Az online vásárló öt típusa a hardcore-tól a kisnyusziig

Az online vásárló öt típusa a hardcore-tól a kisnyusziig
Az online vásárlás kapcsán főleg csak a számokkal foglalkozunk, miközben a számok mögött emberek és viselkedésminták vannak. Kurucz Imre erről beszélt az Internet Hungary konferencián.

Szóval nagyon úgy tűnik, hogy az online vásárlás a korszak egyik immár nem is olyan csendesen ható drogja, főleg ha a szinte heti rendszerességgel publikált mérőszámokat figyeljük. Az e-kereskedelemben iszonyatos pénzek mozognak, s várhatóan ha csak be nem üt valamilyen komolyabb krízis, akkor ez így is marad. Az Európai Biztottság legutóbbi jelentése szerint egy évtized alatt közel megkétszerezőtött az inteneten vásárló európaiak aránya, eszerint 2017-ben ötvenöt százalékra emelkedett az e-shoppingolók aránya a tíz évvel korábbi harminc százalékról, szóval aggódni biztos nem kell.

Az online vásárálás terén a magyaroknak nincsen okuk a szégyenkezésre, legalábbis ez derült ki Kurucz Imre az Internet Hungary konferencán elmondott szavaiból. Az NRC Marketingkutató Kft. kutatási igazgatója egy exkluzív kutatás eredményét ismertette, a hab a tortán mégis csak az online vásárlók tipizálása, a perszónaképzés - tehát a különböző viselkedésmintájú fiktív személyiségek bemutatása - volt.

De nézzük még egy kicsit a kutatási eredményeket. A hazai internetezők öt és félmilliós táborának mintegy háromnegyede - több mint négymillió ember - évente legalább egyszer vásárolt valamint az interneten. Nyilván nem arról van szó, hogy ezen a hazai lakosságszámhoz képest hatalmas embertömeg reggel, délben és este is a gombot nyomogatja, hiszen egynegyedük valójában egy-két alkalmommal shoppingol évente, s mindössze három százalékuk használja heti szinten a világhálót vásárlásra. Alapvetően stagnáló arányokról van szó, ugyanakkor az intenzitás területén már növekedés látszik.

Jön föl a mobil

Kurucz Imre a trendeknek megfelelően arra hívta fel a figyelmet, hogy az eszközhasználat terén komoly elmozdulás figyelhető meg, hiszen a vásárlók negyven százaléka már nem csak a desktopon, hanem valamilyen mobileszközön is indít tranzakciókat. Emellett tizenhat százalék azok aránya, aki már kifejezetten csak a mobiltelefonjukon bonyolítják az ilyen jellegű ügyeiket. S nem csak webáruházakról van szó: jól pörögnek az aukciós és kuponos oldalak is, az előbbiek esetében az online vásárlók egyharmada jutott már valamilyen csecsebecséhez.

Erősödő bizalom

S nagyon úgy tűnik, hogy olvad a bizalmatlanság jege is, hiszen ahogy a szakember ismertette, a vásárlók negyvehét százaléka immár külföldi oldalakról is rendel. Hasonló folyamatok látszanak az online fizetés területén is, de még mindig a készpénzes fizetés a menő: tíz online vásárlóból heten még inkább a készpénzt részesítik előnyben. A már idézett EB-jelentés is arra hívta fel a figyelmet, hogy jelentősen megnőtt az elektronikus kereskedelembe vetett fogyasztói bizalom, különösen a más uniós országokból történő internetes vásárlásnál.

Az online perszónák

És akkor nézzük csak meg öt fiktív személyiség mentén, hogy milyen is a tipikus online vásárló.

A hardcore vásárló
A 26 éves Nikolett hazai viszonylatban hardcore online vásárlónak számít, hiszen heti rendszerességgel vásárol valamit az interneten. Ő már maga mögött hagyta a desktop világát, egyáltalán nem fél az okostelefon használatától, s éppen így viselkedik a külföldi oldalakkal és az online fizetéssel kapcsolatban is. Termékrepertoárja széles: kozmetikum, műszaki cikkek, de akár a szállásfoglalás is belefér. Számára az online vásárlás egyfajta kikapcsolódást, élményt is jelent, hiszen a kínálatban való böngészés szinte már a plázázás élményét nyújtja. Mindemellett jól megszólítható promóciókkal s akciókkal, illetve bevallja, hogy noha a webshop-okban olcsóbban juthat hozzá a termékekhez, összességében valószínűleg többet költ - hiszen olyan dolgokat is megvesz, ami nem is szerepelt a tervei között.

Aki alapvetően utál vásárolni
A 33 éves Máté havonta többször is vásárol az interneten, de esetében inkább a számítógép, a laptop a domináns, e téren nem fedezte föl a mobileszközöket, ám nem okoz számára problémát sem a külföldi webshop, sem a bankkártya használata. Viszont - és ez lényeges különbség Nikoletthez képest - utál vásárolni, így az online számára csak egy eszköz/lehetőség arra, hogy egyszerűen és gyorsan hozzájusson a termékekhez vagy éppen szolgáltatásokhoz. Ugyan Kurucz Imre nem így fejezte ki magát, de sokan ismerik ezt az érzést: nem kell sorban állni és interakciót létesítenie senkivel, viszonylag kevés probléma nélkül megúszható a karácsonyi őrület is. Máté is sokkategórás, ugyanakkor nem keresi az élményeket, ragaszkodik a megszokott webáruházakhoz s mivel rutinos, szívesen vásárol mások számára is.

Az alapos vásárló
A 29 éves Kornél havonta, kéthavonta visz véghez egy online akciót, de ő a világért sem térne el a desktoptól, olykor felnéz a külföldi oldalakra is, elsődleges fizetési eszköze pedig a bankkártya. Alapos figuráról van szó, aki utána jár a termékeknek, megfontoltan vásárol. S ez a lényeg: számára abban áll az online vásárlás előnye, hogy össze tudja hasonlítani a termékeket, sok információ birtokában tudja meghozni a döntéseit. Célirányosan költi a pénzét, akciók és promóciók nem tudják elcsábítani. Olyannyira a spórolás lehetőségét látja a webshopokban, hogy még a házhozszállítást is elveti - kitalál helyette inkább valami mást.

Akit nem lehet befolyásolni
A 45 éves Enikő havonta rendel, csak számítógépről és kizárólag magyar oldalakról. Szereti a kuponoldalakat is, csak készpénzzel fizet vagy utal, nem használja az online fizetési eszközöket. Nem egy impulzív típus, az akciók nem érintik meg. Számára az online a kényelem eszköze.

Aki nem vállal kockázatot
Az 50 éves Edit viszont túl sok vizet nem zavar az online vásárlás óceánjában. Alkalmi jelleggel évente néhány alkalommal vásárol online, de csak magyar oldalakról és mindig készpénzzel fizet. Mivel nem egy rutinos perszóna, igyekszik céltudatosan és gyorsan letudni a vásárlást, a lehet legkevesebb kockázatot vállalva, ám szereti, ha a portéka házhoz megy.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lippai Roland

A Figyelő gazdasági hetilap társadalom és sport rovatát szerkesztettem, azt megelőzően közel egy évtizedig a Magyar Nemzet Online újságírójaként, majd vezető szerkesztőjeként dolgoztam. ...