A 70-es években készítettek egy kutatást, amelyben kreatív és intelligens embereket vizsgáltak. Odaadtak nekik egy melléknév listát, amelyből ki kellett választaniuk azokat a tulajdonságokat, amelyeket a többihez képest jobban szeretnének birtokolni. Bár nagyjából azonos eredményekkel zárult a vizsgálat, azonban kiderült, hogy a nagyon intelligens és a nagyon kreatív emberek között mégis van egy alapvető különbség. Ez pedig nem más, mint a humorérzék. “A kreatív személyek nem tudják elképzelni magukat és környezetüket humor nélkül. Szükségük van rá életük számos területén legyen szó munkáról, magánéletről, baráti kapcsolatokról. Szinte az életben maradáshoz is elengedhetetlen számukra. Ezzel szemben a nagyon intelligens emberek inkább tartózkodnak a humortól, számukra ez nem lényeges, nem érdekes jellemvonás. És ilyenek a vezetőink! Azok az emberek, akiktől beszarik a kreativitás!” - kezdte előadását Becker György.

Denstu “Imagination Whale” című rövidfilmje a kreativitásról szól. Azt láthatjuk benne, hogy a kreativitás olykor sokáig érthetetlen a külvilág számára. Az ezzel kapcsolatos idegenség érzésére pedig próbálunk magyarázatot találni, ezáltal megnyugtatva saját magunkat. A művész -jelen esetben egy gyermek- azonban a teljes alkotási folyamatot képes átlátni, és a film végén környezete számára is értelmet nyer a látszólagos káosz. “Törődünk eleget a gyerekünk kreativitásával? Hát dehogy törődünk, a munkahelyünkön vagyunk. Vagy, ha jó esetben otthon vagyunk home officeban, akkor is inkább az a jellemző, hogy csak lerázzuk magunkról csemeténket. "Ne nyúlj hozzám, hagyj most békén! Nem látod, hogy dolgozom?” A dolog valahol elveszett. Gyermekkorban lehet a legkönnyebben elszúrni a bimbózó kreativitást” - szögezte le a szakember.

Minden kreatív projekt ugyanazoktól az akadályoktól szenved. Ezek egyrészt személyes gátjaink, melyek között szerepel a gyávaság, a szociális nyomás, belső félelem az ismeretlentől, de ide tartozik a túlzott optimizmus, sőt újonnan hozzátettük a home office-t is. Otthoni munkavégzés esetén ugyanis nagyon nehéz kreatívnak lenni. Az ember be van zárkózva a négy fal közé, nem érik új impulzusok, nem kell megtennie az utat az otthon és munkahely között. A reggeli készülődés és utazás rituáléja azért nagyon hasznos, mert az ember közben gondolkozik a feladatokon és ötletei támadnak. Természetesen vannak olyan introvertált személyek, akik jól érzik magukat otthon és tudnak kreatív teljesítményt nyújtani, mások számára azonban okozhat ez az ingerhiány nehézségeket. Másrészt ott vannak a szervezeti akadályok. Nagyon kevés cég van, amely alkalmas a kreatív munkára, azok is inkább a 15 főnél kisebbek. Az ezt meghaladó létszámmal rendelkező társaságok esetében már megjelenhetnek problémák. A legjelentősebb ezek közül a vállalati hierarchiában gyökerezik, amely óhatatlanul is kialakul a kollégák között. “Van egy főnök, aki megmondja a frankót. Ráadásul ezt a nagyon menő főnököt mindenki csodálja, mert baromi kreatív - hát hány arany díj van kirakva az irodába. De nincs mindig igaza a főnöknek, mert lehet, hogy a juniornak van igaza. Erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni” - hangsúlyozta az előadó, majd hozzáfűzte: “A nagyság átka az, hogy a kreativitás egyéni teljesítmény, és nem tudjuk a szervezetben facilitálni. Nem tudjuk tanítani a kreativitást.”

Harmadrészt nem feledkezhetünk meg a jelenlegi gazdasági és társadalmi berendezkedésről sem. Scitovsky Tibor “Az örömtelen gazdaság” című könyvét kevesen ismerik. A kiadvány jól megfogja azt az állapotot, amelyben jelenleg élünk. “Felkelünk, robotolunk, hazamegyünk, lefekszünk. Másnap kezdődik minden elölről. Dögunalom. A másik fontos akadály, hogy a fájdalomtűrés eltűnt a társadalomból. A fájdalomra úgy tekintünk, mint valami kártékony, rossz dologra, amitől mindenképp meg kell szabadulni. Azonban a kreatívok nagyon sokszor szenvednek, ezt jelenítik meg alkotásaikban. Ha a fájdalmat kiküszöböljük, azzal azt érjük el, hogy benn ülünk egy kád langyos vízben: se nem hideg, se nem meleg. Ebben nem lesz senki kreatív” - érvelt a szakember.

"Mi a kihívás? A kihívást jól megfogalmazta Robert Capa. Azt mondta, hogy közel kell menni. Ott kell lenni. Nem szabad sajnálni a fáradtságot elmenni színházba, koncertre, amiről tudom, hogy utálni fogom, de meg akarom nézni, hogy mit fogok utálni benne. Olvasni. Bízni a fantáziánkban, amely a legcsodálatosabb adománya az embernek. Végezetül, kreatívnak lenni nem lehet anélkül, hogy bepiszkolódjunk, hogy kockázatot vállaljunk. Nem lehet anélkül, hogy a viselkedésünkkel másokat epatírozzunk, felháborítsunk. Kreatívnak lenni tehát nem olyan jó dolog, mint ahogy azt gondolnánk, de sok humorérzékkel ki lehet bírni” - zárta előadását Becker György.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!