben 157,8 milliárd forint volt az árbevétele. Az adózott eredmény 22,35 milliárd forint volt 2016-ban az egy évvel korábbi 22,61 milliárd forint után. A magyarországi vállalatnak tavaly december végén 3,125 millió előfizetője volt.
(MTI)

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!





Címkék: Telenor, mobil