Médiatartalom kezelő startup tarolt a mentorprogramon

Médiatartalom kezelő startup tarolt a mentorprogramon
Hat magyar és három külföldi csapat kapott személyre szabott mentorálást a Design Terminal Mentorprogramjának tavaszi szemeszterében, köztük a SaaS alapú médiakezelő ASTODI is, akik a záróeseményen minden díjat elhoztak megoldásukkal.

Tóth Zsolt Marcell alapító szerint „az elmúlt 1 év és azon belül is az elmúlt 3 hónap megfeszített munkájára tettük fel a koronát. Mi és mentorunk, Várdy Zoltán besöpörtünk minden díjat a Desing Terminal Demo Day versenyén. Büszkék vagyunk rá, hogy egyszerre hozhattuk el a Legtöbbet Fejlődött Startupnak járó díjat, majd a fődíjat is, ami remek visszaigazolás arra, hogy értékteremtő, amin fáradhatatlanul dolgoztunk.”

Brinner Zoltán, társalapító hozzátette: „a záróesemény azért is jeles nap, mert elindíthattuk az éles applikációt, vagyis az ingyenes szolgáltatásaink mellett a kiemelt funkciók mostantól havidíjas formában érhetőek el. Ezzel megnyílt a lehetőség arra, hogy további fejlesztési ötleteinket megvalósíthassuk és előfizetőink további fantasztikus funkciókkal találkozhassanak, melyek megkönnyítik munkájukat.”

A nagymennyiségű és a - technológia fejlődésével – egyre nagyobb méretű médiafile-ok menedzselése, kategorizálása, megosztása és szerzői védelme egyre nagyobb kihívást jelent a médiaiparban tevékenykedőknek. Az ASTODI egy online médiatartalom-kezelő eszköz, amely magas színvonalon segíti a produkciós cégeket, illetve a videókat kezelő szervezeteket abban, hogy a nagymennyiségű fájljaikkal hatékonyan dolgozhassanak egy egyszerű böngészőfelületen keresztül.

Potenciális ügyfelük minden olyan produkciós kis- és középvállalat, amely nagymennyiségű médiafájl állománnyal dolgozik. Tipikus előfizető lehet minden olyan vállalat vagy kisebb (egyéni) tartalomgyártó, aki a munkája nyomán nagymennyiségű médiatartalommal rendelkezik és ennek szellemi értékét szeretné maximalizálni a piacon.

Egyik legnagyobb előnye a versenytársakkal szemben, hogy miután böngészőn (vagy annak asztali verzióján) fut, így a felhasználónak többé nincs szüksége méregdrága hardverekre, vagy hatalmas felhőtárhelyre.

Az ASTODI csapata jelenleg befektetőkkel tárgyal, hogy szolgáltatását bevezethesse a nemzetközi piacon.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!