Fekete Csongor

Fekete Csongor

Fekete Csongor

Holisticrm

Bemutatkozás

Fekete Csaba Csongor
HolistiCRM Ügyvezető Igazgató / Grape Solutions Zrt. Vezérigazgató
1999-től foglalkozik adat alapú megoldásokkal, kezdetben napi vezetői és operatív riportok automatizálásával foglalkozott. Vezető szerepet töltött be a lokális adattárház és az egységes lakossági ügyféltörzs kialakításában valamint az erre épülő riporting rendszer bevezetésében és fejlesztésében Citibank több országában. Az általa vezetett üzleti intelligencia igazgatóság zászlós hajónak számított az EMEA régióban, mind az analitikus, mind az operatív CRM területen. Ez utóbbi CRM rendszert sikeresen vezették be 2006-ban Csehországban, 2008-ban Romániában, 2010-ben Egyesült Arab Emirátusokban. 2011 és 2014 között a Citibank EMEA régió CRM és kampány management folyamataiért felelős vezetőjeként az EMEA régió összes lakossági üzletágában bevezette Realtime, Event-Driven CRM megoldást, 2013-tól a Globális bevezetést készítette elő, majd vezette. 2014-től alapító, tulajdonos és ügyvezető HolistiCRM Tanácsadó Kft-ben. HolistiCRM ügyfeleit segíti holisztikus ügyfél nézet és ügyfél élmény kialakításában a Big Data, CRM, BI, Social Media, Digitális marketing megoldások szinergiájából fakadó üzleti előny megszerzésével. 2015-től a Grape Solutions Zrt. vezérigazgatója. A Grape Solutions Zrt. Microsoft Gold Certified partner szoftverfejlesztéshez kötődő valamennyi kompetenciában (Application Development, Business Intelligence, Gold Collaboration and Content, Azure). A Grape Solutions számos sikeres Microsoft BI alapú megoldási projektet szállított és szállít több iparágban Magyarországra és külföldre egyaránt. A Grape Solutions Zrt. 2015-ben – Magyarországon egyedüli partnerként – elnyeri a Microsoft BI Blackbelt címet.